Háromnapos könnyűzenei fesztivált tartanak a Fishing on Orfű szervezői augusztusban
Népszerű fellépőkkel, fiatal tehetségekkel rendeznek háromezer látogató részére fesztivált a júniusi - már teltházas - Fishing on Orfű (FOO) szervezői augusztus 17. és 19. között az anyafesztivál helyszínén. A Happy Fisherman Campre (HFC) március 22-től lehet jegyeket váltani - tájékoztatta a rendezvény sajtófőnöke csütörtökön az MTI-t. A szintén az orfűi Panoráma Campingben zajló eseményre is jellemző lesz az FOO megszokott hangulata, de a népszerű fellépők mellett rengeteg ígéretes fiatal produkciót is láthatnak az érdeklődők a HFC-n - közölte Egyedi Péter,...
Pécsett és Mohácson csalással, a kékcédulák bevetésével sem nyertek a komcsik
Választások előtt, alatt, meg utána is rendre szóbeszéd tárgya a csalás. Magyarországon, ebben a kategóriában a legnagyobb léptékű machináció a kommunisták nevéhez fűződik. 1947-ben, az úgynevezett kékcédulás akcióban rengetegen vettek részt. Egyesek akár húsz helyen is leadhatták a voksukat. Pécsett és Mohácson az államilag szervezett csalás ellenére sem nyertek a komcsik. A II. világháború utáni első demokratikusnak mondott választásokat 1945-ben rendezték meg felénk. Erre rá, két évvel, 1947-ben következett az a szavazás, amit még hellyel-közzel elfogadhatnánk normálisnak...
Nőgyógyásznak, ügyvédnek adta ki magát egy pécsi szélhámos
A Pécsi Járási Ügyészség kuruzslás és csalás bűntette miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki hol nőgyógyásznak, hol ügyvédnek adta ki magát. A férfi 2021 őszén ismerkedett meg az egyik sértettel, akihez mint kozmetikushoz járt. A férfi már a kezdetekkor magát nőgyógyásznak adta ki.2021 decemberében a sértett munka közben rosszul lett, ekkor a csaló felajánlotta neki, hogy megvizsgálja, kezelni fogja, mert lehet, hogy nőgyógyászati problémája van.Ezt követően a férfi hol saját lakásán, hol a sértett munkahelyén a nőt többször megvizsgálta, tőle kenetet vett.A sértett...
Három autó ütközött Pécs...
Hármas autó ütközött a 6-os főúton, Pécs közelében, a vasasi elágazás környékén. Csütörtök reggel nyolc óra körül...
Baranyában dőlt meg kedden...
A Baranya vármegyei Sellyén kedden 24,1 Celsius-fokig emelkedett a hőmérséklet, ezzel pedig megdőlt a Szentgotthárdon 66 évvel...
A Dóm térre és a Kossuth...
A Dóm téren Lázár János miniszter mond ünnepi beszédet, a pécsi önkormányzat rendezvénye délután fél négykor kezdődik a...
Kiürítették kedden déután a...
Füst lepte el kedden délután a Forrás Üzletházat, a rendőrök és a tűzoltók kiürítették az épületet. A...
Elismerések az ünnepen:...
Március 15-én az örök magyar alkotó és szervező erőt ünnepeljük - mondta a kulturális és innovációs miniszter a Pesti...
Egy hét alatt ketten is...
Baranya vármegye közútjain a múlt héten összesen 49 baleset történt, amelyek közül 41 anyagi kárral járt, nyolc esetben pedig...
Nemlétező dolgokat árult a neten egy pécsi família
A Pécsi Járási Ügyészség csalás bűntette miatt emelt vádat két elkövetővel szemben, akik nemlétező termékeket hirdettek az interneten, az átutalt vételárat pedig elköltötték. A vádirati tényállás szerint a két vádlott - anya és fia - közül a férfi elhatározta, hogy internetes közösségi oldalakon olyan termékeket hirdet meg, melyekkel ténylegesen nem rendelkezik, és a befolyt vételárból pedig rendszeres jövedelme származik.Mindezt megbeszélte a vele élő édesanyjával is, aki egy banknál folyószámlával rendelkezett.Elhatározásuk alapján a férfi volt az, aki a hirdetéseket...
Pécsi drogdílerre csaptak le a kommandósok, egy kuncsaftja is lebukott - Videó!
A rendőrök közvetlenül egy adás-vételt követően fogták el a dílert és a vásárlót. Kábítószer-kereskedelem elkövetésével gyanúsítható férfit vett őrizetbe március 9-én a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A gyanú szerint a 36 éves helyi férfi az elfogását megelőző időszakban kábítószert terjesztett Pécs egész területén, de főként a keleti városrészben.[#video:3749]A főkapitányság bűnügyi munkatársai a „Mecsek" Közterületi Támogató Alosztály segítségével Pécsett, a Vasút utcában elfogták a dílert, valamint egy férfit, aki épp az elfogást megelőzően...
