Tizenegy embert kaptak el hamis rokkantkártyával

A rendőrségi közlemény szerint cselekményével közokirat-hamisítást követett el, amely miatt vele szemben büntetőeljárás indult. Rajta kívül még tíz személy ellen indult hasonló eljárás az ellenőrzés megállapításai alapján.

Hat óra zene: a magyar hard rock ünnepe az IH-ban

Mint kifejtette, az estét a pécsi-komlói CS.Í.T. nyitja 19 órai kezdettel, akik saját dalaik mellett a 80-as évek legismertebb rock-klasszikusaival, az Edda, a Dinamit, a P. Box, valamint a P.Mobil dalaival örvendeztetik meg a publikumot - Rudán Joe közreműködésével.Őket Vörös István és zenekara, a Prognózis követi, akik ugyan már jó ideje nem jártak Pécsett, de olyan slágereikkel, mint a „Tele van a város szerelemmel", „Hajsza közben", „Kié ez az ország?" remélhetőleg ismét nagy sikert aratnak - fogalmazott a szervező.Az este utolsó fellépője tíz...

Rokonát védte a rendőröktől - előállították

A kiérkező járőrök a körözöttet az adategyeztetés után a helyszínen elfogták, majd a rendőrautóhoz vezették - tájékoztatott Murai Ágnes.Az intézkedés alatt a férfi ittas hozzátartozója sérelmezte az eljárást, kétségbe vonva annak jogszerűségét, majd fenyegetőzni kezdett, és az utcára is követte a rendőröket, végül belerúgott autójukba - tette hozzá a rendőrségi sajtóreferens.Ekkor a rendőrök őt is intézkedés alá vonták, mire járőrökre támadt, ruhájukat rángatta, akik ezt követően a földre kényszerítették és előállították. A férfi ellen hivatalos személy elleni erőszak miatt...

Díszebédet adott tegnap dr....

Dr. Sánta Imre a DDKKK Zrt. Igazgatóságának elnöke tegnap a Magyar Tudományos Akadémia nagytermében díszebédet adott Dr. Anatolij Nyikolajevics Rubinov úr, akadémikus, a Belarusz Nemzeti...

Elítélték a...

A bíróság Antal Gábor vezette tanácsa a vádlottakat szerepüktől függően emberkereskedelemben, kerítésben, illetve kitartottságban találta bűnösnek.Az elsőrendű vádlottat, J. Jánost 7 év...

„Vezetni biztonsággal" -...

Minden forduló egy baleseti szituációt jelenít meg. A vetélkedőben részt vevő személy feladata a felvázolt közlekedési szituációk értelmezését követően válaszolni a feltett kérdésre.A...

ÉkestÉk az ősi egyetemes...

Az április 2-án, csütörtök este hétkor kezdődő rendezvény előadója, az Egyesült Államokban dolgozó dr. Paposi-Jobb Andor professzor lesz.

Pécsett is útlezárásokat...

Pécsett is útlezárásokat tart a Gárda A Magyar Gárda Mozgalom 2009. március 30-tól (hétfőtől) félpályás útlezárásokat tart az ország forgalmasabb...

Kétszáz homokozótól...

Kétszáz homokozótól búcsúzik Pécs Pirisi Péterné, a Pécs Holding zöldterületekért felelős osztályvezetője a Pécsi Újság.hu-nak azt mondta, a város már korábban...

Baleseteket szimuláltak a PTE-n

Baleseteket szimuláltak a PTE-n Tűzoltók a közúti baleseteknél szükséges teendőket mutatják be egy szimulált jelenetben a hallgatóknak a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának udvarán, ahol a Baranya Megyei Vöröskereszt a rendőrség, a mentők és a tűzoltók közreműködésével tartott bemutatót.

EKF: nyolcvanmilliós jogi megbízás

EKF: nyolcvanmilliós jogi megbízás Mint arról beszámoltunk - ez év áprilisáig bezárólag - a városháza már aláírt egy szerződést dr. Turi Attila egyéni ügyvéddel, ugyanakkor egy újabb, áprilistól decemberig tartó időszakra vonatkozó megbízásra is közel kétmilliót szánnak közbeszerzési tanácsadói feladatokra - ez utóbbi periódusra szóló felhívásra három ügyvédi irodát, ügyvédet hívtak meg. Könnyen előfordulhat azonban, hogy a későbbi nyertes is a Turi család egyik tagja lesz.A szocialisták előterjesztése szerint ugyanis Pécsett erre a feladatra három alkalmas jelölt lehet, köztük - a 19....

