Mohácsi gyilkosság: előzetesben a gyanúsítottak

Indoklása szerint a három német állampolgárt azért helyezték előzetes letartóztatásba, mert fennáll a szökés, az elrejtőzés, a tanúk befolyásolásának, valamint a tárgyi bizonyítékok megsemmisítésének lehetősége, s ezzel veszélyeztetnék az eljárást. A német nőt kedden, élettársát szerdán holtan, a földben elásva találta meg a rendőrség Mohácson.

Újabb munkás halt meg az M6-os építésénél

A baleset a Bátaszék és Véménd között épülő alagútban történt, ahol egy teherautóról markológéppel rakták le az aszfaltot. A markológép vezetője nem vette észre, hogy a jármű platóján egy munkás dolgozik, és a markolókanállal a tehergépkocsi oldalához nyomta - mondta Farkas Kinga sajtóreferens.A mentők a mohácsi kórházba szállították a 43 éves férfit, aki menet közben életét vesztette - tette hozzá.Az épülő M6-os autópálya Szekszárd-bólyi szakaszán ez az ötödik halálos munkahelyi baleset; 2009. áprilisban munkagépek nyomtak agyon egy férfit, 2008-ban egy munkás áramütést...

H1N1: újra van tanítás a szederkényi iskolában

Hermann-né Rattinger Mária, az intézmény igazgatója az MTI-nek elmondta: az iskola 210 diákjából mindössze 15 hiányzott a reggeli létszámellenőrzéskor, ami azt jelenti, hogy a betegek nagy része meggyógyult. Hozzátette, nem tud arról, hogy a fertőzöttek közül bárkinél komoly szövődmény alakult volna ki."A gyerekeket nem viselték meg a történtek, igazából örültek a kényszerszünetnek, melynek ideje alatt sokat játszottak, sokat voltak a levegőn, kipihenték magukat. A tanárok ez idő alatt bejártak a munkahelyükre, képezték magukat, szakmai anyagokkal foglalkoztak" -...

2010: Nagy Csaba - Németh...

2010: Nagy Csaba - Németh Zsolt - Szili Katalin harc lesz a kettesben A Magyar Szocialista Párt Pécsett már nyáron lefolytatta a jelölési folyamatot, azaz megjárták az alapszervezeteket a...

EKF: régiós fejlesztések 3...

A pályázat keretében támogatást nyert Komló, Mohács, Szigetvár, Siklós, Szekszárd, Dombóvár, valamint pozitív döntés várható Marcali és Sellye esetében is. A fejlesztésekhez a...

Traffipax csütörtökön...

08.00 - 08.45 óráig: Pécs, Mártírok útja 09.00 - 09.45 óráig: Pécs, dr. Veress E. út 10.00 - 10.45 óráig: Pécs, Makay I. út12.00 - 12.45 óráig: Pécs, Magyarürögi út13.00 - 13.45 óráig:...

Egyszemélyes Kaukázus az...

Egyszemélyes Kaukázus az IH-ban Az említett zenekaron kívül az énekes-dalszerző oszlopos tagja a Magashegyi Underground együttesnek is, így most különleges...

MTV Pécs: még 2 hónap és...

MTV Pécs: még 2 hónap és bezárják? Mint napvilágot látott, Katona Béla házelnök közbenjárását kérte a Magyar Televízió ügyvezető alelnöke, Medveczky Balázs,...

Újabb holttest került elő...

A 71 éves német állampolgárságú férfit - ugyanúgy, ahogy az élettársát, a 69 éves német nőt - valószínűleg munkagéppel ásták el. Mindkettőjüket múlt hét óta keresték eltűntként. A...

Gyalogost gázoltak el a zebrán

Tegnap délután ismét kijelölt gyalogátkelőhelyen ütöttek el egy férfit Pécsen. A Tüzér utca - Építők útja kereszteződésében szabad jelzésre balra kanyarodó személygépkocsi ütött el egy gyalogost, aki a motorháztetőről az úttestre esett, a balesetben könnyű sérülése keletkezett. Az okozó ellen eljárás indult.

Merza már az új téren karácsonyozna

Merza már az új téren karácsonyozna Még egy október 15-én rendezett kulturális bizottsági ülésen is azt beszélték a képviselők, hogy a város az idei szilveszteri programját a Dóm téren kénytelen megrendezni, de a projektgazdák szerint nagy esély van rá, hogy nem kell igénybe venni a póthelyszínt.Merza Péter egy külön a Pécsi Újság.hu számára rendezett keddi helyszíni bejáráson kijelentette: már nem az a kérdés, hogy a Bayer Center-vezette konzorcium elkészül-e határidőre a térrel, hanem az: sikerül-e december közepére olyan állapotba hozni, hogy a megszokott helyen állíthassák fel a Mindenki Karácsonyfáját; annak...

