Felavatták Habsburg Ottó szobrát Fekeden

Felavatták Habsburg Ottó szobrát Fekeden Vasárnap délelőtt felavatták Fekeden az utolsó Habsburg-trónörökös, Habsburg Ottó főherceg szobrát.  Az ünnepségen beszédet mondott Habsburg Gyögy főherceg és Tillmann Péter, Feked polgármestere. A szobor Nyári Zsolt alkotása. Habsburg Ottó Feked díszpolgára.

Már a világhálón is konzultálhatunk a kormánnyal

A kormány vasárnaptól az interneten is lehetővé tette a bevándorlásról és a terrorizmusról szóló nemzeti konzultációs kérdőív megválaszolását. Ezt Kovács Zoltán kormányszóvivő jelentette be vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.Kiemelte, a következő napokban egy, a konzultáció témakörével kapcsolatos tájékoztató kampány is elindul, amely a kabinet alapvető elveire hívja fel a figyelmet. Ezek között szerepel, hogy minden Magyarországra érkezőnek tiszteletben kell tartania az ország és az unió kultúráját, törvényeit, továbbá nem veszélyeztetheti a magyarok munkahelyét -...

Fesztiválhangulatban utazhatunk a pécsi buszokon

Ettől a hétvégétől az Europa Cantat arculatát mutató csuklós buszok is szállítják az utasokat Pécsett. A járművek a fesztiválig tartó időszakban döntően a 30-as viszonylaton és az Uránváros-Állomásról induló, a várost átszelő vonalakon hirdetik a kórusfesztivált, népszerűsítik üzeneteit, a békés egymás mellett élés fontosságát és a közösségi lét szépségét. A program részeként a buszok utastájékoztató-rendszerén elhangzó, az utazóközönséget célzó tájékoztatók a Cantat-dal szignálja kíséretében szólalnak meg.

Van új a Nap alatt: 139 új...

Van új a Nap alatt: 139 új fajt fedeztek fel Egy denevér rémálomba illő agyarakkal, egy titokzatos kígyó és darázs, valamint a világ második leghosszabb rovara. Többek...

Még két hétig tart a...

Még két hétig tart a nemzeti park nyereményjátéka Júniusban zárul a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága által az Abaligeti-barlang és Denevérmúzeum látogatói számára...

Hálózatot hoztak létre a...

Ignácz József, a Baranya megyei Besence független polgármestere a napokban Budapesten tartott sajtótájékoztatón közölte, hogy a roma polgármesterek első szakmai konferenciáján a...

Azt mondta, ölni fog,...

Azzal fenyegetett meg telefonon több alkalommal is egy olaszi illetőségű férfit egy Esztergomban lakó férfi, hogy megöli. Az ügyben nyomozást indítottak a mohácsi rendőrök, akik...

Itt a lánglovagok legjobb...

Itt a lánglovagok legjobb fotója az elmúlt hónapból A szigetvári tűzoltók mellett a pécsiek egyik felvétele érdemelte ki a „hónap legjobb felvétele" címet a megyei...

Traffipax vasárnap Pécsett...

Vasárnap reggel fél nyolc és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:07.30 - 08.30 Pécs, Siklósi út08.45 - 09.45 Pécs, II....

Valakinek óriási mákja volt: mától lottómilliárdos

Egy öttalálatos szelvény van az e heti ötös lottón, vagyis elvitték az ötmilliárd forintos főnyereményt. Utoljára 2014. szeptember 6-án volt telitalálat az ötös lottón.Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki:Nyerőszámok: 18 (tizennyolc), 55 (ötvenöt), 56 (ötvenhat), 83 (nyolcvanhárom), 90 (kilencven) Joker: 677312

Így élnek a "leghűségesebb nép", a ruszinok képviselői Pécsett

Így élnek a Tíz kisebbség él Pécsett, közöttük létszámában talán a legkisebb a ruszin közösség. Micsoda történelem, micsoda tettek sodorták őket ide, s hogyan találtak otthonra a Mecsek lejtőin - erről beszélt a Pécsi Újság. hu-nak Csehily József, a pécsi ruszin közösség vezetője.  Nem volt könnyű Csehily Józseffel találkozni, mert igen elfoglalt a pécsi ruszin kisebbség önkormányzati elnöke: egyéb teendői mellett öt pécsi iskolában tanít klasszikus gitárt. - Mi, ruszinok szétszórtan élünk Magyarországon - kezd bele az elnök népe bonyolult történetébe. - Amikor a magyarok átlépték a...

