Jövő héten lehűl az idő, borús, szeles, többször esős napokra is számítsunk

Jövő héten lehűl az idő, borús, szeles, többször esős napokra is számítsunk Inkább borúsabb, szelesebb, hűvösebb idő várható a következő napokban. Többször lesz eső, az ünnepi hosszú hétvégén ismét többfelé lehetnek mínuszok is - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.  Hétfőn kezdetben keleten előfordulhat eső, majd délután elszórtan valószínű zápor, főként délkeleten, keleten zivatar is kialakulhat, de emellett mindenütt több órára kisüt a nap. Többfelé erős, elsősorban a Dunántúlon viharos lehet a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet plusz 5-10, a legmagasabb...

Így tartanak nyitva a pécsi múzeumok március 15-én

Így tartanak nyitva a pécsi múzeumok március 15-én A nemzeti ünnepen a Csontváry- és a Vasarely-kiállítások látogathatók, a Janus Pannonius Múzeum többi állandó és időszakos tárlata zárva tart.  Március 16-ától visszaáll a szokásos látogatási rend.

Arany János műveit mutatták be rajzfilmeken

Az Arany János Emlékévhez kapcsolódóan 2018. március 10-én kiállítást, rajzfilmes foglalkozást és konferenciát tartottak Nagyszalontán a pécsi Total Art Nemzetközi Művészeti Egyesület tagjai. A rendezvény középpontjában Arany János műveinek rajzfilmes adaptációi álltak, a program résztvevői betekintést nyerhettek azokba az alkotásokba, amelyek a jeles költő műveit különböző animációs technikákkal jelenítik meg a filmvásznon.  Az eseményen megrendezett kiállításon jeleneteket láthatott a közönség a Daliás idők, a Pázmán lovag, a Walesi bárdok és az Edward című animációs...

Így fejlődött Pécs:...

Így fejlődött Pécs: százmilliárdok beruházásokra, több mint tízezer új munkahely Összeállításunkban számba vettük, milyen fejlesztések, gazdaságélénkítő és munkahelyteremtő beruházások zajlottak Pécsen az...

Vádat emelhetnek a...

Vádat emelhetnek a lakásokat kifosztó pécsi férfi ellen Lopás miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 46 éves helyi férfi ellen.  A megalapozott gyanú szerint 2017. május...

Szakemberek vezetnek végig...

Szakemberek vezetnek végig a PTE Botanikus Kertjén A PTE Botanikus Kertje "Kora tavaszi virágzás" címmel várja a kedves érdeklődőket március 16-17- én 10-16 óra...

Traffipax vasárnap Pécsett...

Traffipax vasárnap Pécsett és környékén Vasárnap az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén:   07.45 –...

Ingyenes könyvbörzét...

Ingyenes könyvbörzét szerveznek a Tudásközpontban A PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont birtokában olyan szépirodalmi és szakirodalmi művek halmozódtak fel, melyeket a...

Mától ismét átjárható lesz...

Mától ismét átjárható lesz a Koller utca, azonban súlykorlátozást vezetnek be A mai naptól, azaz 2018. március 10. 17:00 órától kezdve a Koller utca ismét átjárhatóvá válik, ahol a Lenke utca és a Koller...

Kincses Baranya: a megyét mutatják be a Pécsi Galériában

Kincses Baranya: a megyét mutatják be a Pécsi Galériában Mesebeli utazásra hív ez a kiállítás és könyv, amely csodálatos képanyagával, történeteivel, sokszínű és izgalmas világával mutatja be Baranyát és megyeszékhelyét, Pécset.  Sajátos nézőpontból megörökítve tárja elénk legdélebbi megyénk szokásait, életét, sok évszázados hagyományvilágát, épített és természeti örökségét.Az exkluzív kiadvány fotóanyaga Juhász Balázs fotóművész munkáját dicséri, aki két éven át, követve az évszakok váltakozását, felkereste az eltűnő félben lévő mesterségek képviselőt, megörökítette az élő népszokások és ünnepek pillanatait, a legapróbb...

Csillagászati Hétre várnak a Zsolnay Negyedbe

Csillagászati Hétre várnak a Zsolnay Negyedbe Aktuális űrkutatási, csillagászati témájú előadások, távcsöves bemutatók és a legnépszerűbb planetáriumi bemutatók várják a látogatókat a Csillagászati Hét során a legkiválóbb szakemberektől, hétköznapokon 17.00-tól.  Szombaton és vasárnap érdekes csillagászati-ismeretterjesztő programok várják a kicsiket és nagyokat egyaránt. Részt vehetnek földönkívüli Varázsórán, megnézhetik távcsővel a Nap felszínét, megérinthetnek igazi meteoritot vagy akár kis csillagászokká is válhatnak.Helyszín: Zsolnay Kulturális Negyed - PlanetáriumIdőpont: március 19-25.

