Feloldották az útzárat Pécsudvardnál

A rendőrség elsődleges vizsgálata szerint a kisteherautó, amely Pécsudvard felől jött, nem adta meg az elsőbbséget a mikrobusznak, ezért ütköztek össze. A rendőrök feloldották az útzárat, így újra teljes szélességében járható az 58-as út.

Tüntetést szervez a Gámán Kft. ellen Fodor Ibolya

Tájékoztatása szerint tüntetést szervez november 14-én délután öt órára, tiltakozásul a Gámán Kft. - a pécsi parkolóhelyeket üzemeltető cég - üzletpolitikája ellen. Célja, hogy a város bontsa fel a cég szerződését.Mint írja, a felvonulás útvonaltervét később teszi közzé, de várja a csatlakozni kívánók jelentkezését a [email protected] e-mail címen. 

Így lehet kirúgni a Gámán Kft.-t

Így lehet kirúgni a Gámán Kft.-t Mint Nagy Róbert ügyvédtől, a TAKA elnök-helyettesétől munkatársunk megtudta, a város és a Gámán Kft. között megkötött hosszútávú szerződés felbontásának lehetőségeit szakmai stáb elemezte, s a tervezett jogi procedúra esetleges kimenetelét taglaló dokumentáció már a Pécs Holding Zrt. vezetői előtt van. A szerződés semmissé tételével viszont nyilvánvalóan csak akkor foglalkozik majd a bíróság, ha a város valóban peres eljárást kezdeményez. A jogalap az lehet, hogy a pécsi ügyvédek álláspontja szerint nem a PVV Zrt.-vel (a Pécs Holding Zrt....

Traffipax pénteken Pécsett...

07.00 - 07.45 óráig: Pécs Dr. Veress E. út 08.00 - 08.45 óráig: Pécs, Szigeti út  09.00 - 09.45 óráig: Pécs, Magyarürögi u. 10.00 - 10.45 óráig: Pécs, Rácvárosi u. 19 12.00 - 12.45...

Tragikus állapotok a...

Tragikus állapotok a Melinda-parkban A park mellett élők szerint már jó ideje nem foglalkozik senki a területtel, holott lenne igény a kézilabda-, kosárlabda- és...

Uránia: két nap, négy...

Uránia: két nap, négy jazz-produkció Az Eszék - Újvidék - Pécs Jazz Híd első estéjén egy fiatal hazai tehetség, Szőke Nikoletta (képünkön) ad koncertet, a nevét...

Navracsics a Nevelési...

Navracsics a Nevelési Központban A frakcióvezető közölte, alakulóban van a 2010-es költségvetés, de az eddigi adatok láttán elmondható, hogy csak azok élhetik...

A Vízmű szerint nem igaz,...

A Vízmű szerint nem igaz, hogy a szentlőrinci jegyző ellenük döntött volna "Nincs döntés. Nincs fordulat. A törvénytelenség továbbra is törvénytelenség.A Pécsi Vízmű Zrt. újra megerősíti, a...

Felrobbantották a volt...

Felrobbantották a volt Szénmosót A tulajdonos, a Kóma 1 Kft. ügyvezetője, Czesznák Tünde ügyvezető, hogy mi épül az objektum helyén, csak annyit mondott, hogy...

Szigetvári zsaruk buktattak le fatolvajokat

Három köbméter akácfát, körülbelül hatvanezer forint értékben próbáltak meg egy traktorral elvinni, de az eredetét nem tudták helyben igazolni. Később a kihallgatáson mindent beismertek, lopás miatt indult eljárás ellenük.

"Tragikus helyzetet teremt a büdzsé"

Ódor Ferenc (képünkön) az Európában a megye című tudományos konferencia sajtótájékoztatóján azt mondta: a tervezett 120 milliárd forintos elvonás hatásai leginkább a megyei és a kistelepülési önkormányzatoknál lesznek érezhetők, de máshol sem lesz olyan ellátási terület, ahol a pénzhiány ne okozna majd problémát."A legkevésbé fájó, ha a közgyűjtemények esetében azt mondjuk, csak két napot lehet múzeumot látogatni egy héten, de mi történik akkor, ha a kórházak csak sürgősségi ellátást végezhetnek, a betegeket pedig megkérjük, hozzanak magukkal gyógyszert, ennivalót,...

