Borvacsorával ünnepli névadója napját a Szent György Fogadó
Pénteken, április 26-án este fél héttől a Riczu-Stier Pincészet boraival köszönti a Szent György Fogadó névadója napját. Íme ajánlatuk: A menüajánlat Az előétel: Tatárbifsztek toscán kenyéren, amihez három különféle bort kóstolunk. Főétel vörösborhoz: Emeletes szarvas vagdalt sült burgonyával. Desszert kétféle borhoz: Barackos bortorta. Borok: 2012 -es Cimbora (Muscat Ottonel habzó bor)2012-es Rosé2009-es Cabernet Sauvignon2009-es Villányi Cuvée2009-es Birtokbor (cuvée)2011-es Sárga Muskotály A borvacsora ára: 3800 forint. Vegetáriánus vendégek fogadására is felkészültünk....Buszhelyzet: Hofekker szerint tovább romlott minden - Az Ikarusok 30 évesek, mondja Árki
Olvasóink jelzései szerint egyre gyakrabban fordul elő, hogy az üzembe állított buszokból naponta többet is ki kell vonni a fogalomból - meghibásodás miatt. Többször úgy, hogy a buszvezetők kénytelenek leszállítani az utasokat és egy másik járművel pótolni a járatot. A szakszervezet szerint „összességében tavaszra rosszabb lett a helyzet, mint tavaly decemberben", amikor a buszsofőrök egy csoportja figyelemfelhívó akciót tartott - állításuk szerint éppen a buszok műszaki állapota miatt. A Tüke Busz vezetője amondó, a kedvezőtlen tendenciában a szokatlan márciusi hideg...Tragédia: traktorral ütközött a pécsi Intercity, meghalt a vezető
Meghalt egy traktorvezető, amikor a járművel vonatnak ütközött a sárosdi vasútállomás közelében. A baleset miatt a Pécs - Budapest vonalon 40-50 perces késéssel közlekednek a szerelvények - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője, illetve a Mávinform hétfő este. Szabó-Bisztricz Anett katasztrófavédelmi szóvivő elmondta, hogy a mozdony kigyulladt, a mozdonyvezető füstmérgezést szenvedett. Az utasokat Szabadegyháza és Nagylók között autóbuszokkal szállítják. A Mávinform tájékoztatása szerint a Pécsre tartó Tettye InterCityn nem sérült meg senki. A vonalon...Traffipax kedden Pécsett és...
Kedden reggel fél nyolc és este fél hét között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 07.30 - 08.45 óráig: Pécs, Pellérdi út 19. 09.00 -...Jótékonysági koncertet ad...
A Kerek Világ Alapítvány jótékonysági koncertet szervez április 26-án, pénteken este 19 órakor a pécsi Kodály Központban. Az előadáson fellép a Csík Zenekar és a Parafónia Zenekar, amely...Zene és képzőművészet...

Hoppál tetemre hívja...
A Fidesz szóvivője arra szólította fel Bajnai Gordont hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, valljon színt, van-e olyan paktum előkészületben, amely lehetővé tenné politikai támogatásért...Lángolt az erkély egy...

Civil összefogás Pécs...
Pécs lakossága a '80-as évek óta közel 30 000 fővel csökkent. A demográfiai, társadalmi és környezeti hatások együtt rontják a számadatokat és az életigenlés erejét. Ezt a folyamatot...Elkapták a rendőrök a barátnőjét védő egyetemista harmadik szombat éjszakai támadóját is
Elfogták és gyanúsítottként kihallgatták a Pécsi Rendőrkapitányság munkatársai április 22-én hajnalban a két nappal korábban, április 20-án Pécsett, a belvárosban történt csoportos garázdaság harmadik elkövetőjét. N. Zoltán 19 éves pécsi lakos és két társa ellen a Pécsi Rendőrkapitányság csoportosan elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást. A rendelkezésre álló adatok szerint április 20-án a késő esti órákban Pécsett, az egyik belvárosi utcában három személy bántalmazott egy fiatalembert. A sértett és barátnője gyalogosan közlekedtek,...Mától leáll a PÉTÁV a fűtéssel, ott ahol erre lehetőség van

Új óvodát adtak át Pécsváradon és az iskolát is bővítették
Átfogó fejlesztés eredményeként bővült Pécsváradon a több mint harminc éve működő német nemzetiségi- és zeneiskola Kossuth Lajos utcai épülete és egy új óvoda építése valósulhatott meg a Vár utcában. Az intézményeket akadálymentesítették és a 21. század oktatási igényeinek megfelelően alakították ki az új tantermeket, csoportszobákat és udvarokat is. Így Pécsváradon is mindenki számára elérhetővé vált a modern, kompetencia alapú oktatás, beleértve a sajátos nevelési igényű és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket is. Az avatóünnepségre a hétvégén került sor.Radnóti Adél pécsi...
Császár Angela színművész "tökéletesen szép színpadi beszédéért", Ciprusz Éva, a Duna Televízió bemondója, műsorvezetője a kulturált közéleti megnyilvánulásból példát adó...A pofátlanságnak nincs...

Traffipax hétfőn Pécsett és...
Hétfőn reggel fél nyolc és este fél hét között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 7.30 - 8.45 óráig: Tüzér úti felüljáró9.00 -...A Zsolnay Negyedből indul...

Hárman csépelték a...

Elegük van a...
Sokan voltak kíváncsiak a Lehet Más a Politika (LMP) és több civil szervezet által tető alá hozott lakossági fórumra Máriagyűdben. Témául elsősorban a megszüntetett buszjáratok, valamint...Traffipax vasárnap Pécsett és környékén
Vasárnap reggel fél nyolc és este fél hét között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 7.30 - 8.45 óráig: Siklósi út temető Déli bejárata9.00 - 10.00 óráig: Verseny utca 2 szám10.15 - 11.45 óráig: Nendtvich A. út Páfrány u. kereszteződés12.45 - 13.45 óráig: Siklósi út temető d-i bejárata14.00 - 15.30 óráig: 58-as fkl. út Pogány elágazó15.45 - 16.45 óráig: Verseny utca 2.17.00 - 18.30 óráig: Bacsó Béla u.Ugyehogy nem tudta: van még talált tárgyak osztály - itt már ló, szalonna, és zokni is gazdára lelt

Nézze meg, mit mutattak meg magukból a zsaruk az idei rendőrnapon! - KÉPGALÉRIA

« Előző
32844 | 32865 | 32886 | 32907 | 32928 | 32949 | 32970 | 32991 | 33012 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- Túlterhelt postásokról, lassú...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Pécsi Arcok - Dr. Sárosi István...
- TCR World Tour: Michelisz Norbert...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Vaddisznóval ütközött egy Pécsről...
- Egy hónapon át tartó razziába kezd a...