Továbbra is ingyenesen tölthetők le a tulajdoni lapok

Továbbra is ingyenesen tölthetők le a tulajdoni lapok Nem szűnik meg a tulajdoni lapok ingyenes letöltésének lehetősége - közölte a Miniszterelnökség.  A közleményben azt írták, hogy a sajtóban megjelent álhírekkel szemben nem szűnik meg a tulajdoni lapok ingyenes letöltésének lehetősége, a magánszemélyek továbbra is évente két alkalommal juthatnak hozzá térítés nélkül ingatlanadatokhoz.Az eddigi nem hiteles verzió helyett a hivatalos eljárásokban is használható hiteles tulajdoni lapot igényelhetnek ingyenesen az ügyfelek, így javul a szolgáltatás színvonala - fűzték hozzá.

Átadták a Pannon Filharmonikusok elismeréseit, a közönség szavazataira is számítanak

Átadták a Pannon Filharmonikusok elismeréseit, a közönség szavazataira is számítanak A Lickl-díj átadása mellett ugyanis Pécs város együttese új örökös tagot választott Gergely László koncertmester személyében, év végéig hirdette meg az Év legkedvesebb muzsikusa szavazást, illetve elhunyt örökös tagjai emlékére fákat ültet a Kodály Központ előtt.    December 8-i hangversenyén a Pannon Filharmonikusok Örökös tagjainak sorába választotta Gergely László koncertmestert, a Pécsi Szimfonikus Zenekar egykori primáriusát, a Pannon Filharmonikusok nyugalmazott hegedűművészét, aki a Pécsi Nemzeti Színházban szolgálatot teljesítő koncertmesterként a pécsi...

Zebrán gázoltak el egy nőt Pécsett, a Komlói úton

Zebrán gázoltak el egy nőt Pécsett, a Komlói úton Kedden reggel, a Komlói úton történt a baleset.  A gyalogost a kijelölt gyalogátkelőhelyen ütötték el.A nőt súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Az érintett útszakaszon félpályán halad a forgalom.

Rémhírterjesztés miatt...

Rémhírterjesztés miatt tettek feljelentést a kormánypártok A kormánypártok hétfőn büntetőfeljelentést tettek ismeretlen tettes ellen: arra kérik a nyomozó hatóságot, hogy közveszéllyel...

Így lett kerek: Danyi Judit...

Így lett kerek: Danyi Judit a szakma által adományozott díjjal búcsúzik a színháztól Egy díj annál hitelesebb, minél inkább szakmai kör adományozza. Egy szűkebb társaság tudja igazán, ki érdemli meg azt...

Emberölés miatt emeltek...

Emberölés miatt emeltek vádat két baranyai nő ellen A Baranya Megyei Főügyészség emberölés bűntette miatt emelt vádat két nő ellen, akik mulasztása felgyorsította a sértett...

A Fidesz jelöltjét...

A Fidesz jelöltjét választották polgármesternek Baksán Tóth Gábort, a Fidesz-KDNP jelöltjét választották polgármesternek a baranyai Baksán a vasárnap tartott időközi...

A Mohácsi-szigeten is...

A Mohácsi-szigeten is tartóztattak fel migránsokat vasárnap A szolgálatot teljesítő rendőrök vasárnap összesen 166 határsértőt tartóztattak fel és 199 főt megakadályoztak a hazánk...

Ezeken a helyeken adhatunk...

Ezeken a helyeken adhatunk vért Baranya megyében Az alábbi helyszíneken és időpontokban várják a véradókat a héten Baranyában. Pécs, Anikó Óvoda - Adventi véradás (Anikó u....

Fenyőfát is vásárolnak a NAV baranyai ellenőrei

Fenyőfát is vásárolnak a NAV baranyai ellenőrei Nem pihen az adótraffipax. A NAV baranyai munkatársai december 12. és 18. között hétfőn Pécsett, a fenyőfaárusoknál, kedden Mohácson és Bólyban a húsboltokban, pénteken pedig szintén Pécsett, az ajándékboltokban ellenőriznek - közölte az adóhivatal. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is. A megye ipari udvaraiban, műhelyközpontjaiban a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók bejelentését, és a foglalkoztatás egyéb...

Így zajlott a valutabiznisz Pécsett - Ismertek voltak a trükkök, mégis sokan bedőltek

Így zajlott a valutabiznisz Pécsett - Ismertek voltak a trükkök, mégis sokan bedőltek Hatalmas kockázat, kis haszonnal, röviden így lehetne összefoglalni azt a népies „sportágat", amit sokan űztek Pécsett is, az 1980-as évek első harmadától kezdve, egészen a rendszerváltozásig, sőt, azt követően is. Az illegális valutaváltásnak örökké megvoltak a kárvallottjai, ebből következően a haszonélvezői szintén. A rendőrség csupán csekély eréllyel üldözte a neppereket, akik számos simlit ismertek, míg a rászedettek gyakran nem is tettek feljelentés, mert azzal magukat ugyanúgy kellemetlen helyzetbe hozták volna.     A már hanyatló szocializmus...

