Több száz milliós árvízkár Pécsett

Több száz milliós árvízkár Pécsett Papp Judit, a város címzetes főjegyzője lapunk érdeklődésére közölte, hogy az otthonaikból kitelepített családok közül a Kopács utcába már hazaköltözhetett az onnan kimenekített hét lakó, míg a Pipacs utcába 20 fő visszatelepítése legkésőbb pénteken befejeződik.Hozzátette, a szakemberek jelenleg is folyamatosan mérik fel az özönvíz által okozott károkat, amelynek nagyságát „horribilis összegre becsülik". Ahogy fogalmazott: a csapadékvíz-elvezetőkben keletkezett károk, valamint a vízfolyások medreinek kipucolása és egyéb, viharkárból eredő költségek legalább...

Repülő gyepszőnyeg Kertvárosban

A projekt célja egy átmeneti park létrehozása, ahol a városlakók találkozhatnak és ismerkedhetnek egymással. Maga a szőnyeg egy hatalmas, 25 méter széles, 36 méter hosszú műfüves installáció, amely ornamentikája révén leginkább egy perzsaszőnyeghez hasonlítható. A lenyűgöző alkotás pár hétig minden bizonnyal a pécsiek és a városba látogatók kedvenc találkozóhelyévé fog válni, hogy azután folytassa útját a két másik kulturális főváros, Essen és Isztambul felé. Az ideiglenes park működése május 21-én a holland BLISS csoport Városi Piknik performanszával veszi kezdetét, majd...

Hulladékszállítás az ünnep idején

2010. május 24-én (pünkösdhétfőn) LESZ hulladékszállítás Pécsett azokon a területeken, ahol hétfőre esik a szállítási nap. Kérjük a lakosságot, hogy az edényeket aznap reggel 6 óráig helyezze ki az utcákra, mert szállítási üzemünk teljes kapacitással dolgozik, és járataink egyes körzetekbe a megszokottnál hamarabb érkezhetnek. Ezen a napon a Zöldhulladék-járatunk is szünet nélkül közlekedik a megszokott módon!

A nagyszebeniek Elektrája...

Brindusa Armanca, a budapesti Román Kulturális Intézet igazgatója elmondta az MTI-nek, hogy a nagyszebeni társulat Elektra című előadását Mihai Maniutiu rendezésében láthatja a közönség...

Jubileumi POSZT 14...

Jubileumi POSZT 14 versenyművel "Bízunk abban, hogy a POSZT-on nem lesznek technikai problémák. A közelmúltban adódott gondok kapcsán átvizsgáljuk a...

"Van iskolai szegregáció...

A táblabíróság kimondta: az oktatási intézményben megvalósult a szegregáció, de az nem az önkormányzat erőszakos magatartása,...

Visszaadta a pénztárcát,...

Visszaadta a pénztárcát, majd kimenekült a boltból A fiatalember nem könyvet próbált ellopni, hanem az alkalmazottak nyitva hagyott irodájából emelt el egy pénztárcát,...

Túl gyorsan hajtott:...

Túl gyorsan hajtott: kisodródott az M60-ason Az autó előbb a vízelvezető árokba, majd az út melletti töltésnek sodródott, és felborult, de végül kerekein állt meg. A sofőr...

Levetkőzött a pécsi...

Levetkőzött a pécsi kozmetikusnő A kislányát még nem szembesítette az eredménnyel, de "minden héten megmutattam neki a lányokat, így tisztában volt...

Melegebb levegő áramlik a Kárpát-medence fölé

Várható időjárás az ország területére csütörtök estigDélelőttől több helyen várható eső, zápor, délután zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon gyakran erős lesz az északnyugati szél.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.Időjárási helyzet EurópábanDél-Skandináviától a Balkán-félsziget északi részéig túlnyomóan borult az ég, és sokfelé esik az eső, zápor, az északnyugati szél gyakran viharossá fokozódik. A kontinens nyugati és keleti peremén, valamint a Földközi-tenger térségében kevés a felhő, sokat süt a nap, számottevő csapadékról nem érkezik jelentés....

Nem volt teljesen beszámítható a PTE-s gyilkos?

A Népszabadság szerint elkészült G. Ákos elmeállapotáról az elmeszakértő véleménye. A vaskos jelentés alapján tettének elkövetésekor személyiségének kóros elváltozása korlátozta G. Ákost cselekménye társadalomra veszélyességének felismerésében és abban is, hogy eszerint viselkedjen.Mivel a szakértő szerint G.-t csak korlátozta, de nem akadályozta személyiségének kóros elváltozása tettének reális értékelésébem, így a 23 éves pécsi egyetemi lövöldöző büntethető. Igaz, a törvény értelmében az idézett szakvélemény alapján a bíró korlátlanul enyhítheti a több emberen elkövett...

