Minden jegy elkelt a Bányavidék-trilógia pécsi előadásaira

Minden jegy elfogyott Székely Csaba erdélyi író Bányavidék-trilógiájának pécsi előadásaira; a színdarabok márciusban három egymást követő napon láthatóak a baranyai megyeszékhelyen - mondta el Simon István, a Pécsi Harmadik Színház menedzsere a keddi sajtótájékoztatón Pécsett. Simon István beszámolt arról, hogy a darabokat nagy érdeklődés és várakozás előzi meg, a belépők már napokkal ezelőtt elfogytak.A Pécsi Harmadik Színház által játszott, Vincze János rendezte Bányavirágot március 10-én, a Pécsi Nemzeti Színház és a kaposvári Csiky Gergely Színház által Bérczes László...

Az ügyész letöltendő szabadságvesztést kért W. Gyulára

Az ügyész öt évnél valamivel hosszabb, letöltendő, a védő ugyanakkor felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását kérte a Pécsi Egyházmegye egykori vagyonkezelőjére a Pécsi Törvényszéken, kedden. Az ügyészség W. Gyulát hűtlen kezeléssel, jogosulatlan gazdasági előny megszerzésével, adócsalással és a számvitel rendjének megsértésével vádolja, amellyel százmillió forintos nagyságrendű vagyoni hátrányt okozott munkáltatójának. A törvényszék március 5-én hirdet ítéletet az ügyben, s ha a férfit bűnösnek mondja ki, 2 és 8 év közötti szabadságvesztéssel sújthatja. 

Hosszas üldözés után fogtak el egy drogos autóst Pécsen

Több kilométeres üldözés után fogtak el a rendőrök egy kábítószer hatása alatt vezető autóst hétfő éjjel Pécsen - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján. A 47 éves férfi egy BMW-vel menekült a rendőrök elől a baranyai megyeszékhelyen; a bári lakos ellen négy bűncselekmény gyanúja miatt indult büntetőeljárás. Az autóst a Készenléti Rendőrség járőrei akarták igazoltatni egy benzinkúton, ám a sofőr a rendőröket kikerülve elhajtott. A menekülő autós több alkalommal 100 kilométeres óránkénti sebesség felett közlekedett a járművel, többször áttért a...

Uhrik Dórát is kitüntette a...

Uhrik Dórát is kitüntette a Pécsi Rotary Klub Pécsi Rotary Klub alaptörekvése a tehetséges, adott esetben rászoruló fiatalok támogatása. Az elmúlt esztendőkben számos...

Pécsi fiatalok tiltakoznak...

Pécsi fiatalok tiltakoznak a paksi bővítés ellen A pécsi Zöld Fiatalok Egyesület tiltakozó kampányba kezd a paksi atomerőmű bővítése ellen. A szervezet tájékoztatása szerint a...

Traffipax kedden Pécsett és...

Kedden reggel fél kilenc és délután negyed négy között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 08.30 - 09.45: Ócsárd, Dózsa Gy. utca10.00 -...

Málta felfedezése: 7...

Málta felfedezése: 7 éjszaka, repülővel, 4 csillagos szállodában Ismerje meg az élő történelem és a lovagok napfényes szigetét kitűnő árakon! Elhelyezés 4*-os hotelekben félpanzióval. Az...

Közös kiállításuk nyílik...

Fogyatékkal élő és ép képzőművészek munkáiból nyílt esélyegyenlőségi tárlat hétfőn a pécsi Zsolnay-negyed Kemence Galériájában Újrafestett valóság - Rendhagyó kiállítás a sokszínűség...

Vakok, gyengénlátók is...

Vakok, gyengénlátók is élvezhetik az Antigonét a Pécsi Nemzetiben Speciálisan képzett narrátor és tolmácskészülék segítségével vak és gyengénlátó emberek számára először 2012 novemberében...

Aki a BIOKOM-nak nem fizeti a szemétdíjat, az sajnos a NAV-nak fogja

Aki a BIOKOM-nak nem fizeti a szemétdíjat, az sajnos a NAV-nak fogja A fogyasztók egy része - más városokhoz hasonlóan - Pécsett sem fizeti meg a hulladékgazdálkodási díjat. Lóczi Szidónia, a BIOKOM Nonprofit Kft. pr-menedzsere hírportálunknak azt mondta, a kötelezettség alól már csak azért sem érdemes kibújni, mert a díjtartozásokat az adóhivatal „gyorsan és hatékonyan" hajtja be, adók módjára. A NAV már közel 22 millió forintnyi hulladékos díjtartozást szedett be. Ugyan már több mint egy éve hatályba lépett az erről szóló törvény, a tapasztalatok szerint még mindig kevesen tudják, hogy a hulladékgazdálkodási díjtartozásokat a Nemzeti...