Fákat döntött ki a viharos erejű szél Pécsett

Fákat döntött ki a viharos erejű szél Pécsett Az eső is károkat okozott több helyen.A szombat óta megváltozott időjárási helyzet miatt megnőtt a tűzoltói beavatkozások száma hazánkban. Ma reggel hat órakor közel húsz helyre várták a tűzoltók segítségét országszerte a szeles időjárás miatt útra dőlt fák eltávolítása, vagy éppen a nagy mennyiségben lehullott csapadék okozta károk miatt. Pécsett, a Magyarürögi út elején, illetve Villánykövesden, a Villányi út mentén szintén az útra kidőlt fák akadályozzák a továbbhaladást.  Képünk illusztráció. 

A várható rengeteg csapadék...

A várható rengeteg csapadék miatt adtak ki figyelmeztetést Baranyában szombaton akár 20 millimétert meghaladó mennyiség is hullhat, közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat....

Csaknem 400 ezer forintot...

Csaknem 400 ezer forintot rabolt el egy nő egy idős férfitől A rendőrök eljárást indítottak a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható nő ellen.    A nyomozók...

Gyűlnek az angyalbatyuk a...

Gyűlnek az angyalbatyuk a nehéz sorsú gyerekeknek A Katolikus Karitász idén is meghirdette a már hagyományos, országos ajándékgyűjtő programját Angyalbatyu néven, hogy minél...

Szabad a pálya: megszűnik...

Szabad a pálya: megszűnik az ellenőrzés a horvát-magyar országhatáron Az európai uniós tagállamok belügyminiszteri tanácsa csütörtökön jóváhagyta Horvátország csatlakozását a schengeni övezethez,...

Javában zajlik a téli...

A Volánbusz minden évben kiemelt figyelmet fordít a téli felkészülésre, a járműállományt és a közszolgáltatást nyújtó munkavállalókat is felkészítik a megváltozott út- és látási...

Két 17 éves lányt...

Két 17 éves lányt kényszerítettek prostitúcióra Pécsett A baranyai rendőrök egy testvérpárt gyanúsítanak azzal, hogy prostitúcióra kényszerítettek két fiatalkorú lányt Pécsett. ...

Elítéltek egy pécsi férfit, mert ittasan vezetett, erre ő...

Elítéltek egy pécsi férfit, mert ittasan vezetett, erre ő... A Pécsi Járási Ügyészség ebben az évben már másodszor emelt vádat eltiltás alatti vezetés miatt egy férfi ellen, aki többszörösen végleges hatályú járművezetéstől eltiltás hatálya alatt vezetett.    A vádirat szerint a vádlott többször volt büntetve közlekedéssel kapcsolatosbűncselekmények miatt, őt a bíróság az elmúlt öt évben négyszer tiltotta el véglegesen ajárművezetéstől.Legutóbb 2022. október 13-án ítélték szabadságvesztésre ittas járművezetés és eltiltáshatálya alatti vezetés miatt és őt ismét véglegesen eltiltották a járművezetéstől. A vádlott a...

Pontyokat és csukákat telepítettek baranyai vizekbe

Pontyokat és csukákat telepítettek baranyai vizekbe Folytatódtak a haltelepítések a Horgász Egyesületek Baranya Megyei Szövetsége halgazdálkodási hasznosításában lévő vízterületein, ezúttal négy helyen került sor telepítésre hétfőn:  Fogható méretű II. nyaras csuka került a Dunába, a Sokac-révnél kihelyezve, összesen 200 kg mennyiségben. Ez a telepítés a MOHOSZ Állománypótlási és Fejlesztési Célelőirányzat (ÁPFE) 40 %-os pénzügyi pályázati támogatásával valósult meg. A Drávába, Drávaszabolcsnál nagyobb méretű (0,7-0,8 kg/db átlagsúlyú) II. nyaras pikkelyes ponty került kihelyezésre, 1600 kg összsúlyban. A Pécsi tóba fogható...

Öt éve eltűnt egy baranyai férfi, most kiderült, meggyilkolta az élettársa - Videó!

Öt éve eltűnt egy baranyai férfi, most kiderült, meggyilkolta az élettársa - Videó! Egy 2017-ben elkövetett emberölés feltételezett elkövetőjét fogták el a rendőrök szerdán Bosta községben - jelentette be a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság (BMRFK) bűnügyi főkapitány-helyettese Pécsen, sajtótájékoztatón.    Harmati Béla közölte: Sz. Zoltán - a gyilkosság áldozata - lakhelyéről, Bostáról tűnt el 2017. június 19-én, mindezt élettársa, F. Attila jelentette be a rendőrségen öt nappal később.A férfi azt állította, hogy összeveszett élettársával és azóta nincs híre róla.    A fiatalember eltűnése miatt körözést rendelt el a Pécsi...