A sógoroknál szerepelt a PMFC U15-ös csapata
A fiatalok Fekete Tivadar irányítása mellett az ausztriai Leoben-ben szerepeltek egy nyolccsapatos tornán, ahol a negyedik helyen végeztek - olvasható a pmfc.hu portálon.A pécsieken kívül a Redbull Salzburg, az Austria Wien, a Sturm Graz, a Rapid Wien, a GAK Graz, a Kapfenberg és a Békéscsaba együttese vett részt a megmérettetésen. A torna legjobb kapusának Ivancsics Alexet, a PMFC hálóőrét választották.Parkban füveztek a fiatalok
Rendőrségi hírek Baranyából.Tegnap este bejelentés alapján mentek a rendőrök egy pécsi szabadidőparkba, ahol a bejelentés szerint fiatalok füveztek. A helyszínen két 21 éves fiatalembert igazoltattak a rendőrök, akiktől ruházatátvizsgálás során kábítószernek tűnő anyag került elő. A személyeket előállították, a velük szemben alkalmazott gyorsteszt pozitív eredményt mutatott, ezért gyanúsítottként kihallgatták őket. Ellenük kábítószerrel való visszaélés miatt indult eljárás.Tegnap délelőtt egy felsőgyükési telektulajdonos jelentette be, hogy cseresznyét loptak a telkükről. Az...Türelemmunkák - kiállítás az Origo-Házban
Farkas Gábor komlói türelemmunka-készítő képzőművész kiállításának megnyitója kezdődik június 28-án, kedden 17 órakor az Origo-Házban (Komlói út 94-98.). 18 órától irodalmi estet tartanak a Cinke program művészeinek részvételével.Táncház a Széchenyi téren
Június 29-én, szerdán 18 órakor country táncház lesz a Széchenyi téren. Közreműködik: Ireg Együttes (Pécs), Táncházvezető: Krivicz MariannWintermans nyeregben van:...
Vasárnap indult kerékpárral Pécsről és kedden érkezik Budapestre Simon Wintermans Pécsett élő, holland születésű művészettörténész, aki Turkut és Tallinnt, Európa két idei kulturális...Traffipax kedden Pécsett és...
Kedden 7.15 és 17.45 között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebességellenőrzések:07.15 - 08.15 óráig: Kozármisleny Kossuth L. u 63.08.30 - 09.30 óráig: 58-as..."Nem szól a harsogó haris"...
Csökkent a Baranya megyében fészkelő hollók és harisok száma tavaly óta a fészkek vihar okozta megsemmisülése, illetve az...
Klór helyett jöhet az...
Nagyobb mennyiségű és a jelenleginél kevesebb baktériumot tartalmazó víz nyerhető ki a Tettye-forrásból. A tervek szerint...
Az LMP nem érti, Pécsett...
Scheiring Gábor (LMP) az Országgyűlés mai ülésén, az interpellációk közt arra várt választ: miért kívánja Pécs város az úgynevezett Magasházat a kormány által sokszor kifogásolt...Szerdán reggeltől estig útlezárás a Tüzér utcától Szigetvár felé
Az országos demonstrációsorozathoz csatlakozva Pécsett is utcára vonulnak a főbb szakszervezetek szerdán, hogy nemtetszésüket fejezzék ki a kormány tervei ellen, amely szerintük "kisemmizi az embereket". A tüntetők reggeltől estig eltorlaszolják a hatos utat a Tüzér utcától egészen az egyetem felnőttképzési karáig. A félpályás lezárás miatt, csúcsforgalom idején, akár kilométeres kocsisorokra is fel kell készülni. Június 16-án, az ország több nagyvárosához hasonlóan Pécsett is dudaszóval tiltakoztak a szakszervezetek a kabinet elképzelései ellen. Mivel a...
Megújult a drávai árvízi előrejelzési rendszer
Befejeződött a „Drávai árvízi előrejelzés felülvizsgálata, fejlesztése a horvát‐magyar vízrajzi állomásokra" című projekt - záró tájékoztató rendezvényt tart a témában június 28-án a Dél‐dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság a pécsi MTA-székházban.A Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Európai Uniós forrásból, a horvát vízügyi partnerrel közösen valósította meg a drávai árvízi előrejelzés felülvizsgálatának, valamint továbbfejlesztésének munkálatait. A meglévő magyar előrejelzés alapjai a kilencvenes évek közepén...Itt élnek köztünk: bevándorlókat kutatott az IDResearch
A pécsi IDResearch Kft. „Feketén-Fehéren - itt vagyunk!" című, az Európai Integrációs Alap és Belügyminisztérium által támogatott országos kutatási és kommunikációs projektjének fő célja a hazánkban élő afrikai bevándorlókkal kapcsolatos kép megalkotása, a társadalmi nyitottság és az integráció megteremtése. A projekt részleteiről Keserű Dávid politológust, a kutatás projektmenedzserét kérdeztük.- Mekkora változást okoz Magyarországon az egyre növekvő bevándorlás, mire kell számítani?- Az az igazság, hogy Magyarország az Európai Unión belül sem számít igazi bevándorlási...
