Újra génmódosított növényeket találtak a megye földjein
2011. július 08. péntek 09:06

A korábbi 240 hektár (június közepi hírünk: itt érhető el) szója után most mintegy 160 hektárnyi kukorica kitárcsázására kényszerültek baranyai gazdák, miután kiderült, hogy a növények génmódosítással szennyezett vetőmagból keltek ki - adta hírül a Magyar Rádió pénteken.
Bognár Lajos, Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeleti és agrárigazgatási helyettes államtitkára megerősítette az értesülést, és elmondta, hogy a szennyezett vetőmag több termelőtől, nemzetközi forrásból származik. Mint elmondta, a génmódosított vetőmagból nemcsak Baranyában, hanem az ország más területein is felhasználtak. A vetőmagtételeket folyamatosan vizsgálják, a szaktárca még nem tudja, országosan mekkora területen kell kivágni a növényeket.
A MagyarRádió szerint az ügyben érintett a két legnagyobb nemzetközi vetőmaggyártó cég, és országosan akár több ezer hektárra is kerülhetett génmódosított vetőmag.
A baranyai gazdák nehezményezik, hogy a vizsgálatok miért csak most derítettek fényt a génmódosított vetőmag használatára, júliusban ugyanis már nem tudnak újra vetni, egész évi termésük kárba veszett.
Problémát jelent az is, hogy a vetőmagot Baranyában terítő szigetvári cég felszámolás alatt áll, így ha nemzetközi vetőmaggyártók kártérítést fizetnek a történtekért, pénzt elsőként nem a termelők, hanem a szigetvári társaság hitelezői kapnak.
(A kép illusztráció, forrás: mustwatchfilms.com)
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Ellopta majd eldobta a...
- Húsvét előtt: átfogó fogyasztóvédelmi...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Mókás jelmezekben mentek iskolába a...
- Új játszóhelyekkel gazdagodott a...
- Döglődik-e a bolognai rendszer?
- Megérkezett az ötszázadik új autóbusz...
- Eltűnnek a házak bejárata feletti...