Két férfi vert meg csúnyán kettő másikat Mohácson

Két férfi vert meg csúnyán kettő másikat Mohácson Súlyos testi sértés bűntett és garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a rendőrség egy 23 éves mohácsi férfi és fivére, egy 16 éves szintén mohácsi fiú ellen, akik 2017. szeptember 9-én hajnalban bántalmaztak két másik férfit Mohácson, a Szepessy téren.  A rendőrségtől a mentőszolgálat diszpécsere kért segítséget azért, mert két férfit ismeretlenek megvertek, amelynek során mindketten megsérültek, egyikük orrcsonttörést, valamint járomívcsont törést szenvedett.A rendőrök a helyszín közelében rövid időn belül elfogták a két férfit bántalmazó...

Nézze meg Ön is, mekkora a...

Belvízzel elöntött termőföld Pécsvárad közelében.   

Szűkült a mezőny: íme a...

Szűkült a mezőny: íme a képviselőjelöltek névsora, közülük választhatunk április 8-án Péntek éjfélig kellett dönteniük az egyéni választókerületi bizottságoknak a jelöltek nyilvántartásba vételéről, vagyis arról,...

Laptopot, pénzt és iratokat...

Laptopot, pénzt és iratokat lopott egy férfi egy autóból Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre pénteken arról, hogy autójával leparkolt egy pécsi mélygarázsban, és valaki egy...

A pécsi Ferenczi Ákos...

A pécsi Ferenczi Ákos dobogóra állhatott a pincértanulók hagyományos, rangos versenyén A közelmúltban rendezték meg a 47. Danubius Tanulóversenyt, amelyen a pécsi Ferenczi Ákos dobogós helyezést ért el. A verseny...

Traffipax szombaton Pécsett...

Traffipax szombaton Pécsett és könyékén Szombaton az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén:   07.45 - 09.15...

Ingyenes internetelérést...

Ingyenes internetelérést tesztelhetnek az utasok a pécsi helyi járatokon A Tüke Busz Zrt. öt autóbuszán ingyenes, korlátlan adatforgalmú mobil internet hozzáférés került telepítésre a napokban,...

Sikeresen zárult a pedagógusok múzeumi továbbképzése

Sikeresen zárult a pedagógusok múzeumi továbbképzése Hasznos, gyakorlatra orientáló és a kreativitásra épít - így lehetne röviden jellemezni azt az akkreditált továbbképzés, amely a múzeumi oktatási lehetőségek iránt érdeklődő pedagógusok számára zajlott a Janus Pannonius Múzeumban (JPM) február 17-én és 24-én a Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ (MOKK) szervezésében.   A „blended" (azaz tantermi és e-learning kombinációjával megvalósuló) képzésen a 19 fős csoport részére első alkalommal (február 17.) múzeumpedagógusok mutatták be saját múzeumi óratervezési módszereiket, a korosztályi specifikáció és...

Egynapos szentségimádáshoz csatlakoznak Pécsett is

Egynapos szentségimádáshoz csatlakoznak Pécsett is Töltsünk idén is egy teljes napot az Úrral! Erre hív Ferenc pápa nagyböjti üzenetében. 2018-ban a Pécsi Egyházmegye esperesi kerületeinek központjában és számos plébánián is csatlakoznak az egynapos szentségimádáshoz.   2014 óta minden évben megrendezett egész napos szentségimádáson idén március 9-én és 10-én, hagyományosan nagyböjt negyedik hetének péntekén és szombatján vehetnek részt a hívek. A 24 óra az Úrért kezdeményezés során a kiengesztelődés szentségét a szentségimádás keretében ünnepeljük, ihletet merítve a 130. zsoltár 4. verséből: „nálad bocsánatot nyer a...

Pécs lesz az idei Múzeumok éjszakájának központi helyszíne, jelentette be Hoppál Péter

Pécs lesz az idei Múzeumok éjszakájának központi helyszíne, jelentette be Hoppál Péter Pécs lesz a központi helyszíne, valamint családok és a kultúra kapcsolata lesz a központi üzenete az idén június 23-án megrendezendő Múzeumok éjszakájának - jelentette be a kultúráért felelős államtitkár pénteken a baranyai megyeszékhelyen.  Hoppál Péter a pécsi Janus Pannonius Múzeum (JPM) Modern Magyar Képtárában rendezett sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a Múzeumok éjszakája a közgyűjteményi szakma legkreatívabb ötletbörzéje, amely már "jócskán túlnőtt önmagán". A programokhoz könyvtárak, színházak, közösségi terek, művelődési házak és agorák, illetve oktatási...