Pénteken kezdődik a Pécsi Adventi Kézműves és Mesevásár
November 29-én kezdődik Pécsett az immár harmadik alkalommal megrendezendő adventi kézműves és mesevásár. Az adventi időszak heteiben a város apraja-nagyja újra együtt lehet, felkeresheti a Mikulás Házát, megtekinthetik a fényfestéseket, az épületvetítéseket, esténként pedig közösen várhatja ismerős és ismeretlen a Varázslatot, a Nádor Szálló adventi ablakából alászálló fényangyalkát, mert a Széchenyi tér a vásár idejére a mesék, az ízek, az illatok, a közös élmények, a meghitt hangulatok és közös ünnep terévé változik. A Pécsi Fesztiválszervező NKft. által szervezett...
Keczer tagadta bűnösségét a pécsi buszkiszervezési ügy új tárgyalásán
Tagadta bűnösségét Keczer László, a Pécsi Közlekedési (PK) Zrt. volt vezérigazgatója a pécsi helyi járatú autóbuszok bérlése ügyében a Pécsi Törvényszéken kedden kezdődött perben. Az ügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a korábban a baranyai megyeszékhely tömegközlekedését ellátó vállalat egykori vezetője ellen. A vád szerint Keczer László 2009 januárjában adásvételi szerződést kötött arról, hogy a városi vagyonkezelő Pécs Holding Zrt. többségi tulajdonában lévő PK eladja több mint 150 buszból álló járműparkját...Aix-en-Provance-ban mutatkozik be Pécs városa
Az idei évben első alkalommal mutatkozik be Pécs városa az Aix-en-Provence-i karácsonyi vásáron, amelynek célja városunk népszerűsítése, a helyi turisztikai vonzerők megismertetése különféle hungarikumokon keresztül (bor, méz, pálinka, mézeskalács). A vásár decemberben 4. és 8. között kerül megrendezésre Aix-en-Provence-ban. Victor Vasarely szellemi öröksége szoros köteléket fon Pécs és a francia város közé, mely a 2010-es kulturális évadot követően tovább erősödik. A vásáron való megjelenés még inkább elmélyíti a két város testvérvárosi kapcsolatát és egyben kiváló lehetőséget...Megérkezett a tél, ideje a...
Megérkezett a tél, ideje a gumiabroncsokat télire cserélni - figyelmeztet a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. Sokáig...
Felállították a Mindenki...
November 26-án, kedden felállították a Mindenki karácsonyfáját a Széchenyi téren. A 15 méteres lucfenyőt a BIOKOM szakemberei...
Különleges adventi nyitány...
A Diótörő bemutatóján közös gyertyagyújtással, fadíszítéssel és pezsgőzéssel veszi kezdetét az adventi időszak a Pécsi Nemzeti...
Drog helyett ma pia kell a...
Az INDIT (Integrált Drogterápiás Intézet) Alapítvány a Drogambulancia mellett az alkohol problémákkal küzdő szenvedélybetegek...
Félmillió forintot kaphat a...
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 500 ezer forint nyomravezetői díjat adna annak, aki pontos adatokkal szolgál az október 22-ei katalinpusztai bálatűz elkövetőjéről. A...70. évfordulóját ünnepli a...
November 28-án, csütörtökön délután 4 órakor ünnepélyes keretek között emlékeznek a pécsi közművelődési könyvtár 70. évfordulójáról a Csorba Győző Könyvtárban. Köszöntőt mond Nagy Csaba,...Vigyázat: 7-8 centis a hó a Mecsekben, az M6-os sónedves - FRISSÍTVE
Országszerte több megyében vizesek, nedvesek a fő- és mellékutak, az alsóbbrendű utakon néhol havas szakaszokra is számítani kell. Az autópályák jól járhatóak - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.FRISSÍTVE (KEDD, 06:49): Hajnalra szinte teljesen megszűnt a havazás, az autópályák mindenütt jól járhatók - közölte a Magyar Közút. A közútkezelő közleményében ismerteti: az Útinform szolgálat kora reggeli összesítése alapján éjjel a Mecsekben esett a legtöbb hó, a magasabb helyeken a hó vastagsága ott eléri a 7-8 centimétert, míg a Bakonyban 2 centiméternyi hullott. Az ország...
Gyerekeket szállító kisbusz borult fel Pécs közelében
Felborult egy gyerekeket szállító kisbusz Pécs és Abaliget között hétfőn. A balesetben a sofőr és egy gyermek szenvedett könnyebb sérüléseket, az érintett szakaszon, Remeterétnél teljes útzár van érvényben - közölte a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Kasza Anett tájékoztatása szerint a kisbusz megcsúszott, majd árokba hajtott a mecseki útszakaszon. A buszban összesen nyolc személy utazott, akik közül egy felnőtt és egy gyermek könnyű sérüléseket szenvedett. A tűzoltók kiérkezéséig mindenki kiszállt a járműből. A pécsi tűzoltók jelenleg is a helyszínen dolgoznak.
