A Munkácsy-trilógiáról értekeznek a Tudásközpontban
Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiájáról tart vetítéssel egybekötött előadást Dr. Reisinger János irodalomtörténész a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpontban. A sort május 22-én a Krisztus Pilátus előtt című képről szóló előadás nyitja, majd 23-án az Ecce Homo következik, végül 24-én a Golgotáról tudhatunk meg érdekességeket. A programok 18 órakor kezdődnek. A belépés ingyenes. Dr. Reisinger János az ELTE magyar-francia szakán végzett, 1978-1989 között az MTA Irodalomtudományi Intézetének munkatársa volt, doktori értekezését Babits Mihályról, kandidátusi...
Pécsi Arcok - A tizenhármas szám kísérti, Bundy bácsi mégis szerencsésnek érzi magát
A tizenhármas szám kíséri végig életét, azonban mégis szerencsésnek tartja magát Bundy János, akit a legtöbb pécsi csak Bundy bácsiként ismer. A város éjszakai életének egykor szó szoros értelemben vett megkerülhetetlen személyiségéről azonban már kevesebben tudják, hogy majd két évtizeden keresztül hátrányos helyzetű fiatalokkal foglalkozott. Portréinterjú. - Budapesten született - hogy alakult, hogy mégis Pécsre került? - 1963 költöztünk ide édesapám miatt, ő ekkor az uránbányához jött dolgozni, később pedig részt vett a Pollack elődjének a megalapításában. A Bánki Donát utcai...
Traffipax vasárnap Pécsett és környékén
Vasárnap reggel fél kilenc és este fél nyolc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 08.30 - 09.45 óráig: Pécs, Zsolnay Vilmos u. 96. 10.00 - 11.15 óráig: Pécs, Komlói út- Kőrös u. kereszteződése 11.30 - 12.45 óráig: Pécs, Tüzér úti felüljáró 14.00 - 15.15 óráig: Pécs, Siklósi úti temető déli bejárata 15.30 - 16.45 óráig: Pécs, Üszögi út - Koksz u. kereszteződése 17.00 - 18.15 óráig: 58-as fkl. út, pogányi elágazó 18.30 - 19.30 óráig: Pécs, Tüzér úti felüljáróEurópa-napot ünnepelnek...
Nagyszabású rendezvényt tartanak vasárnap Mohácson, a Deák téri Hősök Parkjában. A Baranya Megyei Európai Információs Pont...
Egy pécsi temető fáit vágta...
Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást fejezett be vádemelési javaslattal a Pécsi Rendőrkapitányság május 2-án a K. László 43 éves pécsi lakossal...Légimentő nyílt napot...
A Magyar Légimentő Nonprofit Kft. pogányi légimentő bázisán a mentők napja - május 10. - alkalmából május 11-én 10 és 16 óra...
Újból nemzetközi...
Május 17. és 20. között ismételten megrendezik a Pécsi Nemzetközi Kamarakórus Versenyt, amely idén immár a huszonharmadik...
Nyáron újjá varázsolják az...
Tavaly nyáron írtuk meg, hogy betondarabok estek le a pécsi belvárost Kertvárossal összekötő Árpád-híd egyes szakaszairól....
Vona Pécsett: "A...
Teljesen megtelt péntek este az ANK, ahol többségében fiatalok és középkorúak vettek részt Vona Gábor, a Jobbik elnökének...
Traffipax szombaton Pécsett és környékén
Szombaton reggel fél kilenc és este fél nyolc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 08.30 - 09.45 óráig: Pécs, 6-os út, pellérdi elágazó 10.00 - 11.15 óráig: Pécs, Szigeti út 11.30 - 12.45 óráig: Pécs, Magyarürögi u. 14.00 - 15.15 óráig: Pécs, Siklósi úti temető déli bejárata 15.30 - 16.45 óráig: 58-as fkl. út, pogányi elágazó 17.00 - 18.15 óráig: Pécs, Komlói út - Kőrös utca kereszteződése 18.30 - 19.30 óráig: Pécs, Hársfa u. 207.Kártalanítják a bári gazdákat a vegyszeres gyomirtás miatt
A lakosság tájékoztatása érdekében közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz a Bár község határában történt vegyszeres gyomirtás ügyében Hargitai János kormánymegbízott, amelyet az alábbiakban teljes terjedelmében közlünk. "Április 24-én a dunaszekcsői székhelyű „Dunagyöngye 2000" Mezőgazdasági Részvénytársaság gyomirtó szeres permetezést végzett Bár község határában, a település feletti tetőn lévő, közel 127 hektár területű napraforgó táblán. A vegyszeres gyomirtás következtében károk keletkeztek a környező szőlőkben és veteményes kertekben, elterjedt olyan hír...Előzetesben marad Páva Zsolt lányának támadója
Meghosszabbította a Pécsi Járásbíróság augusztus 15-ig annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint április elején megtámadta Páva Zsolt pécsi fideszes polgármester lányát. Hajdu István, a bíróság elnöke az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a bíróság megítélése szerint mivel Ny. Zoltán ismeri a sértett lakhelyét, tartani lehet attól, hogy a tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével megnehezítené a bizonyítási eljárást, emellett fennáll a bűnismétlés veszélye is, mert korábban már volt büntetve hasonló cselekményekért. A férfi korábban elrejtőzött,...Újít a BIOKOM: XXI. századi...