Tájfutók lepik el a...
Szombaton eldördül a startpisztoly Pécs belvárosában a 2011-es Szenior Tájékozódási Futó Világbajnokságon (angol rövidítésben...
Bárki lehet Pécs...
ZSÖK Kommunikációs Divízió sajtóközleménye."Pécs, a kultúra városa saját versenyzőt indít a nemzetközi a Google Doodle...
Duplafoglalás - a...
Június 30-án, csütörtökön 21 órakor tartják a Duplafoglalás című bóhozat előbemutatóját a Pécsi Szabadtéri Játékok keretén...
Gőzborotvát, hidraulikus...
Rendőrségi hírek Baranyából.Ismeretlen tettes vasárnap reggelre virradóan betört egy pécsi telephelyre. Az elkövető az épület...
Scleroderma-konferencia...
A FESCA (Európai Scleroderma Egyesületek Szövetsége) június 29-ét jelölte ki az Európai Scleroderma Napnak, mely 2010 óta Scleroderma Világnap. Hazánkban ez alkalomból rendezik meg a...Traffipax hétfőn Pécsett és...
Hétfőn 7.15 és 17.45 óra között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebességellenőrzések:07.15 - 08.15 óráig: Kozármisleny, Kossuth L. u 63.08.30 - 09.30 óráig:...Kerékpáros ob: Fáy Krisztina második lett a mezőnyversenyben
A férfiaknál Cador Rida, míg a nőknél Kenyó Anita nyerte az országúti kerékpárosok mezőnyversenyének országos bajnokságát, melyet vasárnap a horvátországi Varasdon rendeztek. Fáy Krisztina, a Pécsi Junior KC versenyzője - aki pénteken az egyéni időfutamban aranyérmet szerzett - másodikként ért célba - olvasható a nemzetisport.hu hírportálon.A nők 65 km-es versenyében a magyar kerékpárosok nem szakadtak le, az élbolyban értek célba a győztessel azonos idővel. Az ob-t végül az egyéni időfutamon ezüstérmes Kenyó Anita nyerte a pécsi sportoló előtt.Jön az ebadó és jövőre minden pécsi kutyába chipet ültetnek
Ugyan az eredeti elképzelések még arról szóltak, hogy idén július elsejétől Pécsett csak az állatba ültetett egyedi chipkártyával tartható kutya, az erről szóló szabályozás csak jövő nyáron lép életbe. A halasztás egyik oka, hogy az ebtartásra vonatkozó törvényt is módosítja a parlament, ezt pedig figyelembe kell venni a helyi rendelet megalkotásakor. Dr. Páva Zsolt polgármester szerint a csúszást indokolja az is, hogy az állatorvosok és a gazdák nem kaptak elég időt a felkészülésre. A chip és a beültetés nagyjából ötezer forintba kerül majd, ebrendészeti hozzájárulás címén pedig...
Hosszú lesz a Magasház bontása, 2014-re lehet új központunk
Még májusban bólintottak rá az illetékesek az évtizedek óta lakatlan és az enyészet martalékává vált Magasház lebontására, hogy a helyén egy (ön)kormányzati irodaközpont és egy szolgáltatóház épüljön. A megvalósíthatósági tanulmány elkészült, sőt a bontás lehetőségeit vizsgáló vállalkozás is végzett már a munkálatok becslésével. A közel egymilliárd forintba kerülő „leépítés" után kezdődhet csak meg az új komplexum kialakítása, amelyet a tervek szerint a legjobb esetben is évek múltán, 2014-ben adnának át. Az önkormányzat (sokadszor) pár éve adta el Közép-Európa...
« Előző
39231 | 39258 | 39285 | 39312 | 39339 | 39366 | 39393 | 39420 | 39447 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Ellopta majd eldobta a...
- Húsvét előtt: átfogó fogyasztóvédelmi...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Mókás jelmezekben mentek iskolába a...
- Döglődik-e a bolognai rendszer?
- Új játszóhelyekkel gazdagodott a...
- Megérkezett az ötszázadik új autóbusz...
- Eltűnnek a házak bejárata feletti...

