Kétezer pécsi családot láthatna el a Tüskésrétre tervezett új naperőmű, de így biztos nem fog
2013. december 29. vasárnap 19:46

Folynak az egyeztetések a tervezett pécsi naperőmű megépítésével kapcsolatban. A Sybac Solar Hungary a tüskésréti objektumot 7 megawattosra szeretné építeni, körülbelül 10 hektáros területre.
Mint korábban megírtuk, a németországi Sybac cégcsoport hazai leányvállalata által megépíteni szándékozott naperőmű nagyjából kétezer család éves energiafogyasztását fedezné. Mint ismert, Tüskésréten korábban a pécsi erőműből származó hamut, pernyét rakták le, amelynek részbeni rekultivációja már megtörtént, nagyjából 50 hektárnyi területen viszont még hátravannak a munkálatok. A korábbi tervek szerint mindez úgy történne, hogy az itteni tavat kibővítenék úgy, hogy a kinyert földdel takarnák le a rekultiválandó területet - a feladatot 2014 decemberéig kell elvégezni.
A helyi áramszolgáltató, az E-ON már nyilatkozott arról, hogy képes befogadni a villamosenergiát, amit a naperőmű termelne.
Sarkadi Gábor, korábbi MSZP-s önkormányzati képviselő, a Sybac Solar Hungary munkatársa azt mondja, "fizikailag nem nyújt segítséget a városnak a naperőmű, csak akkor, ha Pécs valamilyen módon beszállna az üzletbe".
Mindez magyarul annyit jelent, hogy a németek közvetlenül az E-ON-nak adják tovább a megtermelt energiát, mely a saját rendszerében teríti tovább az áramot.
Sarkadi kifejtette, Németországban sokkal gyorsabb a folyamat, a magyar eljárás ehhez képest bonyolult és a rengeteg papírmunka miatt lassú is. A körülbelül 3,5 milliárd forintos beruházásra még nem nyerték el az ehhez szükséges EU-s támogatást, de jelen állás szerint tavasszal így is nekiállnának az építkezésnek, a bérleti szerződés pedig már készen van, aláírásra vár.
Horváth Patrícia - Fotó:www.sybac-solar.de
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A román határnál vitézkedhetnek a...
- Érkeznek a felhők, szerdán már az eső...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Balásy Szabolcs zenét szerez,...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Hetvenkilenc határsértőt tartóztattak...
- Októberre befejeződik a Pécsi...
- Sztrádanyitás: a Drávaszög közelebb...
- Önkéntes beteglátogatókat toboroztak...
- Már az őszi menetrend szerint járnak...