Újra lecsaptak a trükkösök: egymillióval léptek meg

A gyanútlan férfi elővett egy köteg pénzt, abból váltott, majd amikor nem figyelt, az összeset elvitték. A rendőrség lopás miatt keresi az elkövetőket, akik a hatóság szerint nem először követtek el hasonló bűncselekményt.

Koksz utca, Rákóczi úti -...

"A Sopianae terv keretében épülő Koksz utcában a jövő héten teljes lezárásra kell számítani. Az 43-as autóbuszok - több megállóhely kihagyásával - ebben az időszakban a már...

Pécsre jöhet a...

A jövő évi Európa Kulturális Fővárosa program egyik legnagyobb közönségsikerével kecsegtető kiállításra a festményeket őrző Déri Múzeum januárban kezdődő felújítása ad lehetőséget, a...

„Bizonyos tekintetben" -...

Egyrészt mind többekkel megismertetni a filozófus-író Hamvas Béla életét, munkásságát. Másrészt a közönség elé tárni a mai magyar szellemi élet kiválóságainak személyes Hamvas-élményét....

Szerverproblémák miatt...

Szerverszolgáltatónk dolgozik a probléma megoldásán, de mivel ez eddig nem teljes mértékben sikerült, portálunkon - bízunk benne, hogy már csak néhány óráig - előfordulhatnak még...

A CMM szerint okafogyottá...

A CMM szerint okafogyottá vált a tubesi radar A civilek szerint ugyanis a lokátorépítésről szóló NATO-megállapodás óta eltelt tíz év alatt megváltoztak a geopolitikai...

Már a képgalériák is...

Ezúton tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy mostantól kezdve a képgalériák is kommentálhatók.

Városházi médiacirkusz: elnapolva

Városházi médiacirkusz: elnapolva A jelenleg a közérdekű városi híreket megjelentető Pécsi Hírek Lap- és Könyvkiadó Kft. szerződése március végén járt le, tehát a közbeszerzés kiírása év eleje óta csúszik, időről időre (a szocialisták szerint nem véletlenül). A mostani eljárás győztese azonban 2010. januárjától egy évre megkapja az 50 millió forintos munkát, s közel sem biztos, hogy a pályázaton ugyanaz a lap nyer, amely eddig szolgáltatta ezeket az információkat (lásd kapcsolódó írásunkat ITT - a szerk.).Az ülésen ismét szóba kerül a pécsi ivóvízszolgáltatás, ugyanis megállapítják a Tettye Forrásház Zrt....

EKF: az év elején beindulnak

EKF: az év elején beindulnak Pécs közterein az első héten karneváli- és színpadi programok fogadják majd a látogatókat, lesz többek között fényfestés, illetve interaktív kivetítőket helyeznek el a város több pontján. A szervezőkkel szemben támasztott feltétel, hogy minimum 20 ezer fő részvételével és televíziós közvetítéssel lezajlott események álljanak a hátuk mögött.A Ruhr-vidék és Isztambul nagyszabású nyitányával összehangolt tizedikei startot egy másik fontos esemény, a Magyar Kultúra Napja követi.A hagyományos díjátadót a Pécsi Nemzeti Színházban tartják, de számos...

Fotókiállítás „A hiteles városért"

Fotókiállítás „A hiteles városért A kiállítás alapkoncepciója szerint Marsalkó Péter, Körtvélyesi László, valamint Kovács Orsolya, Gere László, illetve Halász Péter és Orosz László - részben dokumentációs célzattal - fotózta végig korábban a jelenleg felújítás alatt álló Zsolnay-gyár épített emlékeit, a nagyközönség elé tárva a Manufaktúra kerítésén belüli csodákat.E látványos tárlat kapcsolódik össze a készülő Zsolnay Negyed tervbemutatójával, amelyet a megnyitót követően Herczeg László, az MCXVI Építészműterem Kft. vezető tervezője tart. Ezután a résztvevőket vetített képes előadásra, illetve kötetlen...