Családokra várva – felavatták a Pécsi Családok Házát

A Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesülete tulajdonában lévő családi ház felújítását a tagok adományaiból és önkéntes munkáiból sikerült megvalósítani. „Egy házavató mindig örömteli esemény. A ma átadott Pécsi Családok Házával a helyi közösségi élet új otthont kap. A Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesület eddigi tevékenysége garancia arra, hogy az új székházban is értékes és érdekes, kulturális, karitatív és egyéb programok zajlanak majd a szeretet, összefogás, az egymásra való odafigyelés jegyében" - mondta el Schanda Tamás, az Emberi Erőforrások...

Zápor, zivatar is lehet a...

Eleinte elsősorban nyugaton és északon növekszik meg erősebben a gomolyfelhőzet, és helyenként zápor, zivatar is kialakulhat. Vasárnap a gomolyfelhők mellett országszerte több órára...

A költségvetésről vitáztak...

A költségvetésről vitáztak szombaton az Országgyűlésben A munkahelyteremtést, a családok támogatását és az átláthatóság növelését emelték ki a kormánypárti szónokok a Magyarország...

Vízumot ígért, a...

Elfogták, majd házi őrizetbe került egy pécsi férfi, aki a gyanú szerint a belügyminiszterre hivatkozva, anyagi ellenszolgáltatásért cserébe kedvező vízumelbírálást ígért egy iraki...

Elsősegélynyújtók...

Több mint kettőszázhatvanan vettek részt a vöröskereszt elsősegélynyújtó versenyén szombaton Pécsett. Országos elsősegélynyújtó versenyt rendezett szombaton Pécsett a Magyar...

Békés újraegyesítésről...

A magyar nemzet határok feletti békés újraegyesítésének fontosságát hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere szombaton a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vállajon, egy...

Matula bácsi és Tutajos...

Május utolsó vasárnapján érdekes programokkal várják a természetkedvelőket a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai: Mohácstól délre a Boki-Dunánál gyermekprogramokat...

Megtalálták a régészek Titus császár diadalívét Rómában

Megtalálták a régészek Titus császár diadalívét Rómában Titus császárnak szentelt diadalív darabjait ásták ki Rómában a Circus Maximus egykori lóversenypálya területén. Az oszloptalapzatok és más töredékek alapján végzett rekonstrukciók szerint Róma egyik legnagyobb és legdíszesebb diadalívének darabjai kerültek elő. A háromárkádos diadalív középső íve tizenhét méter széles volt. Tetején bronzszobor állt négylovas kocsival. Az ásatásokat végző olasz régészek megtalálták a diadalív alatti ókori padlózatot is.A Kr. u. 39-81 között élt Titus Flavius Vespasianusnak emelt diadalívet a császár halálának évében avatták fel a zsidók...

Két pécsi tűzoltó kapott elismerést hősiességért

Hősies tettükért két pécsi tűzoltó is elismerést vehetett át a napokban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon. Kajus Dániel a szabadnapját töltötte, amikor május 2-án Nagykozárban egy családi ház udvarán kigyulladt egy kisteherautó. Elsőként az őrmester érkezett a helyszínre, aki a tűz által veszélyeztetett ház átvizsgálása után két gázpalackot vitt ki az épületből, majd a kerti locsolótömlővel megkezdte a tűz oltását.Székelyhidi Zoltán Csaba törzsőrmester is hősies helytállásáért kapott elismerést. A pécsi tűzoltóság gépjárművezetője éppen szolgálatba indult április...

Százezreket érő bringát lopott egy pécsi fiatal

Vádemelési javaslattal fejezték be a pécsi rendőrök egy 17 éves, helybeli fiú ellen indított nyomozást, aki a gyanú szerint ellopott egy márkás kerékpárt. A rendőrség közlése szerint egy pécsi férfi tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, aki március 31-én az Uránvárosban ellopta az egyik fához rögzített biciklijét. A rendőrök másnap reggelre azonosították a fiatalkorú elkövetőt, akit a lakásán elfogtak. A 17 éves fiatalnál megtalálták a több százezer forintot érő kerékpárt is, így a tulaj kára teljes egészében megtérült. A fiú beismerő vallomást tett.