Az Egyesült Államokban már bevált módszert alkalmaznak péntektől Pécsett is az utak javítására: a melegaszfaltozási eljárás...
"Balhékeltés a Ludwig...
Senki nem bocsátotta el Bencsik Barnabást; a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum (Lumú) eddigi igazgatójának lejárt a mandátuma, az intézmény leendő vezetőjéről pedig még nem döntött...Szkladányi Péterre...
Május 29-én lesz tíz éve, hogy elhunyt Szkladányi Péter fuvolaművész, aki 19 éven át tevékenykedett az 1984-ben...
Bencsik: "Nem lesz elég...
A megyei önkormányzat Széchenyi téri épületében zajlott május 9-én a Civilek a Mecsekért Mozgalom (CMM) kilencedik...
Traffipax pénteken Pécsett...
Pénteken reggel fél nyolc és este fél hét között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 07.30 - 08.45 óráig: Pécs, Komlói út - Kőrös utca...Az utódé az előd: beolvad a...
Úgy néz ki, lassan eldől a Pécsi Vízmű (PV) Zrt. sorsa. Mint a Pécsi Újság.hu dr. Szabó Iván ügyvédtől megtudta, a város...
Francia euróval fizetett a Pécsi Vízmű részvényeiért Páva Zsolt
Saját zsebből fizette be a Pécsi Vízmű Zrt. részvényeinek jelképes, egyeurós vételárát Páva Zsolt, Pécs polgármestere az önkormányzat pénztárába csütörtökön."Egy otthon talált francia egyeurós pénzérmét hoztam magammal. Bár a városnak is van egy eurója, fontos gesztus volt, hogy ezt én magánszemélyként fizessem be a város kasszájába" - mondta a fideszes politikus a pénztár előtt újságíróknak. Páva Zsolt április 26-án jelentette be, hogy Pécs jelképesen, egy euróért visszavásárolta a Pécsi Vízműnek a francia Suez Environnement vállalatcsoport által birtokolt...A devizaadósok harmada kötött már árfolyamgát-szerződést
Az érintett devizahitelesek harmada, több mint 150 ezer ember élt március végéig az árfolyamgát lehetőségével - mondta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke csütörtökön Pécsen. Szász Károly sajtótájékoztatón rámutatott, hogy a rögzített árfolyamon való végtörlesztést is beleértve az eddigi állami-banki intézkedések összességében 320 ezer fogyasztó devizakitettségét szüntették meg vagy mérsékelték, a deviza alapú kölcsönök aránya pedig a jelzáloghiteleken belül 72-ről 52 százalékra csökkent az elmúlt három évben. Jelezte: ehhez az eredményhez hozzájárultak a...
Sikert arattak a villányi borok a Monde Selection versenyén
Tizenhárom érmet, köztük nyolc aranyat nyertek magyar borászatok a Monde Selection 2013-as nemzetközi borversenyén. A brüsszeli székhelyű minőségellenőrző intézet honlapján tette közzé az idei eredményeket; eszerint hét villányi, három szekszárdi, egy-egy kiskőrösi, bátaapáti és balatonlellei bort díjaztak éremmel. Aranyérmet kapott a villányi Csányi Pincészet Zrt. 2009-es Kővilla nevű cabernet franc válogatása és Chateau Teleki Villány 2008-as cabernet franc-ja, amelynek 2006-os évjárata már korábban is a legjobbak közé került a brüsszeli megméretésen. Szintén aranyat nyert...A rovat további témái
- Szkladányi Pétert idézik meg a pécsi szimfonikusok
- A vészkorszak baranyai áldozataira emlékeznek Pécsett
- Páva Pécs lakosságának segítségét kéri a gyomnövények irtásához
- Időközi önkormányzati képviselő-választás lesz Komlón
- Végre megjelenik a Pécs története monográfia első kötete
- Csepeli László: "Mivel nem volt kommunizmus, a kommunizmus áldozatairól sem lehet beszélni"
« Előző
33021 | 33048 | 33075 | 33102 | 33129 | 33156 | 33183 | 33210 | 33237 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A pécsi állatkert igazgatója, Szatyor...
- Borult, ködös éj után egy kis...
- Már egyenesen egyészségtelen Pécsett...
- Sikerülhet-e a keleti városrész...
- Zombori: újonc a világbajnoki csapatban
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Orbán Viktor: a nemzeti petícióval...
- Már biztonságos, rá lehet menni a...
- Lemondott a Pécsi Tudományegyetemet...
- Hamarosan kiderül, hány sasmadár...

