Érettségi vizsgaelnököknek tartottak képzést
2017. április 23. vasárnap 12:30
Az érettségi elnökök számára szervezett tájékoztató fórumot a Baranya Megyei Kormányhivatal Hatósági és Oktatási Osztálya a napokban. A rendezvényen közel kétszáz olyan pedagógus vett részt, akik vállalkoztak az elnöki feladatok ellátására az idei érettségi vizsgákon.
A megjelenteket először dr. Horváth Zoltán kormánymegbízott köszöntötte, majd Pongrácz Lászlónak, az Oktatási Hivatal Köznevelési Programok Főosztálya vezetőjének szakmai tájékoztatója következett.
A főosztályvezető szólt a vizsgaszabályzat változásairól, az úgynevezett négytárgyas érettségi vizsga rendszeréről, az aktuális jogszabályi változásokról, valamint a módosult vizsgakövetelményekről. Kitért arra is, hogy az új ágazati és ágazaton kívüli vizsgatárgyak új szervezési feladatokat is jelentenek mind az iskolák, mind a kormányhivatalok számára. Emellett szó esett a korábbi vizsgaidőszakok tapasztalatairól, az értékelés speciális eseteiről, valamint arról is, hogy az ötven óra közösségi szolgálat elvégzéséről minden érettségizőnek az írásbelik megkezdéséig, tehát 2017. május 5-ig rendelkeznie kell igazolással.
Az érettségi elnököknek több mint tíz éves középiskolai pedagógiai tapasztalattal kell rendelkezniük, valamint részt kell venniük a vizsgáztatásra jogosító szakmai továbbképzésen. A Baranya Megyei Kormányhivatal által megbízott elnökök a megyében 107 érettségi vizsgabizottság élén biztosítják majd e kiemelt fontosságú állami vizsga törvényes lebonyolítását.
Az idei tanévben először - május 5-én - a nemzetiségi nyelv és irodalom érettségit tehetik le a diákok. A többségnek azonban csak ezt követően, május 8-án kezdődnek meg a vizsgák, szokás szerint a magyar nyelv és irodalom érettségivel. A hagyományoknak megfelelően a magyar érettségit a matematika, a történelem, az angol nyelv, majd a hét utolsó munkanapján - május 12-én - a német nyelvi érettségi követi. A szóbeli vizsgákat emelt szinten június 8-a és 15-e között, középszinten pedig 19-e és 30-a között tartják a középiskolák.
Forrás: Baranya Megyei Kormányhivatal
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...