Roma mesemondó versenyt rendeztek a Gandhi Gimnáziumban
Országos roma mesemondó versenyt tartottak a pécsi Gandhi Gimnáziumban a cigány hagyományok, a beás és a romani nyelv ápolása érdekében hétfőn. Jakab Natália, a Gandhi szervezési igazgatóhelyettese az MTI érdeklődésére elmondta: az általános iskolásoknak meghirdetett megmérettetésen huszonöten vettek részt. A beás kategóriában Orsós Norbert, a magyarban Orsós József Renátó, a Mindszentgodisai Általános Iskola hatodik, illetve harmadik osztályos tanulója, a romaniban pedig Sztojka István, a Sükösdi Általános Iskola hetedikes diákja lett az első. Az igazgatóhelyettes utalt arra,...Jubileumi fotótárlat nyílik...
Az 55 éves Dél-dunántúli Távközlési Sportegyesület Fotókörének jubileumi fotókiállítása nyílik november 28-án, csütörtökön 17 órakor a Pécs-Normandia Lions Klub épületében (Pécs, Mártírok...Szamurájok és gésák...
Új időszaki tárlat nyílik a pécsi Janus Pannonius Múzeum Modern Magyar Képtárában (Pécs, Papnövelde u. 5.) Szamurájok és gésák...
Mintegy százmillió...
Jól járhatnak 2014-ben a nagyobb pécsi kultúrintézmények, az állam ugyanis az idei támogatásnál magasabb összeggel segíti a...
Több helyen is gondot...
Kilenc alkalommal riasztották a megye tűzoltóit a viharos időjárás következtében megdőlt fákhoz, meglazult tetőszerkezethez és kidőlt tűzfalhoz. A hivatásos tűzoltók munkáját a Misina...Nyílt napot tartanak...
Dr. Hargitai János kormánymegbízott az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz a Baranya Megyei Kormányhivatal nyílt...
Tönkreteszik a járdákat az...
Elöregedett a pécsi faállomány, ezért kiemelt figyelmet kell fordítani a növények védelmére. A városnak bőven akad dolga a...
Min kapott össze a pécsi egyházmegye az Omegával? - Benkő azt mondja, nincs harag
A Pécsi Egyházmegye közleményben tudatta, hogy megszűntette az együttműködést az Omega együttessel azon jótékonysági koncertsorozat kapcsán, amelynek bevételével a bátaszéki templomtorony felújítását segítették volna. Benkő László, a zenekar billentyűse szerint nincsenek haragban az egyházmegyével, s ha úgy adódik, akkor akár Pécsett is hallható lesz az általuk írt oratórium. Egy évvel ezelőtt vált életveszélyessé a bátaszéki templomtorony, amelynek felújítása mintegy nyolcvanmillió forintba kerülne. Az Omega együttes - amelynek énekese, Kóbor János bátaszéki illetőségű - ezért...
Fél Baranyát bejárták a betörők, minden mozdíthatót vittek
Vádemelési javaslattal zárt le a napokban a nyomozó hatóság egy tizennyolc rendbeli lopás bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást két pécsi férfival szemben - számolt be a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. A rendelkezésre álló adatok szerint április 17-e és június 1-e közötti időben ismeretlen személyek a Komlói Rendőrkapitányság illetékességi területén - többek között Sásdon, Komlón, Pécsváradon és Magyarszéken - több hétvégi házba betörtek és onnan, valamint ingatlanok udvaráról és társasház tárolójából tulajdonítottak el különböző értékeket...
Matyi Dezső rágalmazásért feljelentette Debreczeni Józsefet, a Gyurcsány-párt alelnökét
Feljelentette és be is perelte Debreczeni Józsefet, a Demokratikus Koalíció (DK) tagját Matyi Dezső. Az Alexandra könyvesbolt-hálózatot és a Pécsi MFC-t is vezető üzletember szerint a politikus könyve becsületsértő, valótlan kijelentéseket tartalmaz. Közlemény jelent meg a PMFC hivatalos honlapján, melyben tudatják: Debreczeni József, a Gyurcsány Ferenchez köthető DK alelnöke ellen jogi lépéseket tett Matyi Dezső (képünkön), a sportegyesület elnöke. Mint írják, Debreczeni „A fideszes rablógazdaság" című könyve „Matyi Dezsőre nézve mélyen sértő, becsületét csorbító...
A rovat további témái
- Mi legyen a balettosokkal? - Nem könnyű Pécsett sem a visszavonulók élete
- Pécsi Arcok - Danyi Gábor, a Bajnokok Ligája győztes kézilabdaedző
- A Szovjetunióba hurcoltakra emlékező tárlat nyílt a Nádorban
- Újraindíthatják a komlói vájáriskolát
- Új eljárás indul Keczer László ellen a buszkiszervezés ügyében
- Egy hét múlva nyílik az adventi vásár Pécsett
« Előző
31509 | 31536 | 31563 | 31590 | 31617 | 31644 | 31671 | 31698 | 31725 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A T-Home meghódítja Uránvárost -...
- Már egyenesen egyészségtelen Pécsett...
- Megéri uránvárosinak lenni: hétfőn...
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- Gázolt a vonat, késnek a járatok a...
- Halálos háztűz Baranyában: idős férfi...
- Negyven védett sírhely lesz a pécsi...
- Már itt is a járvány: egy hét alatt...
- Nem narancsból készült egy narancslé,...
- Szörnyűség a Tettyén: egy nyolcéves...

