Elviszik a város elől a Mediterránt?
2009. december 10. csütörtök 18:22

A rádió körüli hercehurca kialakulását az üzemeltetési szerződés határidejének lejárta mellett az is elősegítette, hogy a város sokallta az adó fenntartására fordított évi több tízmilliós összeget. A Pécs és a TIT között hetek óta zajló tárgyalások eddig nem vezettek eredményre, noha a TIT igazgatója, Schmidt Erzsébet szerint "a felek álláspontjai közeledtek egymáshoz".
Mindenesetre az eddigi bizonytalanság után a jövő héten tisztázódhat az ügy, hiszen a tervek szerint a rádió - az utóbbi időben rendszeresen elmaradó - , ezúttal jövő szerdán esedékes taggyűlésén akár már eredményt is hirdethetnek az üzemeltetésre kiírt pályázatra vonatkozóan.
Információink szerint - miközben a város a többségi tulajdon megszerzésére hajt - az üzemeltetés elnyerésére négy cég nyújtott be pályázatot. A hálózatban működő Rádió1 mellett a jelentkezők között van a mohácsi székhelyű Baranya Rádió, a somogyi megyeszékhelyről médiabirodalmat létrehozni szándékozó, Dóra Zoltán nevével fémjelzett ugyancsak hálózati működést kialakított N-Joy Média Kft., valamint a Kőhalmi Endre által vezetett, pécsi bejegyzésű Star Trek-lám Kft.
A korábbiakban felvetődött, hogy a város a Pécs Tv Kommunikációs Kft.-n, mint a rádióban 25 %-ot birtokló kisebbségi tulajdonoson keresztül elővásárlási jogát kihasználva kivásárolja a TIT-et. A Pécs által a kivásárlásra fordítandó összeg, informátorunk szerint, tízmillió forint körül mozog.
(Kerestük Csizi Péter fideszes önkormányzati képviselőt, aki a városháza nevében tárgyal a többségi tulajdonossal, hogy a város szándékai felől érdeklődjünk, de cikkünk megjelenéséig nem sikerült elérnünk.)
Képünk a Mediterrán Rádió stúdiójában készült.
Horváth L. Balázs - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Igen hűvös éj után borongós nap vár...
- Hatos lottó: óriási változás jön...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Még három hétiig vonatozhatunk éjjel...
- Árokba sodródott egy autó Baranyában,...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Augusztus 20. után sem zárt be a...
- Pécsi mérnökök a vádlottak padján:...