Új vírus: oltóközpont nyílt Pécsett

A pécsi központban több tízezer ember beoltását tervezik - mondta sajtótájékoztatóján Ternák Gábor, hangsúlyozva, a vakcina beadása maga ingyenes.Kitért arra, hogy a térségben az elmúlt héten hirtelen megugrott a betegek száma. A Baranya Megyei Kórház fertőző osztályán jelenleg hét, új influenzavírussal fertőzött beteget ápolnak komoly tünetekkel. Emiatt a megyei kórház 4 osztályán látogatási tilalmat rendeltek el kedden.Ternák Gábor elmondta: két okból ajánlott az oltás. Egyrészt tömeges megbetegedésről van szó, másrészt nem lehet megjósolni, hogy a vírusfertőzés lefolyása hogyan...

Páva: "barátságosan...

Páva: Páva Zsolt, Pécs polgármestere (képünkön) a város korábbi vízszolgáltatója, a Pécsi Vízmű Zrt. kisebbségi francia...

Mobiltelefonért ütöttek a...

A fiú megpróbálta ugyan visszaszerezni értékeit, de 19 és 16 éves támadói megfenyegették, hogy ismét elverik. Az idősebb elkövetőt még aznap, a környéken elfogták a rendőrök, fiatalabb...

Bíróság előtt a...

Az ügyészség nyereségvágyból elkövetett emberöléssel és rongálással vádolja a 20 éves férfit. Ő a tárgyaláson nem kívánt vallomást tenni, de a bíró által felolvasott korábbi rendőrségi...

Mercedes-ügylet:...

A baranyai megyeszékhely buszközlekedését biztosító Pécsi Közlekedési Zrt. (PK) és a Pappas Magyarország Kft. (PAM) hat évvel ezelőtt, 800 millió forintos tőkével hozta létre a Pappas...

Angyali Csomagküldő...

Kedves Barátaink!Tudjuk, hogy ünneprontó idejekorán a karácsonyról beszélni, és helyenként már a kirakatokban díszelgő karácsonyi dekoráció hangulatgyilkos... Most mégis azt írjuk: idén...

Élesíti a riadóláncot a CMM?

Élesíti a riadóláncot a CMM? "2009. november 16-án ÚJABB TÁRGYALÁS VOLT A TUBESRE KIADOTT ÉPÍTÉSI ENGEDÉLY ÜGYÉBEN I. A Fővárosi Bíróság két tanú...

Csak két oldalát újítják fel a klinikának

Csak két oldalát újítják fel a klinikának KLIKK A FOTÓRA!Mint azt Imhof Gábor, a Pécsi Tudományegyetem gazdasági főigazgatója a Pécsi Újság.hu kérdésére elmondta, ők is csak mostanában szembesültek a problémával: a Munkácsy utca és a Fürdő utca sarkánál befejezték a kivitelezők az állványozást. Közölte: csak arra tud gyanakodni, hogy egészen egyszerűen megfeledkeztek az északi oldalról.Hozzátette: a tervek szerint másfél-két éven belül elköltöztetik a gégeklinikát a Munkácsy utcából, így kizárólag saját forrásból nem szívesen áldoznának egy olyan épület felújítására, amelyet rövidesen kiürítenek. Ráadásul az nem is az...

Traffipax szerdán Pécsett és környékén

08.00 - 08.45 óráig: Pécs, Dr. Veress E. út09.00 - 09.45 óráig: Pécs, Rácvárosi út 53.10.00 - 10.45 óráig: Ny-i elkerülő út 12.00 - 12.45 óráig: Pellérd13.00 - 13.45 óráig: Pécs, Pellérdi út14.00 - 14.45 óráig: Pécs, József A. u.15.00 - 15.45 óráig: Pécs, Verseny utca16.00 - 16.30 óráig: Pécs, Bacsó B. út

Pécsett a „Vujicsics-gyermekek"

Pécsett a „Vujicsics-gyermekek A zenekar ifjú tagjai a délszláv zenei örökség ápolását tűzték ki célul és - mint arra a szervezők felhívják a figyelmet - muzsikájukból mindent elsöprő energia árad. 2006 októberében a Söndörgő Együttes részt vett a Janika Balázs Tambura Fesztiválon, a tamburazene legjelentősebb versenyén, ahol Eredics Áron, az együttes szólistája első díjat nyert.Velük kapcsolatos további érdekesség, hogy idén ősszel a világ egyik legnagyobb world music magazinja, a brit Songlines második helyre válogatta be az együttes legújabb lemezét aktuális „Top of the World" listájára. Az...