Temetői tolvajokat csíptek nyakon a rendőrök Baranyában

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint szabálysértési értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétsége miatt őrizetbe vételük mellett eljárást folyik egy 22 éves és egy 54 éves tésenyi, valamint egy 23 éves kozármislenyi férfi ellen, akik a rendelkezésre álló adatok szerint megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy 2013 márciusában összesen mintegy 800 000 forint kárt okozva három ormánsági temetőben összesen 20 sírhelyről tulajdonítottak el kriptatető emelő alumínium, illetve réz karikákat. Az elkövetőket április 15-én az esti órákban fogták el a rendőrök....

Irodalmi délutánt rendeznek a Balokányban

A tavasz a témája annak az irodalmi felolvasó délutánnak, amelyre a Minerva Könyvtár szervezésében kerül sor. Az április 17-én, szerdán 15 órakor kezdődő eseményre a Balokány-ligetért Összefogás irodájában (Zsolnay V. út 21.) kerül sor. A belépés díjtalan. 

Tisztelt (lehetséges) kiállítónk!

Hosszas egyeztetések után a Pécs Baranya Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával együttműködve egy még sikeresebb rendezvény érdekében, mely során nemzetközi kiállítókra is számítunk, örömmel jelentjük be, hogy megkezdtük a PÉCSEXPO 2013 rendezvény jelentkezéseinek feldolgozását. 2013-ban a tematikát 3 gazdasági ág köré építjük fel.- Ipar- Kereskedelem- Szolgáltatás Szakmai kísérőprogramok:- Nemzetközi üzletember találkozó - Hatósági fórum: 4 járási hatókörű hatóság részvételével- Horvát gazdasági nap horvát gazdasági szakdiplomaták részvételével - Helyi kézművesek vására- Gasztro...

Jön a pécsi füstadó: díjat...

Jön a pécsi füstadó: díjat fizettetnének a távhőről leálló fogyasztókkal A lakás nagyságától függően évi 15-20 ezer forint díjat fizettetne öt éven keresztül a pécsi önkormányzat minden olyan helyi...

Ínség, Mesijás, oslói...

Ínség, Mesijás, oslói beszéd: itt a Jelenkor áprilisi száma Megjelent a Pécsett szerkesztett folyóirat legújabb száma. A versrovatban Bertók László (képünkön), Paul Verlaine (ford. Térey...

Újabb száz ember...

További 100 dolgozó felvételét tervezi a jelenlegi 200 mellé a Főkefe Nonprofit Kft. Komlón. A város önkormányzata keddi közleményében azt írta, hogy a létszámbővítésre a megrendelések...

Feljelentette a sellyei...

Heindl Péter jogász-történelemtanár feljelentése alapján öt ügyben folyik nyomozás sellyei rendőrök ellen. Az öt ügy nyolc gyanúsítottja azt állította, hogy kényszervallatták...

Moór Eszter: Félmilliárd...

Moór Eszter: Félmilliárd forintot spórol a közfoglalkoztatottakkal idén a pécsi önkormányzat A város újabban külsős cégek helyett közfoglalkoztatottakkal oldja meg többek közt a terek és parkok rendben tartását....

Az adóhatósághoz kerül a...

Az adóhatósághoz kerül a kamarai díjat nem fizető vállalkozások listája - Síkfői sem elégedett Lejárt a kötelező kamarai regisztráció elvégzésére szánt határidő, ám Baranyában még több ezerre tehető azon cégek száma,...

Amerikai elismerés a pécsi Színes Gyöngyök Egyesületnek

Eleni Tsakopoulos Kounalakis budapesti amerikai nagykövet aktív állampolgárságért oklevéllel tüntette ki a Színes Gyöngyök Egyesületet hétfőn a fővárosban, ezzel ismerve el a Baranya megyei romák, különösen a roma nők körében végzett tanácsadó, támogató és segítő tevékenységét - tájékoztatta a nagykövetség az MTI-t. A pécsi Színes Gyöngyök Egyesület 2004-ben azért jött létre, hogy segítse a roma nőket családi és társadalmi szerepük betöltésében: szociális, jogi és mentálhigiénés tanácsadással támogatják őket, segítenek nekik az érdekérvényesítésben és az érdekképviseletben. Azért...

