Egy hónapja eltűnt pécsi fiút keres a rendőrség
A Pécsi Rendőrkapitányság eltűnés miatt keresi a fiatalkorú Balogh László pécsi lakost, aki 2013. december 17-én a Pécs, Megye utcai gyermekotthonból ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet magáról nem adott. Balogh László körülbelül 160 centiméter magas, vékony testalkatú, barna szemű és rövid, sötétbarna hajú. Eltűnésekor viselt ruházata nem ismert. Előfordulási helyei: Pécs egész területe, különös tekintettel Pécs-Gyárváros területére. Aki a képen látható Balogh Lászlót felismeri és jelenlegi tartózkodási helyéről érdemleges információval rendelkezik,...Időközi választások lesznek a hétvégén Drávasztárán

A Hamerli családról szóló előadás következik a Sétatéri estéken
Sétatéri esték programsorozat következő állomása "A Hamerli család szerepe Pécs gazdasági életében" című előadás lesz január 23-án, csütörtökön délután 5 órakor. Az érdeklődők Komlós Attila, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság menedzserének előadásában tudhatnak meg többet a Hamerli családról.Időpont: 2014. január 23. (csütörtök) 17 óraHelyszín: Civil Közösségek Háza (Pécs, Szent István tér 17.)Tóth Bertalan és Szakács a...
A Republikon Intézetre hivatkozva közli a Vasárnapi Hírek (és vasárnap a facebookon baloldali körökben már győzelmi jelentésként terjedt), hogy Pécsett eldőlt a választás, Tóth Bertalan...Nagy a baj az építőiparban:...

Traffipax hétfőn Pécsett és...
Hétfőn reggel fél kilenc és délután negyed négy között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 08.30-09.45: 5721-es fkl.-i út Pécs - Újpetre...Megverte és kirabolta exét,...
Rablás megalapozott gyanúja miatt vádemelési javaslattal zárta le C. Zsolt 44 éves pécsi lakossal szemben a bűntetőeljárást a hatóság. A férfi szeptember 26-án Pécsett volt barátnőjét...Folytatódik a szabadtéri...
Eredményesen pályázott a Duna-parti város a termálfürdő infrastruktúrája fejlesztésére - írja a Mohácsi Újság.hu hírportál -, valamint a meglévő szolgáltatásai bővítésére, így a beruházás...Zugspitzétől a...

Tabletet nyerhetnek a gyerekek a Pannon Filharmonikusoktól

Weisz Fanni valójában hall és beszél, de gátlásos, ezért kevesen tudják

Nagy Bandó meglepetésre Hódmezővásárhelyen és nem Pécsen szerezne mandátumot

Elromlott a...
Műszaki hiba miatt 20-25 perces késéssel közlekednek a vonatok a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vasútvonalon péntek délután - közölte a Mávinform az MTI-vel. A közlemény szerint Bükkösd és..."Tündér"-bérlettel...

Szili Katalin nem...

Már 8 ezer résztvevő a...
A Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja eddig 8 ezer embert vont be a hátrányos helyzetűek foglalkoztatását segítő, 2011-ben indult programokba, s ezzel már tavaly elérte a...Jöjjön szerda este fél...
Színvonalas programokkal ünnepli Pécs a Magyar Kultúra Napját január 22-én a Kodály Központban, a Pécsi Nemzeti Színházban és a Széchenyi téren. A magyar kultúra napját 1989 óta...Elhárulnak a jogi akadályok...
Napokon belül elhárulnak a jogi akadályok a több mint két évtizede lakatlan huszonöt emeletes pécsi magasház bontása elől - mondta a Baranya megyei kormánymegbízott újságíróknak....Costa Brava: 7 éjszaka repülővel, félpanzióval már 89 900 Ft/főtől

Pécsett közepes a pollenterhelés, a mogyoró a legrosszabb

Már kapható a Jelenkor legfrissebb száma
Megjelent a Pécsett szerkesztett irodalmi lap januári száma. A lapszám élén Térey János versben írt regényének részlete áll "A Legkisebb Jégkorszak". A versrovatban összeállítás szerepel kortárs amerikai indián költők - Maurice Kenny, Al Hunter, Erika T. Wurth, Tacey M. Atsitty - műveiből, Gyukics Gábor fordításában, Rákai Orsolya bevezetésével. A rovat a továbbiakban G. István László és Kürti László verseit adja közre. A prózarovatban Witold Gombrowicz 1958-as naplójának részlete után François Rabelais Harmadkönyvéből olvashatók fejezetek, Csordás Gábor...
« Előző
30765 | 30786 | 30807 | 30828 | 30849 | 30870 | 30891 | 30912 | 30933 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kamionnal ütközött össze egy...
- Kifosztotta látássérült szállásadóját...
- Önkéntes beteglátogatókat toboroztak...
- Sztrádanyitás: a Drávaszög közelebb...
- Már az őszi menetrend szerint járnak...
- Ismét szakvezetéssel járhatjuk be...
- Péntekig lehet igényelni a HPV elleni...
- Hetvenkilenc határsértőt tartóztattak...
- Nézze meg, hol bukkannak fel biztosan...
- Boban Marković, Margaret Island,...