Kevesebb lesz a dugó, hétfőtől használhatják a Hegedűs János utcát a közlekedők
A keleti városrészben élők, dolgozók, illetve Újhegy környékéről munkába, iskolába indulók életét jelentősen megkönnyítő útfejlesztés valósult meg a Hegedűs János utcában Pécsett összesen mintegy 350 millió forint felhasználásával. A Mohácsi út és az Üszögi út között húzódó mintegy 700 méter hosszúságú szakasz fejlesztése kapcsán Decsi István pécsi alpolgármester részvételével tartottak munkaterület-bejárást a pénteken reggel. A megújult szakaszt szeptember 3-án már használhatják a közlekedők. Amint azt Decsi István (képünkön középen) a bejárást követően elmondta, az...
Páva Zsolt szerint egy bukott baloldali politikus indított bosszúhadjáratot Pécs ellen
Dr. Páva Zsolt, Pécs polgármestere pénteken délelőtt Berkecz Balázs bejelentésére reagálva, amely szerint „nyomozás indult Pécs ellen". „A pécsi önkormányzatot mindeddig egyetlen nyomozóhatóság sem értesítette arról, hogy bármilyen eljárás, vagy nyomozás folyamatban lenne az önkormányzat gazdálkodását érintően, egyúttal jogi nonszensz, hogy egy önkormányzat esetleges pénzügyi nehézségei büntetőjogi kategória alá esnének.Az álláspontunk az, hogy egy kicsinyes, politikai bosszúhadjáratot indított Pécs ellen egy már megbukott baloldali politikus, aki a...
Pénztárcákat lopott egy nő Siklóson, lebukott
Befejezte a vizsgálatot a rendőrség annak a nőnek az ügyében, aki pár óra leforgása alatt két üzletből lopott tárcákat Siklóson. A rendőröktől egy nő kért segítséget 2018. augusztus 10-én délelőtt azért, mert a siklósi piactéren valaki ellopta a tárcáját. A sértett a rendőröknek elmondta, hogy a reggeli órákban egy nő vásárolt nála, akinek az üzlet elől hozott be egy ruhát, így pár percre egyedül hagyta a boltban. A rendőrök egy órán belül beazonosították és elfogták a lopással gyanúsítható 58 éves nagyharsányi nőt, majd előállították és kihallgatták...
Pénteken rendezik az...
Idén a PécsZoo a korábbiakkal ellentétben két egymást követő este, pénteken és szombaton is megrendezi az Állatkertek...
Traffipax pénteken Pécsett...
Pénteken az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 07.45 - 09.15:...
Csapadékosabb lesz a...
Csapadékosabb lesz a hétvége, néhol sok eső is hullhat, helyenként kisebb lehűlés is lesz, de a legtöbb helyen tovább tart a meleg, 30 fok feletti maximumokkal - derül ki az Országos...Pécsett ünnepelték a...
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára szerint a jövőben az...
Vita, majd egy öklös is...
Összevesztek, majd megütötte vitapartnerét egy férfi Pellérden. Egy férfi tett bejelentést a Baranya Megyei...
Traffipax csütörtökön...
Csütörtökön az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 07.45 -...
A Mecsekben pihent meg a Baján befogott, most már Gibraltár felé tartó darázsölyv, Mária
Egy műholdas jeladónak köszönhetően szinte élőben követhetik nyomon a szakemberek és az érdeklődők az interneten a Mária névre keresztelt magyarországi darázsölyv vonulását Magyarországról Afrikába. A befogás napjáról Máriának elnevezett tojó darázsölyv nemrégiben haladt el a francia-spanyol határ felett, hogy várhatóan Gibraltárnál keljen át Afrikába augusztus utolsó napján - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szerdán az MTI-vel. A magyarországi darázsölyvállományból eddig ötnél kevesebb visszafogási adata volt a fajnak, amelyből az derült ki,...
Előre szólnak, rendkívül kritikus helyzetek alakulhatnak ki a pécsi közlekedésben hétfőtől
A BIOKOM Nonprofit Kft. az iskolakezdésre való tekintettel kéri a közlekedőket, hogy szeptember első felében a megszokottól eltérően jóval korábban kezdjék meg az iskolába, munkahelyre való bejutásukat, mivel a fennálló forgalmi korlátozások rendkívül kritikus közlekedési állapotokat okozhatnak bizonyos helyszíneken, különösen a csúcsforgalmi időszakokban. Az említett időszakban a Siklósi úton a Magyar Közút Nonprofit Zrt. munkálataimiatt továbbra is forgalomkorlátozások lesznek érvényben - az útépítési munkálatokmiatt - mindez pedig torlódásokat is, így...