Kerítésbe szorult őzet mentett a Misina Mentőcsoport

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitánysághoz pénteken érkezett egy bejelentés, mely szerint egy őz kerítésbe szorult Orfűn. A Misina Mentőcsoport Egyesület negyed órán belül három fővel útnak indult, hogy segítsen a bajba jutott állaton. Az egyesület műszaki mentőeszközökkel felszerelt járművével érkezett meg Orfűre, ahol az egy kerítésbe szorult, nyugtalan állatot találtak. A közepes méretű őz se előre, se hátra nem tudott mozdulni, ezért kézi erővel kezdték meg az őz kiszabadítását. A sikeres mentőakció után szabadon engedték az állatot, így nem volt szükség a helyi vadász...

A kamaszokról szól a Pécsi Harmadik Színház új bemutatója

A kamaszokról szól a Pécsi Harmadik Színház új bemutatója A felnőtté válás különösen nehéz időszakáról, a tizenévesek lázadással, útkereséssel, álmodozással és tépelődéssel teli életszakaszáról tart elénk tükröt Háy János: Völgyhíd című drámája, melyet a Pécsi Harmadik Színház február 24-én újszerű színházi formanyelvet megvalósító előadásként, diákszínjátszók közreműködésével tűz műsorára, Szabó Attila rendezésében. Soha ilyen célzottan nem szólította még meg a tizenéves ifjúságot egyetlen előadásával sem a Pécsi Harmadik Színház, mint ahogyan teszi most, Háy János drámájának bemutatásával. - Irodalmilag pontos, szép látlelete a...

Hősi halott bányászokra...

A Szent Borbála Egyesület február 18-án kegyeleti megemlékezést tart a "11 hősi halott bányász" tiszteletére a vasasi Munkás Szent József katolikus templomban. A 14.25-kor...

A baloldali blokk szerint...

Az Összefogás egyéni jelöltjei informatikai és szervezési hibák miatt nem mindenhol tudták elkezdeni a választási induláshoz szükséges aláírásgyűjtést hétfő reggel - közölték az ellenzéki...

„Filmugor" dzsesszel...

„Filmugor Február 22-én, szombaton 18 órakor folytatódik a Janus Pannonius Múzeum Kávéházi esték pécsi műbarátoknak elnevezésű...

Traffipax hétfőn Pécsett és...

Hétfőn reggel fél kilenc és délután negyed négy között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 08.30 - 09.45: Pécs, Siklósi út10.00 - 11.15:...

Toscana-Emilia Romagna...

Toscana-Emilia Romagna 66.900 Ft/fő Tömör látványosságot kínálunk e tartalmas utazás során: Olaszország csúcsszintű kultúr örökségének jelentős részét bemutatjuk...

Ideje lenne megoldani a...

Ideje lenne megoldani a hajléktalankérdést, mert ez így tarthatatlan Mikor lesz végre a pestihez hasonló szigorú rendelet Pécsett? - kérdezik egyre többen. Komoly bevételkiesést jelentenek...

200 négyzetméteres szalmatároló égett Kökénypusztán

Lángra kapott szombat délután egy szalmatároló épület Kökénypusztán. A körülbelül 200 négyzetméteres épület és a benne tárolt szalma égett. A helyszínre riasztott pécsi tűzoltóknak sikerült megakadályozniuk, hogy a tűz átterjedjen az épület arra a részére is, ahol iroda van, a szalma azonban a lángok martalékává vált.Személyi sérülés nem történt.

A turisták szerint ez a kultúra, és nem a mediterrán hangulatok városa

A turisták szerint ez a kultúra, és nem a mediterrán hangulatok városa A tavalyi év végén készült el a pécsi Turisztikai Desztináció Menedzsment (TÉDÉEM) - azóta Irány Pécs! elnevezésű - cég által készített, a 2013-as esztendőre vonatkozó vendégkör-felmérés. Ilyen jellegű kutatások már korábban is voltak. Céljuk, hogy a minél több turistát Pécsre csábítani igyekvő társaság pontos képet kapjon róla, azok milyen motivációk, információk alapján keresik fel a baranyai megyeszékhelyet. A legutóbbi felméréshez képest alapvető változás, hogy míg 2011-ben a látogatók főleg egyetemvárosként tekintettek városunkra, addig tavaly már állítólag a Zsolnay névvel...

Traffipax vasárnap Pécsett és környékén

Vasárnap reggel fél kilenc és délután negyed négy között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 08.30 - 09.45: 6-os fkl.-i út Pellérdi elágazó10.00 - 11.15: 6-os fkl.-i út Pécs - Cserkút közötti szakasza11.30 - 12.45: Pécs, Nyugatipari út14.00 - 15.15: Pécs, Nendtvich A. utca