Homorúdon is fogtak el migránsokat vasárnap
A szolgálatot teljesítő rendőrök vasárnap 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 87 határsértőt tartóztattak fel és 296 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben. Bács-Kiskun vármegyében a járőrök 1 esetben összesen 2 határsértőt tartóztattak fel Homorúd közigazgatási területén.Csongrád-Csanád vármegyében a járőrök 7 esetben összesen 85 határsértőt tartóztattak fel Ásotthalom és Mórahalom közigazgatási területén.A feltartóztatott illegális migránsok ellenőrzésük során szír és tunéziai állampolgárnak vallották magukat, azonban sem...
Mohácsi vendéglőkben, pécsi...
A NAV baranyai munkatársai március 13. és 19. között hétfőn Pécsett, a lángossütőkben, kedden Mohácson, a vendéglátóhelyeken,...
Fáklyás keresztutat jártak...
Március 9-én sötétedéskor Pécsett, a Kálvária dombon zenés, fáklyás keresztutat jártak a pécsi ifjúsági közösségek,...
Tűz ütött ki a kökényi...
A tűzoltók egy vízsugárral körülhatárolták a lángokat. Huszonöt-harminc négyzetméteren ég a komposzthulladék egy...
Autók karamboloztak az...
Két gépkocsi ütközött össze az M6-os autópálya 178-as kilométerszelvényénél, Szűr térségében, a Pécs felé vezető irányban. A...
Több mint negyven éve a...
A sport világában, különösen az atléták között nagy tisztelet övezi a tízpróbázókat. Mert mindenben jók, ha nem is...
Vasárnapig tart a fokozott...
A passzív biztonsági eszközök használatát ellenőrzik a rendőrök vasárnapig a közutakon egy európai szintű akció keretében -...
Baranyában is folyamatosan toborozzák a határvadászokat
A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság toborzócsoportja az elmúlt héten összesen 19 helyszínen népszerűsítette vármegyénkben a szerződéses határvadász-képzést. Tájékoztatást adtak a jelentkezés feltételeiről, a felvételi eljárásáról és a leendő szolgálati feladatokról. Az érdeklődők részére szórólapokat osztottak, segítséget nyújtottak a jelentkezési nyomtatványok kitöltéséhez.Jelentkezés feltételei:- magyar állampolgárság,- betöltött 18. és be nem töltött 55. életév,- büntetlen előélet,- cselekvőképesség,- legalább alapfokú iskolai végzettségről (8 évfolyam sikeres...
Busszal ütközött egy autó Baranyában, a kocsi vezetője meghalt
Összeütközött egy autóbusz és egy személygépkocsi a Romonya és Ellend között pénteken délután. A karambol következtében a személyautóba beszorult egy ember, őt a pécsi hivatásos tűzoltók a mentőkkel közösen emelték ki a járműből, de sajnos már nem lehetett rajta segíteni. A rendőrség tájékoztatása szerint eddig tisztázatlan okból és körülmények között március 10-én 14 óra 30 perc körül Romonya és Ellend között egy személyautó és egy autóbusz összeütközött. A baleset során az autót vezető 47 éves pécsi férfi olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét...
Fél mázsa adózatlan dohányt talált a NAV egy nő autójában Baranyában
Ötven kilogramm adózatlan vágott dohány találtak a pénzügyőrök egy nő autójában az 58-as út baranyai szakaszán - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken a Facebook-oldalán. A közlemény szerint a járművet vezető nő azt mondta, hogy mosóport szállít, de a csomagtartóban nejlonzsákokban dohány volt. A "füstölnivaló származását" a nő nem tudta igazolni - írták.A NAV munkatársai a több mint hárommillió forint értékű, ismeretlen eredetű dohányterméket lefoglalták és költségvetési csalás elkövetésének alapos gyanúja miatt feljelentést tettek - olvasható...
A rovat további témái
- Elfogták a mohácsi pincék fosztogatóját
- Rekord enyhe volt a hőmérséklet csütörtökre virradóra
- Csaknem minden baranyai virágárus átment a NAV szűrőjén
- Újraindul az Almamellék és Sárrét között közlekedő erdei kisavasút, a Zselici csühögő
- Azt ígérte, elősegíti egy komlói nő anyósának halálát, aztán zsarolt
- Úgy tűnik, csak a börtön vethet véget egy pécsi férfi autós karrierjének
« Előző
3834 | 3861 | 3888 | 3915 | 3942 | 3969 | 3996 | 4023 | 4050 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csípős hajnal után csodálatos nap vár...
- Máris támadnak a pollenek, elindult a...
- Egyelőre nem akadtak az eltűnt 11...
- Újabb három baranyai drogdílerre...
- Pécsi vásár: lassan betelik a pohár a...
- Fotósok számára indul túra az...
- Börtönbüntetést kapott férje...
- Feloldják a látogatási tilalmat a PTE...
- Két autó ütközött, lezárták a 66-os...
- A pécsi István pince túlélt mindent:...

