Pécsett rendezik a Kapkodd a lábad! országos döntőjét
Pécs ad otthont a tanulásban akadályozottak Kapkodd a lábad! elnevezésű sportversenye országos döntőjének. Az országos döntőt április 13-14. között tartják a Nevelési Központban, a versenyen az összes megye és Budapest legjobbjai vesznek részt. A megyei fordulót március 27-én a Budai Városkapu iskola tornatermében tartják.Két nő esett egymásnak egy buszmegállóban
Két nő verekedett össze egy buszmegállóban Pécsett szerda reggel. A nők egy szóváltást követően estek egymásnak, a rendőrök előállították őket és garázdaság miatt indult ellenük eljárás.Vádat emelhetnek Scheffer Ferenc vakbélműtét után elhunyt fiának ügyében
Vádemelést javasol a rendőrség három orvos ellen annak a fiatalembernek a halála miatt, aki vakbélműtétje után fertőzést kapott 2010-ben Pécsen. A rendőrség egy orvost foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel, két kollégáját foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetéssel gyanúsít. A nyomozás a napokban lezárult, az ügy iratait vádemelési javaslattal továbbították az ügyészségnek.A tragédia 2010 nyarán történt. A húszéves fiatalember július 19-én ment be egy pécsi klinikára, ahol a vérvételt követően gyulladást diagnosztizáltak nála,...75 milliárdos pályázatot...
Uniós és hazai forrásokból kutatásfejlesztési projektek megvalósítására összességében 75 milliárd forint értékben jelennek meg...
Az állatok eledelére még...
Nincs irigylésre méltó helyzetben a Pécsi Állatkert, hiszen mindennapos anyagi gondok nehezítik életét. Információink szerint...
Kerítést bontottak a pénzük...
Áll a bál az újpatacsi Platán-kert Lakópark körül. Az épületnél szerda délután fél négykor a ház építésében részt vevő...
Egy 17 éves pécsi diáklány...
Robbantással fenyegettek meg telefonon több pécsi iskolát a keleti városrészben szerda délután. E miatt a rendőrök három iskolát és egy kollégiumi épületet is kiürítettek. Az...Negyedmilliárdot kapott...
Átadták a Günzer Tamás Pincészete Kft. 504 millió forintból épült új szőlőfeldolgozó üzemét Villányban szerdán. A Günzer Tamás...
Forgalmi rend változás lesz...
A Pécsi Rendőrkapitányság értesíti a járművezetőket, hogy a PMFC - FTC NB I. labdarúgó mérkőzés miatt az alábbi forgalmi rend változás lép életbe Pécs város területén: Március 11-én...Több mint 400 fellépő lesz a Pécsi Tavaszi Fesztiválon
Több mint négyszáz fellépő, közöttük számos neves külföldi művész mutatkozik be a Pécsi Tavaszi Fesztiválon, amelyre március 17. és 31. között várják a közönséget a baranyai megyeszékhelyre. Mint azt a szervező Pécsi Kulturális Központ igazgatója, Laknerné Brückler Andrea a programsorozatot beharangozó szerdai sajtótájékoztatón elmondta, a húszmillió forintos költségvetésű Pécsi Tavaszi Fesztivál olyan neves külföldi sztárokat vonultat fel, mint a Mike Stern Band vagy a Kenny Garrett Quartet. Márta István, a Zsolnay Kulturális Negyed üzemeltetését végző Zsolnay Örökségkezelő...Közel negyedemilliós adomány gyűlt össze a Fidesz bálján
242 ezer forintos pénzadományt ad át a Pécsi Gyermekklinika Onkohematológiai Osztályának, illetve a Normandiai Lions Klub Szülőszállásának Dr. Hoppál Péter, a fidesz pécsi csoportjának elnöke. A pénz a párttagok, illetve a fidesszel szimpatizálók adományaiból gyűlt össze az idei hagyományos Jótékonysági Fidesz Bálon. A Normandia Lions Klub Szülőszállása a Pécsi Gyermekklinikával működik együtt és olyan szülőknek biztosít átmeneti lakhatást, akik daganatos beteg gyermekük kezelése ideje alatt tartózkodnak Pécsett. A mintegy 100 000 forintos adományt Dr. Véghelyi Erzsébet veszi át a...Tehetséggondozási díjat kapott Kotek László pécsi mestertanár
Ötödik alkalommal adták át a MOL Új Európa Alapítvány kurátorai a Tehetséggondozásért Díjakat. A díjátadó esemény keretében az Alapítvány meghirdette idei pályázati programjait is: Sport, Művészet-tudomány és Gyermekgyógyító Program kategóriákban. Idén először Média a Tehetségekért címmel új pályázat indul a sajtó képviselői számára. Az Alapítvány 2007 óta összesen 40 edzőt és tanárt részesített eddig a díjban, amely komoly erkölcsi elismerés az évek óta pályán lévő, áldozatkész tanárok és edzők számára. A díjakra évről évre egyre több jelölés érkezik, 2011-ben több mint 1700...Hajléktalan tolvajt...
