Autójával húzatta, aztán otthagyta sérült feleségét
A Pécsi Járásbíróság április 21-én kihirdetett ítéletével M. Gy. vádlottat közúti veszélyeztetés bűntette, segítségnyújtás elmulasztásának bűntette és testi sértés vétsége miatt 300.000 forint pénzbüntetésre ítélte, valamint 8 hónapra eltiltotta „B" kategóriájú járművek vezetéstől. A férfi 2016. augusztus 21-én, Pellérden, személygépkocsijának vezető ülésén ülve, a nyitott ajtó előtt álló feleségével szóváltásba keveredett. A gépkocsi motorja járt, amikor a nő behajolt az ablakon azért, hogy a férfi telefonját és a jármű indítókulcsát elvegye. Eközben a férj a...
Pécsi diákok adták elő Jézus szenvedéstörténetét németül
Négy nap alatt hét templomban jelenítették meg Jézus szenvedéstörténetét a Koch Valéria Iskolaközpont tanulói. A pécsi oktatási intézmény a helyi német önkormányzattal, valamint Szekszárdról a Magyarországi Német Színházzal közösen állította össze a produkciót. A János Passió 2017 című előadással a diákok és tanáraik Húsvét előtt bejárták Baranya megyét. Ez a passiójáték már jelentős múltra tekint vissza, hiszen először 2009-ben, s azóta immár további négy alkalommal szervezték meg. Az ötletgazdája dr. Frank Gábor, aki a kezdetekkor a Pécsi Német Önkormányzat vezetője volt. Az ő...
Egyetemi vesztegetés: ismét újrakezdték a tárgyalást, ezúttal a Pécsi Törvényszéken
A Pécsi Törvényszéken tegnap a vádirat ismertetésével ismét elkezdődött a pécsi egyetemi vesztegetési ügyként elhíresült per tárgyalása. A 2010-ben indult büntetőeljárás bírósági szakasza öt év után is ott tart, ahol elkezdték. A Nemzeti Nyomozó Iroda 2010 tavaszán indított nyomozást az utóbb egyetemi vesztegetésként ismertté vált ügyben, amelynek során huszonkilenc embert gyanúsítottak meg azzal, hogy bűnszervezetet alkotva csúszópénzek fejében kötöttek beszállítói és szolgáltatási szerződéseket, s ezzel több, mint 100 millió forint kárt okoztak. A vádlottak padjára végül...
Várjuk a pécsi, ballagó...
Közeledik a ballagás, az érettségi a középiskolások számára, az utolsó két hétben felgyorsulnak az események. A végzős diákok...
Családi házból lopott a...
A lopás miatt folytatott nyomozást a Mohácsi Rendőrkapitányság a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat...
Hat nagyszínpadi bemutatót...
Hat nagyszínpadi bemutatót tervez a 2017/18-as évadban a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ), köztük Christopher Hampton romantikus...
Valótlan bejelentést tett a...
Árokba hajtott egy férfi, majd valótlan bejelentést tett a rendőrségen. Vádat emeltek ellene.A férfi januárban Kozármislenyben...
Rábízták kiskorú rokonait,...
A Pécsi Járásbíróság április 21-én elrendelte egy fiatalkorú fiú és egy fiatal férfi előzetes letartóztatását egy hónapra...
Itt adhatunk vért Pécsett...
A véradókat ezen a héten a következő helyeken és időpontokban várják Pécsett és a megyében: Intézeti véradások helyszínei és...
Traffipax hétfőn Pécsett és környékén
Hétfőn az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 06.30-08.00: Pécs, Abaligeti út08.15-09.45: Pécs, Magyarürögi út10.00-11.30: Pécs, Pellérdi út11.45-13.15: Pécs, Nyugati ipari út14.15-15.45: 6-os főút pellérdi elágazó16.00-17.30: Pécs, Keszüi út17.45-19.15: Pécs, Málomi út
Egyre jobban melegszik, de hétvégére visszahűl a levegő
A következő napokban is szeles, változékony lesz az idő, de ismét többfelé 20, akár 25 Celsius-fokig melegszik majd a levegő. A hétvégére viszont borúsabb, hűvösebb idő várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből. Hétfőn a Dunántúlon lehet több napsütés, északkeleten helyenként záporok is kialakulhatnak. Időnként megerősödhet a szél. A leghidegebb órákban mínusz 3 és plusz 4 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban az Északi-középhegység völgyeiben, északkeleten, a Duna-Tisza köze déli részén...
