Pécsi diákok adták elő Jézus szenvedéstörténetét németül
2017. április 24. hétfő 13:30

Négy nap alatt hét templomban jelenítették meg Jézus szenvedéstörténetét a Koch Valéria Iskolaközpont tanulói. A pécsi oktatási intézmény a helyi német önkormányzattal, valamint Szekszárdról a Magyarországi Német Színházzal közösen állította össze a produkciót. A János Passió 2017 című előadással a diákok és tanáraik Húsvét előtt bejárták Baranya megyét.
Ez a passiójáték már jelentős múltra tekint vissza, hiszen először 2009-ben, s azóta immár további négy alkalommal szervezték meg. Az ötletgazdája dr. Frank Gábor, aki a kezdetekkor a Pécsi Német Önkormányzat vezetője volt. Az ő felvetése nyomán állt össze ez a 25 perces, német nyelvű, bibliai szövegen nyugvó, külön erre az alkalomra komponált zenével rendelkező mű. A zenéjét Csernák Zoltán Samu írta, a rendezést pedig kezdetben Frank Ildikó, a Magyarországi Német Színház igazgatója és Florin Ionescu vállalták, a későbbi esztendőkben aztán Frank Ildikó már egy személyben vitte tovább. De sokakkal dolgozhatott együtt benne:
- Az induláskor a Pécsi Német Önkormányzat ötlete volt, hogy - mivel a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata által fenntartott intézmény - a helyi Koch Valéria Iskolaközpont kórusa, tehát a tanulói szerepeljenek a produkcióban - mondja az idei sorozat főszervezője. Brambauer-Szigriszt Adrienn a Pécsi Német Önkormányzat tagjaként, és egyúttal az iskola tanáraként emlékszik rá, hogy az első két évben a szekszárdi teátrumból is bevontak színészeket, de azóta őhelyettük is ügyes diákok lépnek fel. A tanulókhoz pedig később csatlakoztak tanáraik is - mind olyanok, akik beszélnek németül. Idén minden eddiginél többen, összesen 39-en énekeltek együtt.
A János Passió 2017-re idén februárban kezdődtek meg a próbák. Heti egy-két gyakorlás során, alkalmanként 45-60 percen keresztül tanulták a diákok a kórus dalait. A tanárok - ebben az évben nyolcan - márciusban kapcsolódtak be az alkotási folyamatba, s a kórus és a főszereplők próbái után a Frank Ildikó által irányított, 4 órás rendezői próbának köszönhetően állt össze a produkció. Az idei évi előadás ráadásul minden korábbitól eltért, más rendezői elképzelésre épült - mondja Brambauer-Szigriszt Adrienn.
- Ebben a darabban nagyon jól lehet azzal játszani, hogy a kórus melyik oldalt képviseli, ki mellett foglal állást. És ez most nagyon egyértelmű volt a megjelenítésben. A rendezői kérésnek megfelelően kifejezőbbek voltak a mozgások, az apró mozdulatok. Frank Ildikó még „hangjátékot" is épített bele, tehát dobogással, egy-egy szóra mozogtunk. A kórus sem állt csupán, egy-egy tagja révén szinte folyamatos mozgásban maradt. Úgy összegezhetem, hogy nagyon kidolgozott rendezői koncepció alapján dolgoztunk, ami azután az előadásban is kitűnően működött.
A János Passió 2017-et a csapat a Nagyhetet megelőzően négy nap alatt hét településen adta elő: az olaszi, a nagynyárádi, a berkesdi, a mecseknádasdi, a pécsváradi és a hetvehelyi templom mellett a pécsi Pius templomban is bemutatták a darabot. Azt mondják, megható volt, hogy mindenütt rendkívüli szeretettel fogadták őket, és a közönség - idős nénik, bácsik, de a fiatalok is - hálásak voltak, amiért átszellemülhettek és az előadás révén ráhangolódhattak a Húsvétra. A pécsi produkciót pedig az tette még különlegesebbé, hogy a szereplők ott a saját intézményük, a Koch Valéria Iskolaközpont diákjai előtt játszottak, ráadásul egy még összetettebb rendezvény keretében:
- Aznap rövidített órák után a teljes 7-12. évfolyam átvonult a Pius templomba, ahol kivetítettük a szöveget, majd még mielőtt elkezdtük volna a tényleges előadást, előbb elhelyeztük nekik a János Passiót térben, időben, beszéltünk a történetéről és a szereplőiről is. Jó volt látni, hogy milyen érdeklődőek, ők pedig azt láthatták, hogy milyen komoly munka van egy ilyen fellépés mögött. Ez a passiójáték kitűnő közösségformáló erő is, amely a szereplőgárdát amúgy is összekovácsolta már, de a „hatókörébe" most az iskolánk felső hat évfolyamát, valamint tantestületünk tagjait is bevonhattuk.
Forrás: Pécsi Német Önkormányzat
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Szijjártó Péter Pécsett: a magyar...
- Tovább épülhet a M60-as sztráda:...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Mától új kedvezményekkel itt a T-Home!
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Éjjel és még kedden napközben is ránk...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Karambol miatt félpályán halad a...