Az Emberség Erejével Alapítványt is felkereste az amerikai nagykövet
2023. április 17. hétfő 13:16
Frissítve: 2023. április 17. hétfő 13:43

A délelőtti, keszüi programját követően David Pressman az Emberség Erejével Alapítványhoz látogatott el a Citrom utcába, majd a negyedórás találkozó után a nagykövet az Irgalmasok utcáján az egyik Jókai téri étterembe ment gyalogoson, testőrök kíséretében.
Miközben távozott a helyszínről, az alapítvány munkatársai az ablakból kezdték el fotózni a nagykövetre váró újságírókat, érdeklődőket.
Az, hogy mi szükségük volt erre, nem tudni, hiszen felvételeket még a rendőrség munkatársai sem készítettek az újságírókról, érdeklődőkről.
Miközben a nagykövet sétált, addig David Pressman autója, valamint a követségi gépjárművek a pécsi Polgármesteri Hivatal politikusi VIP-parkolójába álltak be, néhány rendőr pedig - információink szerint - a városházára is bement.
Nem kizárt, hogy azért, hogy átvizsgálják az épületet a nagyköveti látogatás előtt, bár erre korábban forrásaink csak mint lehetőségként utaltak.
Érdekesség, hogy éppen nagykövetségi autók érkezésekor gördült be a Városházi Belsős Fontos Parkolóba Péterffy Attila polgármester közpénzen bérelt izomautója, a 272 lóerős összkerék-meghajtású luxusautó is.
Bár a nagykövet előszeretettel szerepel úgy, mint a kormány kritikusa a baloldali sajtóban, a 120 millió forintból fenntartott, újságírókat, televíziós stábot, fotósakat alkalmazó önkormányzati média valamiért eddig - tehát kora délutánig - "elfelejtett" beszámolni Pressman pécsi látogatásáról, holott a székházuktól mindössze pár száz méterre található helyszínen tartózkodik jelenleg is.
A pécsi dollármédia további képviselői, a helyi MSZP-s és liberális újságok szintén nem foglalkoztak a látogatással, legalábbis eddig.
A nagykövet az ebédet követően átsétált a városházára, ahol Pécs balliberális polgármestere, Péterffy Attila fogadta.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy újabb borult, szomorkás nap vár...
- Hogy a szükséget szenvedőknek újra...
- Harcsákból érkezett utánpótlás...
- De hova tűnt a Mikulás? Nyoma veszett...
- Pécsi panelok között lángolt egy...
- Novemberben 121 földmozgást...
- Eltűnt egy húszéves, szigetvári nő
- Felmérés: tovább nőtt a Fidesz előnye...
- Új fajjal gyarapodott a...
- Egyházmegyei kitüntetéseket adott...

