Ennyi volt: bontják Leonardo lovát a téren, viszik a Kolosszust Pécsről
Szerdán elkezdték bontani a Leonardo da Vinci által megálmodott, 8,5 méter magas lószobor mását, mely április óta Pécs főterét díszítette. Mint ismert, a Kolosszus az itáliai zseni találmányaiból nyílt kiállítás részeként díszítette a főteret. A Janus Pannonius Múzeumban megrendezett tárlaton Leonardo mintegy hatvan mérethű találmányát állították ki, Európában ilyen összetételben még soha nem mutatták be a reneszánsz alkotó anyagát. A Kolosszus eredetijét Leonardo Francesco Sforzának, Milánó hercegének tervezte bronzból, azonban csak annak mérethű agyagmodellje készült el az...
„Kitöltési útmutató” miatt ismétlik a szavazást a keleti városrészben
JAVÍTVA. Pécsen a 2-es számú egyéni választókörzet 8-as szavazókörében tartanak megismételt képviselő-választást vasárnap. A baranyai megyeszékhelyen mintegy ezer embert érintő voksolásra azért van szükség, mert a Pécsi Ítélőtábla súlyos jogsértésnek minősítette, hogy a szavazófülkében valaki olyan, a szavazólaphoz hasonló papírt hagyott, melyen az egyik polgármester- és képviselőjelölt neve mellett "X" volt látható. A táblabíróság honlapján olvasható végzés indoklása szerint a szavazás napján a fülkébe került "kitöltési útmutató" lehetőséget adott a...
A pécsi Karitász is segít az édesanya nélkül maradt ikreknek
A Katolikus Karitász csatlakozott a DM drogérialánc akciójához, és nehéz helyzetben lévő kisgyermekes családokat támogat egy évre elegendő pelenkával. A családok kiválasztását és az adományok célba juttatását a Karitász végzi. A pécsi csoport most annak a mágocsi családnak is segítséget nyújt, amelyet váratlan tragédia ért. Egészséges ikreket szült, majd meghalt egy mágocsi, 23 éves fiatalasszony. Klaudia október 25-én adott életet gyermekeinek, Blankának és Noénak. A várandósság időszakában semmilyen jel nem utalt a veszélyre. Dr. Kerekes László, a dombóvári Szent Lukács Kórház...
Készülnek a télre a...
Az időjárás jelen pillanatban még a kegyes arcát mutatja, de közelegnek a fagyos napok, amikor az autóbuszok több odafigyelést...
Még viperát is tartott az...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Baranya megyei pénzügyőrei próbavásárlást végeztek egy pécsi üzletben, ahol megállapították, hogy...
Írjon Deutsch Tamásnak itt,...
Az internetadó tervezett bevezetésének nyilvánosságra kerülése után tízezrek tüntettek az agyament ötlet ellen, Orbán Viktor...
Hol ne kapjunk Pécsett...
A geoinformatikával foglalkozó Esri Magyarország most elkészített térképes alkalmazásával bárki megnézheti, hány perc alatt ér...
Három autó ütközött Pécs...
Többen megsérültek, amikor összeütközött három személyautó a 6-os főúton, Pécsvárad felé Pécs határában kedden - tájékoztatott honlapján a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A...Traffipax szerdán Pécsett...
Szerdán reggel fél nyolc és este fél hét között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 07.30 - 09.30: Pécs, Szigeti út09.45 - 11.45: Pécs,...Gázolajat és festéket szállító kocsik ütköztek a Siklósi útnál
Gázolajat és festéket szállító kisteherautók ütköztek össze Pécsett, a Siklósi út és a Faiskola utca kereszteződésnél ma délelőtt. Az ütközés következtében a festékszállító jármű vezetője beszorult a roncsok közé, őt a mentőszolgálat munkatársai még a tűzoltók kiérkezése előtt kiszabadították. A balesetben a festéket szállító kisteherautó utasa is megsérült, mindkettőjüket kórházba szállították.A pécsi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket, majd a katasztrófavédelmi mobil labort kérték a helyszínre. A labor munkatársai lézeres mérőműszer segítségével azonosították be az...Látássérülteknek mutatja be alkotásait Bencsik István
Látássérülteknek tart saját művei közt tárlatvezetést Bencsik István szobrászművész a Pécsi Galériában. Látássérültek részére szervez rendhagyó tárlatvezetést "A kéz lát" címmel a ZsÖK NKft. és a Vakok és Gyengénlátók Baranya Megyei Egyesülete. Az érdeklődőket Bencsik István Kossuth-díjas szobrászművész kalauzolja végig Randevú című kiállításán, ahol a szobrok megérinthetőek lesznek.Helyszín: Pécsi Galéria - Széchenyi térIdőpont: november 10. (hétfő) 10 óraA program ingyenesen látogatható!