Traffipax csütörtökön Pécsett és környékén

08.00–08.45-ig: Pécs, Tüzér út09.00–09.45-ig: Pécs, Rácvárosi út10.00–10.45-ig: 6. sz. főútvonal, Tortyogó11.00–11.45-ig: Ny-i elkerülő út 13.00–13.45-ig: Pécs, Komlói út14.00–14.45-ig: Pécs, Hársfa út15.00–15.30-ig: Pécs Nagykozári út15.45–16.30-ig: Pécs, Bacsó B. út

Homlokzatok: közel dupla...

Homlokzatok: közel dupla keretből A sóstói homokkő javítása és cseréje, az épület alapjának utólagos szigetelése, a műemléki védelem alatt álló kapualj...

Vízmű: a korábbi tizedét...

Vízmű: a korábbi tizedét keresik A Pécsi Vízmű (PV) székházának a Tettye Forrásház által tavaly októberi elfoglalása óta rengeteg hír és információ látott...

Szabadtéri színház a...

Szabadtéri színház a siklósi várban Az első évad a 2009-ben bemutatott A Tenkes kapitánya című "látványszínházi" produkción alapul, melyet idén nyolc...

Batta Dem - három napon át

Batta Dem - három napon át Immár ötödszörre rendezik meg a fesztivált, a Batta Dem szó mára már a pécsi reggae élet védjegyévé vált. A különböző reggae...

Lezárják a 6-os utat...

Az útelzárás várhatóan egy-másfél óráig tart. A Budapest és Pécs között utazók az M6-os autópályán vagy a Duna túloldalán kerülhetik el ezt a szakaszt - mondta el Herman Gábor. A közelben...

Orgonagyári kiállítás a...

Hajdók Judit, a tárlat kurátora elmondta: a Király utcai Vasváry-házban mintegy kétszázötven, az Angster-hagyatékból származó tárgyat, köztük eredeti fotókat, terveket, szerződéseket,...

Pécsett is egyre több a kárbejelentés

A Generali biztosítónál kedd óta újra megduplázódott a kárbejelentések száma, a becsült kárösszeg majdnem megháromszorozódott, több mint 500 településről érkezett kárbejelentés - közölte a társaság az MTI-vel.Szerdán 10 óráig összesen 4.962 kárbejelentés érkezett a társasághoz, a becsült kár összege több mint 886 millió forint. A legtöbb kár - összesen 3309 - a vihar miatt keletkezett, 73-at a villám, 1575-öt a felhőszakadás és árvíz okozott. A miskolci régióból érkező kárbejelentések száma ismét jelentős, azonban a legfrissebb statisztikák szerint a Baranya megyéből származó...

Az ország első gyermekhospice-háza

Az építtető Szemem Fénye Alapítvány kuratóriumi elnöke, Gyura Barbara szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: miután nem volt meg a jogi háttér, hiányzott a megfelelő miniszteri rendelet, eddig nem tudtak működési engedélyt kérni a házra. Székely Tamás egészségügyi miniszter aláírta ugyan a szükséges jogszabályt, de az csak nyáron lép életbe - tette hozzá.A szervezet elnöke kiemelte: a Dóri Ház megépítéséhez szülők és támogatók járultak hozzá. Az engedélyen kívül ötmillió forint még hiányzik, többek között egy intenzív gyermekágy megvásárlásához. Az ünnepélyes átadást a ház...

Még mindig védekeznek Baranyában

A közlés szerint fokozott a védekezés a Karasica mentén, Újpetrén és Lapáncsán. A vízfolyás még nem öntött ki, de emelkedik a vízszintje, a töltés is szivárog. Továbbra is védekeznek Sumony, Okorág és Szentegát körzetében, ahol a Sumonyi-tó kiöntésétől tartanak a szakemberek. Gilvánfánál tíz házat védenek a katasztrófavédők, itt a Bükkösdi-árok veszélyezteti a falut. Javul a helyzet viszont Sásdon és Vásárosdombón, ahol a megáradt Baranya-csatorna pusztított az elmúlt napokban. Utóbbi településen már megkezdődtek a visszaköltözések, Sásdon pedig várhatóan még szerdán helyreáll az...