Mintegy 150 porcelánt és kerámiát állítottak ki a Modern Magyar Képtárban
Április 23-án délelőtt nagy érdeklődés kísérte a II. Országos Kerámia Quadriennále megnyitóját a pécsi Modern Magyar Képtárban. A június 18-áig megtekinthető kiállításon 66 művész közel 150 alkotása látható. A megnyitó ünnepségen megtörtént a szakmai díjak átadása is. A szakmai zsűri (Csenkey Éva művészettörténész, Kecskeméti Sándor keramikus, Pinczehelyi Sándor képzőművész, Sárkány József művészettörténész, Várkonyi György művészettörténész) az előző quadriennále (2012/13) óta eltelt időszak kerámia és porcelán művészetének mind teljesebb köréből választották ki a...
Pécsi fiatalamber, Kölyök,...
Videó! Rendkívüli izgalmakat tartogatott és fantasztikus muzsikákkal zajlott le szombaton a Fülesbagoly Tehetségkutató...
A rendőrök is megjelentek...
A pécsi Expo Centerben várták a baranyai rendőrök az autó- és motorrajongókat. Idén ötödik alkalommal rendezték meg...
Újabb díjakat söpört be az...
Helstáb Martin több díjat is elhozott az I. Ceglédi Filmfesztiválról. A filmfesztiválon szombaton délelőtt 10-kor...
Érettségi vizsgaelnököknek...
Az érettségi elnökök számára szervezett tájékoztató fórumot a Baranya Megyei Kormányhivatal Hatósági és Oktatási Osztálya a napokban. A rendezvényen közel kétszáz olyan pedagógus vett...Jön a Halott Pénz legújabb...
Az egyik legismertebb pécsi zenekar szeretett városában forgatja legújabb videóklipjét, amiben most bárki szerepelhet....
Harmadszor rendeznek...
A Palkonyáról induló rendhagyó sporteseményen résztvevők idén is 9,9 és 19 kilométeres táv közül választhatnak, a nevezőket...
A buszpályaudvaron rendezett jelenetet két haragos
Összeverekedett két férfi a mohácsi buszpályaudvaron. Garázdaság miatt nyomozott a rendőrség az ellen a két férfi ellen, akik 2017. február 27-én délelőtt verekedtek össze a mohácsi buszpályaudvaron. A pályaudvar munkatársai értesítették a rendőröket, akik az egyik férfit a helyszínen, a másikat pedig másfél óra múlva egy közeli utcában fogták el. A két férfi gyanúsítotti kihallgatásán elmondta, hogy évek óta haragban vannak egymással, ezért találkozásuk alkalmával vitázni, majd verekedni kezdtek.A 42 éves szigetvári férfi és 36 éves véméndi vitapartnere ügyében folytatott...
Az évad százezredik nézőjét köszöntik a Nemzetiben
A Pécsi Nemzeti Színház vasárnap, a Csongor és Tünde című előadásán lépi át a százezres nézőszámot. A Pécsi Nemzeti Színház az idei évadban már áprilisban eléri a százezres látogatottságot. Statisztikai adatok szerint az április 23-án 19 órakor kezdődő Csongor és Tünde előadás nézői között köszönthetik a 2016/2017-es évad százezredik nézőjét.A hagyományokhoz híven az előadás előtt sorsolják ki a 2016/2017-es évad százezredik nézőjét a közönség soraiból. A szerencsés nyertest a megtisztelő cím és az azzal járó oklevél mellé, a 2017/2018-as évadra szóló, két szabadon...
Traffipax vasárnap Pécsett és környékén
Vasárnap az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 06.30-08.00: Pécs, Szigeti út08.15-09.45. 6-os főút pellérdi elágazó10.00-11.30: Pellérd, Dózsa Gy. utca11.45-13.15: Keszü, Petőfi utca14.15-15.45: Pécs, Malomvölgyi út16.00-17.30: Pécs, Siklósi út17.45-19.15: Pécs, Málomi út
« Előző
19551 | 19572 | 19593 | 19614 | 19635 | 19656 | 19677 | 19698 | 19719 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késve indul Pécsre a fővárosból egy...
- Egy hónapja hiába keresnek egy 11...
- Nagyon pörgött a Baranya bisztró,...
- Buszokat, teherautókat ellenőriznek a...
- Orbán Viktor: Magyarország nem enged...
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- A magyar írásbelikkel kezdődnek...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