Piazzola és Paganini klasszikus gitáron

Piazzola és Paganini klasszikus gitáron Egy különleges hangszer, ami közös nevezőre hozza a már említett zeneszerzőket, ez pedig nem más, mint a gitár. Ez a hangszer ihlette meg a minden izgalmas újdonságra kihegyezett zenészek fülét és hatására számos művükben használták fel ezt a jellegzetes hangszínt - fogalmaztak az est gazdái.A hangszer lehetőségeit a spanyol Roberto Morón Perez mutatja be a koncert hallgatóságának a hegedűs Deák Márta és Deák Anna mellett a németországi Verena Rosin mélyhegedűs, valamint a gordonkás Deák György közreműködésével - hét zeneművön keresztül.Időpont: 2009-03-31Helyszín:...

Nyitnikék: tavaszváró...

A „Nyitnikék" címet viselő - tavaszváró tematikájú - tárlat kedden 18 órakor nyílik a kulturális intézmény Gebauer Galériájában.

Százötven éve született a...

A Somogy megyei Hetes községben született, ahol apja volt a református lelkész. A pécsi gimnáziumi évek alatt magánszorgalomból megtanult gyorsírni, később ez a tudás vált elsődleges...

Részeg sportautóst „lőttek...

A harmincnégy éves ittas férfi gyorsan hajtott, igazoltatni akarták, ekkor hirtelen kézifékkel megfordult és nekik akart menni, ezért lőttek a rendőrök az autó kerekeire többször. A...

Hoppál Péter letette a...

Hoppál Péter pécsi fideszes önkormányzati képviselő még március 28-án vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét a baranyai megyeszékhelyen.A politikus a február 27-én elhunyt...

Félezer marihuánamagot...

Bús Szilvia, a vám- és pénzügyőrség dél-dunántúli parancsnokságának sajtófelelőse hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy járőreik előzetes bűnügyi információk alapján tartottak...

Ellenőrzés: kábítószer...

A gyanú szerint kokain volt náluk, de az anyagot még szakértők vizsgálják. Visszaélés kábítószerrel bűncselekmény miatt indult ellenük eljárás, egy huszonnégy éves férfit őrizetbe vett a...

Brazil-magyar fúzió a Dominikánus Házban

Alegre Correa, a kiváló gitáros, énekes, ütőhangszeres és zeneszerző Braziliában született, az 1990-es évektől pedig Bécsben él, ahol 2003-ban megkapta a "Hans Koller-díjat", ami Ausztriában az "Év zenésze" címet jelenti.A brazil zenész játékát hétfőn Horváth Kornél, az egyik legismertebb hazai ütőhangszeres művész játéka teszi teljessé, aki a kongán és bongón túl olyan különlegesebb hangszereken is játszik, mint a gatodrum, chekere, udu. Zenei tanulmányait fuvolistaként kezdte, majd a latin, afro és indiai zene hatására kezdett ütőhangszereken játszani.

Traffipax hétfőn Pécsett és környékén

08.30 - 09.15 óráig: Pécs, Komlói út09.30 - 10.15 óráig: Pécs, Hársfa u. 10.30 - 11.15 óráig: Pécs, Zsolnay V. út11.30 - 12.15 óráig: Keleti elkerülő út13.00 - 13.45 óráig: Pécs, Nagy I. út14.00 - 14.45 óráig: Pécs, Maléter P. út15.00 - 15.30 óráig: Pécs, Bacsó B. út15.45 - 16.30 óráig: Nyugati elkerülő út

Pécsett a Trey McIntyre Project

Pécsett a Trey McIntyre Project Trey McIntyre napjaink egyik legsikeresebb koreográfusa. Wichitában született, Kansas államban, tanulmányait a North Carolina School of the Arts, később a Houston Ballet Academy intézményében folytatta. McIntyre több mint hetven balettet alkotott, többek között a Stuttgart Ballet, az American Ballet Theatre, a Hubbard Street Dance Chicago, a New York City Ballet és a Ballet de Santiago (Chile) számára.Koreográfusként dolgozott az Oregon Ballet Theatre-ben, a Ballet Memphis-ben és a Washington Ballet-ben. 1995-től 2007-ig a Houston Ballet társulat tagja. Számtalan elismert díjat...