Őrizetbe került az a férfi, akit kedd este igazoltattak a rendőrök az egyik pécsi hajléktalanszállón. A férfi ellen lopás elkövetése miatt elfogatóparancs volt érvényben, ezért a rendőrök...Újra megy a facebook: az...
Egyes hírek szerint a hackertámadásokról elhíresült nemzetközi Anonymous-csoport áll a világ legnépszerűbb közösségi...
Ellepte Kertvárost a...
Borzasztó a helyzet, az elolvadt hó után a korábbiaknál is több a kutyapiszok - mondja a kertvárosban élő Angyal...
Koncertfolyam vasárnap,...
Több komolyzenei koncertet is rendeznek vasárnap Pécsett. Tizenegy órakor a Palatinus szállóban "Desszert Lakner Tamással és a Bartók Béla Férfikarral" címmel különleges...Nem rendezte a tartozásokat...
Kedd délben lejárt a határidő, hogy a Pécs 2010 a több játékosa felé is fennálló tartozás kapcsán a fizetésről vagy az...
A járatkimaradásokról vall...
Nehéz napokon van túl Baranya megye legnagyobb autóbusz-társasága: a februári, szokatlanul zord télben nem volt ritka, hogy...
Kisiskolások és óvodások a Pécsi Horvát Színház pódiumán
Unger Pálma rendezésében pécsi óvodások és iskolások mutatják be most szombaton a Hókirálynő című mesejátékot a horvát színházban. A darabot a tavaly elhunyt pécsi színművész, N. Szabó Sándor rendezőpéldánya alapján a Sziporka Gyermekszínház növendékei (egy felnőtt taggal kiegészülve) mutatják be. Szereposztás: Hókirálynő: Hajdú Hajni Mesemondó: Rónai Bálint Kei: Gyöngyösi Fecó Gerda: Pytel Panna, László Rebeka Nagymama: Berta Fanni, Varasdi Szilvia Tanácsnok: Majdik DávidHerceg úrfi: Drávai Szilveszter Hercegkisasszony: Denke KamillaIX. Kelemen Király: Kappéter Viktor Holló úr:...Magaslest döntöttek fel és fácánetetőt törtek mókázó fiatalok
Feldöntöttek egy magaslest és összetörtek egy fácánetetőt Töttösön a napokban. A tetteseket a rendőrök azonosították és elfogták. Három környékbeli fiatalember volt, a kihallgatáson mindannyian beismerő vallomást tettek. Az okozott kár közel százezer forint, ezt a nekik, vagy a szüleiknek kell kifizetniük. Az ügyben rongálás bűncselekmény miatt indult ellenük büntetőeljárás.Ezo Expót rendeznek a Nevelési Központban
Idén második alkalommal kerül megrendezésre a pécsi Ezo Expo, a lelki és önismereti témákkal átitatott egészség- és családi nap. A március 31-én, szombaton zajló programon véradást is tartanak, így aki karitatív céllal érkezik, délután teljesen ingyenesen vehet részt az eseményen. A rendezvényt előadások, hastáncprodukciók, harcművészeti bemutatók, táncház, asztrológia, enneagram, családállítás, hangfürdő, gyermekmegőrző színesítik.A rovat további témái
- Kérdezőbiztosok érdeklődnek a pécsi kutyákról, nyártól pedig már a chip is kelleni fog a köztereken
- Két hét múlva újra indul a BIOKOM pécsi zöldhulladék járata
- Hét napot kapott Imhof Gábor a főügyészségtől az iratokra
- Pert vesztett volt munkaadójával szemben Wolf Gyula, az Egyházmegye volt vagyonkezelője
- Népszavazási kezdeményezés: tízezer aláírásra számít az LMP Baranyában
- A Munkaügyi Központ pályázata önfoglalkoztatás támogatására
« Előző
36504 | 36531 | 36558 | 36585 | 36612 | 36639 | 36666 | 36693 | 36720 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Negyven év után vonul nyugdíjba a...
- Lesz végre wifi a pécsi IC-n, de...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Vasúti nagykörút: Hargitai János...
- Orbán Viktor: Brüsszelben azon...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Tovább csökkent az influenzával...
- Maradnak a felhők, de picit...
- Több mint tizennyolcezren...

