Siker: pécsi tesztelőt hívott a Google!
2008. június 11. szerda 21:32

Nemrégiben számoltunk be lapunkban arról, hogy Pécshez képest méltatlanul kis felbontású felvételeket találunk csak a cég térképes szoftverében, s egy-két hete javítottak is ezen a világmogul szakemberei (Lásd kapcsolódó írásainkat).
A napokban azonban újabb sikerről értesülhettünk.
Európából egy angol úriemberen kívül egy pécsi ún. béta-tesztelő - aki egyébként civilben a város régésze, Pozsárkó Csaba - is meghívót kapott Mountain View-ba, a cég kaliforniai központjába. Nem kisebb lehetőséget kapott, minthogy a Google Earth fejlesztéseihez nyújthat segítséget előadásaiban.
Mint Pozsárkó Csaba lapunknak elmondta, egy "3D BaseCamp"-nek nevezett, amolyan konferencián tart előadást ezen a héten. Itt azért fog lobbizni, hogy a mostani pécsi képeket még élesebbre, s jobb szögből fotózottabbakra cseréljék, sokkal több három dimenziós épület kerüljön fel a városból, s legyen utcanézet is.
De a legnagyobb eredménynek azt tartaná, ha egy olyan fejlesztés is létrejönne a térképprogramban, ami világújdonságnak számítana.
Az az ötlete ugyanis, hogy régészeti korok szerint külön rétegekben is be kellene mutatnia a Google-nek a nevesebb városokat. Ennek fontosságát Pécs példáján keresztül igyekszik alátámasztani majd előadásában, kiemelve a város mélyén szunnyadó római kori emlékeket. Szerinte bármelyik nagyvárosban örülnének, ha a Google e téren is fejlesztésekbe kezdene, hiszen - mint mondja - ki ne barangolna saját otthona száz vagy félezer évvel korábbi utcáin?
Az ismert régész azt mondja, tervéről máris sokan elismerően szóltak, így bízik benne, hogy lépni fognak a Google-nél ezen a téren is. Persze tisztában van vele, ez irányú fejlesztéseiket valószínűleg nem Péccsel kezdenék - de ha arra kerül a sor, szívesen vállalná fel a megyeszékhely ókori és középkori épületeinekk 3D-s megtervezését.
Képünkön: Pozsárkó Csaba civilben, régészként.
Korb Zoltán - Fotó: rop-pecs.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Apa lett Szoboszlai Dominik, a...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Volt egyszer egy Aranykacsa: hét...
- Hétfőn és kedden búcsúra várják a...
- Tetőzött a Duna Mohácsnál, nincs...
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...
- Horvátország leghosszabb hídján is...
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- Újjászületik a Nagyharsányi...