További száz busszal erősít a Tüke Busz, cirka tízmilliárdot költenek rá
Nem áll le a pécsi buszcsere program, sőt, a következő években indul csak igazán a járműpark fiatalítása. Csizi Péter országgyűlési képviselő, a város most leköszönt alpolgármestere a Pécsi Újság.hu-nak úgy nyilatkozott, még közel száz új autóbusz áll forgalomba a Tüke Busz Zrt. flottájában. Összesen tízmilliárd forintot költenek a fejlesztésre. Tavaly áprilisban hirdette meg a pécsi önkormányzat az úgynevezett buszcsere programot, amely révén azóta - több hullámban - összesen ötven használt, illetve új autóbusz érkezett a városba. Nem elégednek meg azonban ennyivel, a cél, hogy...
Elhunyt Margitai Ági...
Margitai Ági Kossuth- és Jászai Mari-díjas, kiváló és érdemes művész rövid, súlyos betegség után november 4-én otthonában,...
Jövő hétfőn kezdődik a...
Koreai Filmfesztivál lesz Pécsett november 10-14 között. A pontos program már megtalálható a Civil Közösségek Háza honlapján (http://www.ckh.hu/programok/koreai-filmfesztival). A...Így emlékezik Pécs a...
Pécsett a Mecsek-kapunál kezdődnek a november 4-ei megemlékezések, 16 órakor emléktáblát avatnak a Mecseki láthatatlanok...
Kisiklott egy tehervonat...
Kisiklott egy tehervonat utolsó három kocsija a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vasútvonalon, Dombóvár állomáson kedd hajnalban. Személyi sérülés nem történt - tájékoztatta a Mávinform...263 milliós bírság van, de...
Pécs és környéke sem mentes a természetkárosítástól, elég erről megkérdezni például a Pécs-vasasiakat, akik a külső...
Traffipax kedden Pécsett és...
Kedden reggel fél nyolc és este fél hét között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 07.30 - 09.30: Pécs, Keszűi út09.45 - 11.45: Pécs,...Csokibemutató, csokicsomagolás és más csodák a ZSKN-ben
A Zsolnay Kulturális Negyedben (ZSKN) a megnyitása óta töretlen népszerűségnek örvendő Csoko-Láda Csokibolt és Manufaktúra, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara, illetve a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola november 5-én kerít sort a manufaktúra első pécsi kézműves csokoládéinak bemutatójára és az édességek kreatív csomagolására kiírt alkotói pályázat kiállítással egybekötött eredményhirdetésére. A Csoko-Láda már nemcsak egyszerű csokiboltként, hanem kézműves manufaktúraként működik a Zsolnay Kulturális Negyedben. A kézzel öntött csokoládé táblák csomagolására a...
Folytatódik a faültetési projekt, civilek csatlakozását is várják
Már javában zajlik Pécsett az őszi lombgyűjtés kézi és gépi erővel, minden nap 107 fővel és átlagosan napi 105 köbméternyi begyűjtött növényi hulladékkal – írja közleményében a BIOKOM. A pécsi belvárosban saját állománnyal és közfoglalkoztatott munkatársakkal végzik a lombgyűjtést, összesen 25 fő közreműködésével minden munkanapon. Így napi szinten közel 30 köbméternyi lehullott lombot szállítanak el 3 gépjármű és egy lombszívógép segítségével erről a területről. A Kertvárosban 40 munkatárs gereblyézi össze a napi 40 köbméter mennyiségű lehullott lombot, amelyet konténerrel...Péntekig útszűkületre kell számítani több helyen
Folytatódik a csapadékcsatorna fedlapok és víznyelők cseréje Pécsett. November harmadikától csapadékcsatorna-rekonstrukciós munkálatok zajlanak Pécsett, az ÁRKÁD előtti útszakaszon a Nagy Lajos király útjának déli oldalán. Ezen kívül még víznyelőket cserélnek a Rákóczi út déli oldalán a Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola előtt is. A kivitelezés ideje alatt a külső forgalmi sáv, illetve az autóbuszöböl szélessége kismértékben leszűkül a munkavégzés miatt. A végleges helyreállítás mindkét helyszínen megvalósul várhatóan november hetedikéig (péntekig) - az időjárástól...A rovat további témái
- Tündérmese árnyakkal, fényekkel, csodákkal a Pécsi Harmadikban
- Az LMP-s Schiffer ügyvédi irodája védi Mellárt a Századvég ellen
- Tagadta bűnösségét a 16 évvel ezelőtti pécsi gyilkosság vádlottja
- Pénzt hamisítottak a karácsonyi ünnepekre, 8 évet is kaphatnak
- Legyen olvasóriporterünk, legyen a Pécsi Újság.hu online tudósítója!
- Százan tüntettek a téren, még mindig a netadó ellen
« Előző
28593 | 28620 | 28647 | 28674 | 28701 | 28728 | 28755 | 28782 | 28809 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Természetközeli élménypark vár...
- Milyen is lesz a Kaptár?
- Tapolcán találkoztak a polgári körök
- Rendőrlámpát Nagyárpádnak!...
- Korrupcióval vádolják a BAT-ot, a...
- Lángra kapott az étel,...
- Orbán Viktor: nem hagyjuk, hogy ukrán...
- Zárva Pécs legrégebbi zárszaküzlete -...
- Gyász: hosszú betegség után elhunyt...
- Hűvösebbre fordul a héten, az...