Traffipax kedden Pécsett és környékén

Kedden reggel fél nyolc és este fél hét között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 07.30 - 08.45 óráig: Pécs, Nagy I. út - Sarolta u. kereszteződése 09.00 - 10.00 óráig: Pécs, Siklósi úti temető déli bejárata 10.15 - 11.45 óráig: Pécs, Verseny utca 2. 12.45 - 13.45 óráig: Pécs, Dr. Veress Endre u. 17. 14.00 - 15.30 óráig: Pécs, Tüzér úti felüljáró 15.45 - 16.45 óráig: Pécs, Magyarürögi út 82. 17.00 - 18.30 óráig: Pécs, 6-os út, pellérdi elágazó 

Bánki Erik hazajön a nyáron, de kitölti EP-mandátumát

Megtartja európai parlamenti képviselői mandátumát Bánki Erik (Fidesz), aki nyártól Budapestről fog ingázni Brüsszelbe a bizottsági és parlamenti ülésekre. A Mohácsi Újság vasárnap írt arról, hogy nem tölti ki mandátumát Brüsszelben a tavaly óta ott dolgozó, 2010-ben a Fidesz baranyai listáján országgyűlési képviselőnek választott regionális politikai igazgató, Bánki Erik.  A politikus az internetes lapnak adott interjújára utalva hétfőn az MTI-nek jelezte: nem fordult meg a fejében, hogy visszaadja mandátumát. Mint ismertette, már akkor azt a döntést hozta családjával, hogy...

Feltörte ismerőse közösségi...

Feltörte ismerőse közösségi oldalát egy nő, vádat emeltek ellene A Mohácsi Újság.hu tájékoztatása szerint számítástechnikai rendszeradatok elleni bűncselekmény vétség elkövetésének...

Egy hónapra előzetesbe...

Egy hónapra előzetesbe került Páva Zsolt lányának feltételezett támadója Előzetes letartóztatásba helyezte a Pécsi Járásbíróság Páva Zsolt pécsi fideszes polgármester lányának feltételezett támadóját...

Felfüggesztett börtön a...

Felfüggesztett börtön a nemrég Pécsett zenélő török művésznek Tíz hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte egy isztambuli bíróság hétfőn Fazil Say neves zongoraművészt és zeneszerzőt,...

Pokorni Zoltán az...

Pokorni Zoltán az oktatáspolitikáról értekezik a Vasutas Házban A Vasutas Művelődési Házban kerül sor a Pécs-Baranyai Értelmiségi Egyesület következő fórumára április 17-én, szerdán 19...

Tóthék is tennének Pécs...

Pécs közbiztonságának javítása érdekében intézkedéseket, a pártfogói szolgálat szigorítása érdekében pedig törvénymódosítást kezdeményez az MSZP városi közgyűlési frakciója. Tóth...

Reszkethetnek a...

Reszkethetnek a tulipántolvajok - speciális festékkel jelöli a BIOKOM a sarjadó növényeket Amint beköszönt a tavasz, új módszerrel igyekszik a viráglopások útját állni a BIOKOM Kft. Egy speciális, színtelen-szagtalan...

Perközösséget alakítanak a pécsi devizahitelesek, úgy látják, "a kormánnyal nem mennek előrébb"

Perközösséget alakítanak a pécsi devizahitelesek, úgy látják, Devizahiteles perközösséget alakít a Patacs-Rácvárosért Egyesület, mivel úgy látják, korábbi próbálkozásaikkal a jövőben "nem érnek el eredményt a kormánynál". Ebbéli szándékukról viszont továbbra sem tesznek le - közölte a Pécsi Újság.hu-val Néma József, az egyesület hiteleseket érintő ügyeinek felelőse.  Mint Néma József hírportálunknak elmondta, a devizahitelesek ügyeinek képviseletét a napokban vállalta el egy pécsi ügyvédi iroda azzal, hogy az általuk felvázolt érvrendszer nagyon jó eséllyel védhető meg a bíróság előtt. Az ő tanácsukra - tette hozzá - először...

Traffipax hétfőn Pécsett és környékén

Hétfőn reggel fél nyolc és este fél hét között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 07.30 - 08.45 óráig: Pécs, Szigeti út 120. 09.00 - 10.00 óráig: Pécs, Táncsics M. u. 10.15 - 11.45 óráig: Pécs, Siklósi úti temető déli bejárata 12.45 - 13.45 óráig: 58-as fkl. út, pogányi elágazó 14.00 - 15.30 óráig: Pécs, Nagy I. út - Sarolta u. kereszteződése 15.45 - 16.45 óráig: Pécs, Megyeri út 17.00 - 18.30 óráig: Pécs, Tüzér úti felüljáró  

Idő előtt hazajön Bánki Erik Brüsszelből, írja a vele készített interjúban a Mohácsi Újság.hu

Idő előtt hazajön Bánki Erik Brüsszelből, írja a vele készített interjúban a Mohácsi Újság.hu Az Európa Parlamenti választásokra csak 2014 tavaszán kerül sor, de júliusban már hazaköltözik Brüsszelből a tavaly óta ott dolgozó, 2010-ben a Fidesz baranyai listáján országgyűlési képviselőnek választott regionális politikai igazgató, Bánki Erik. Az EP-képviselő mindezt egy, a Mohácsi Újság.hu-nak adott interjúban jelentette ki, mondván, ideje bekapcsolódni újra az itthoni politikai munkába. Az alábbiakban a Mohácsi Újság.hu cikkéből idézünk. „- Milyen jelenleg a kapcsolata, viszonya a megyei fideszes képviselőkkel, a párt országos vezetőivel? -...