Három autó ütközött össze a Verseny utcában
Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki az egyik járműből. Összeütközött három személyautó Pécsett, a Verseny utcában, a Megyeri úti kereszteződésnél. Az egyik járműbe egy ember beszorult, őt a műszaki mentést végző pécsi hivatásos tűzoltók szabadították ki, majd átadták a mentőknek, akik kórházba szállították. Az egységek áramtalanították a gépkocsikat. A baleset helyszínén hatósági irányítás mellett, félpályán halad a forgalom.
Több távolsági autóbusz...
A Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. szeptember 1-jétől, szombattól Baranya megyében 13 regionális autóbuszvonalon -...
Csapatépítő foglalkozással...
Találkozót és csapatépítő foglalkozást tart szeptember 3-án (hétfőn) a pécsi Egyedülálló Szülők Klubja. Egy évvel...
A szekrényben matatott a...
A rendőrök pár órán belül elfogták azt a férfit, aki egy kővágószőlősi házból próbált lopni. Egy férfi tett...
Egy hét után, szerda...
A Duna növekvő vízállása lehetővé tette, hogy szerda reggel nyolc órától feloldják az egy hete elrendelt korlátozást, s ismét...
Pécs az informatikai...
A város fejlődésének, a helyi vállalkozások jövedelmezőségének és a település népességmegtartó képességének is előnyére vált...
Traffipax szerdán Pécsett...
Szerdán az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 07.45 - 09.15...
Csőtörés miatt lezárták a Hunyadi utca alsó szakaszát
Csőtörés történt Pécsett a Hunyadi János utca 3. szám előtt délután. Egy 150 mm átmérőjű öntöttvas vezeték hibásodott meg, a feltörő víz mintegy 50 méter hosszan az aszfaltot is megemelte. Emiatt a Hunyadi utca Papnövelde utca - Megye köz közti szakaszát teljes szélességben lezárták a forgalom elől. Várhatóan a 44-es busz terelőútvonalon közlekedik szerdától.A Tettye Forrásház szakemberei megszüntették a vízfolyást, a helyszínen nagy erőkkel dolgoznak a hibahely feltárásán. A sérült vezetékszakasz cseréje után az útburkolatot is helyreállítják, így a forgalomkorlátozás...
Pécsett nincs hiány a postai kézbesítőkből, de néha így is vannak fennakadások
Hiába volt otthon egész nap egyik olvasónk, ajánlott értesítőt talált este a levélszekrényében - a postásnak minden bizonnyal nem volt kedve felmenni a negyedik emeletre. Egy másik panaszos szerint küldeménye két hétig bolyongott, mire végre célba ért. A Magyar Posta Zrt.-nél állítják, Pécsett az összes kézbesítői állás betöltött. Gyakran tűnik fel új, minden bizonnyal csak helyettesítőként beugró kézbesítő a környéken. Közülük néhányan pedig az ajánlott leveleket nem viszik fel a negyedikre, hiszen egyszerűbb csak a küldeményről szóló értesítőt bedobni a földszinti...
Kisteherautók ütköztek össze, egyikük árokba borult
Az egyik jármű az árokba került a karambolt követően. Két kisteherautó ütközött össze a Pellérdet és Aranyosgadányt összekötő úton, a Szőlőhegy-dűlő melletti útszakaszon. Az ütközés következtében az egyik jármű árokba borult, a másik kocsi keresztben az úttesten állt meg. A járművekben csak a vezetők utaztak, sérüléseiket a mentők vizsgálják. A pécsi hivatásos tűzoltók megkezdték a kisteherautók áramtalanítását. A hatósági beavatkozás idejére lezárták az érintett útszakaszt.
« Előző
14469 | 14490 | 14511 | 14532 | 14553 | 14574 | 14595 | 14616 | 14637 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Új főszponzor: dől a lé a Fradinál!
- Faggyal, havazással és széllel...
- Új arcok bukkanak fel a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...

