Újra az ORTT tagja lett a pécsi Wéber János is
Az ORTT elnöki posztjára Sólyom László köztársasági elnök és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök közösen javasolta Majtényi László korábbi adatvédelmi biztost. A testület tagjainak Ladvánszky Györgyöt (MSZP) 330 igen, egy nem és három tartózkodással, Szalai Annamáriát (Fidesz) 274 igen, 7 nem és 34 tartózkodás mellett, Tímár Jánost (SZDSZ) 332 igennel, egy ellenszavazattal és két tartózkodás mellett, Tirts Tamást (KDNP) 326 igen, két nem és négy tartózkodással, valamint Wéber Jánost (MDF) 332 igennel, két ellenszavazattal és két tartózkodással választották meg a testület tagjának.Április elsején nyit a Pécsi Borozó

Holnaptól Pécsi Pénzügyi Napok a Közgáz aulájában
A kétnapos rendezvényen többek között az euró bevezetésének helyzetével, az infláció és az árfolyampolitika alakulásával, az adóreform és a konvergencia-program jelenlegi állásával, a vagyonosodási vizsgálatok folyamatával és a PSZÁF tevékenységével ismerkedhetnek meg a résztvevők.A rendezvényen előadást tart: Varga Csaba a PSZÁF főigazgatója, (ápr. 1. 13:30 - 15:00); Simor András a Magyar Nemzeti Bank elnöke, (ápr. 1. 15:00 - 16:30); Dr. Vágyi Ferenc az NYME intézetvezetője, MOKLASZ alelnöke, (ápr. 2. 8:00 - 9:00); Dr. Kovács Árpád az Állami Számvevőszék elnöke,...Levél Pécsről: „Nem...
"Néhány napja jelent meg az "Értelmiségiek a reformok mellett" című felhívás, amelynek aláírói támogatják "a kormány és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök...Traffipaxos mérések hétfőn...
08.15 - 09.00 óráig: Nagy L. király út09.15 - 10.00 óráig: 57-es út10.15 - 11.00 óráig: Megyeri út11.15 - 12.00 óráig: Makay I. út13.00 - 13.45 óráig: Siklósi út14.00 - 14.45 óráig:...Nyerjen a Szerencsejáték...
RÉSZVÉTELI FELTÉTELEKJátsszon 2008. március 31. és április 26. között Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Pest (kivéve Budapesten), Somogy, Tolna, Vas, Veszprém vagy...Pénz hiányában mégsem épül...

Előfordul, hogy tornaórán...

Újszerű árnyjáték felnőtteknek

Nyugati várfalsétány: kinek is készült?

Andrásfalvy a művészeti akadémia aranyérmét kapja
A tanácskozást két előadás nyitotta. Maróth Miklós akadémikus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára Művészet és identitás címmel tartott előadást. Az arab világ és az európai történelem példáival igazolta, hogy a személyes identitások sokaságából kiemelkedve a közösségek kulturális értékazonossága teremti meg azt a biztonságot, ami éltető jövőképet is ad az embereknek. A multikulturális társadalom, mint jövőkép csak a kényszerű együttélés mögött rejlő veszélyek elfedését szolgálja. Somogyi Győző festőművész A művész hitele címmel mondta el gondolatait a...Kampány a kutyák védelmében

Papp Lajos hatvan éves

Traffipaxos mérések...
08.15 - 09.00 óráig: Somogyi B. út09.15 - 10.00 óráig: 5816-os út10.15 - 11.00 óráig: Siklósi út11.15 - 12.00 óráig: Megyeri út13.00 - 13.45 óráig: Zsolnay út14.00 -...Filmkritika: Nem vénnek...

Huszonhat egyesület a...

Visszaépítik az elbontott...

„Morzsabuli", Húsvét után

Pécsett nyolc órakor indul a "villanyoltás"
A Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa Program 2008-as éve az egészség- és környezetkultúra jegyében zajlik, ezért a közel 300 regisztrált várost követően (Toronto, San Francisco, Dublin, Sydney, Bangkok, Chicago) a magyar városok közül elsőként Pécs csatlakozott az akcióhoz - értesítette korábban szerkesztőségünket a Pécs2010 Sajtóiroda. A Fővárosi Közgyűlés pedig csütörtökön fogadta el azt a javaslatot, hogy a főváros is csatlakozzon a Föld Órája kezdeményezéshez; így este nyolc órakor kikapcsolják Budapest díszkivilágítását is - írja az MTI. A fővárosban...Aláírásgyűjtésbe kezdenek a pécsi állatvédők
"A nemzetközi kampány keretében szeptemberig százezer magyar állampolgár aláírását szeretnénk összegyűjteni és eljuttatni az Európai Bizottsághoz, valamint az Európai Parlamenthez, hogy végre ismerjék el felelősségüket (...) a kóbor kutyák iránt" - mondta Farkas Tamás sajtótájékoztatón. Az MTI szerint az ívet elsőként a pulijával érkezett Demjén Ferenc előadóművész látta el kézjegyével.Az egyesületi elnök hangsúlyozta: számos uniós államban még mindig tömegesen ölik a növekvő számú kóbor kutyákat ahelyett, hogy megakadályoznák szaporodásukat. Az "elfelejtett...Botrány Siklóson: bontásba kezdett egy vállalkozó
"Összesen négy turisztikai építmény építőmesteri munkáit végeztem el az elmúlt hónapokban, amelyekért 44 millió forintot kellett volna kapnom, de a fővállalkozó csak 22 milliót utalt át, azt is 32 részletben. Többször felszólítottam tartozása rendezésére, s miután erre nem volt hajlandó, úgy döntöttem, ha már a csőd szélére jutottam, legalább elviszem azt, ami az enyém" - mondta az elkeseredett férfi, miközben alkalmazottai hozzáláttak a turistapihenő térköveinek felszedéséhez. Az MTI tudósítója szerint Szűcs László felhagyott a demonstrációval, amint Siklós...
« Előző
52626 | 52647 | 52668 | 52689 | 52710 | 52731 | 52752 | 52773 | 52794 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lezárták az M60-as autópálya egy...
- Orbán Viktor: Ukrajna uniós tagsága a...
- Ezer új autóbusszal bővítik a Volán...
- Több baranyai busz menetrendje is...
- A világ legjobbjai közé sorolták az...
- Egy picit enyhül pénteken a kánikula
- Csaknem ezer élelmiszer lett olcsóbb...
- Közeleg a Sétatér Fesztivál -...
- Kiterjesztik a Véda kamerarendszert a...
- Horvát búcsút tartottak Máriagyűdön...