Négy újonc tűzoltó érkezett Baranya megyébe

Négy újonc tűzoltó érkezett Baranya megyébe A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság pénteken délelőtt fogadta a megye új tűzoltóit. Az állománybővítéssel , a szigetvári, a mohácsi, a komlói és a pécsi hivatásos tűzoltó-parancsnokságra került egy-egy új kolléga, mindannyian beosztott tűzoltóként kezdik meg a szolgálatot.Mácsai Antal tűzoltó ezredes, főtanácsos - megyei katasztrófavédelmi igazgató - köszöntötte a frissen végzetteket, majd részéletesen beszélt a tűzoltók kiképzéséről, felkészítéséről és a napirend jelentőségéről. Hozzátette, fontos hogy a most megszerzett elméleti tudás után gyakorlati tapasztalatokat...

Márciusban folytatódnak a földárverések Baranyában, Pécsett lehet licitálni

Márciusban folytatódnak a földárverések Baranyában, Pécsett lehet licitálni A Nemzeti Földalapkezelő nyilvános árverésen folytatja a három hektár feletti, kijelölt földrészletek értékesítését. Baranyában 2016. március 1-jétől lehet ismét licitálni a meghirdetett földekre, írta közleményében dr. Horváth Zoltán megyei kormánymegbízott.  Az árverésekre három ütemben kerül sor. Március 1-je és 3-a között 108 db, együttesen 1665 hektárnyi földterület találhat gazdára, összesen több mint 2,3 milliárd forintos kikiáltási áron. Március 9-10-én további 51 db földrészletre tehetnek majd ajánlatot az érdeklődők, melyek összértéke meghaladja a 828...

Nem lesz több csetlés-botlás: felújítják a Jókai és a Kossuth tér elhasználódott díszburkolatát

Nem lesz több csetlés-botlás: felújítják a Jókai és a Kossuth tér elhasználódott díszburkolatát Ha minden a tervek szerint alakul, még idén nekiállnak a meglehetősen rossz állapotban lévő Jókai és a Kossuth tér felújításának. Addig is - ígérik a pécsi önkormányzatnál - kisebb-nagyobb javításokkal igyekeznek elkerülni a balesetveszélyt. Az Irgalmasok utcájához közel eső részen nemrég megsüllyedt a Kossuth tér díszburkolata. A városháza szerint szakszerűtlen munkát végzett a kivitelező 2010-es Európa Kulturális Fővárosa (EKF) projekt keretében átépített területen. Ennek ellenére a javítást a város kasszájából kell fedezni. - Lejárt a garancia, amelyet a kivitelező szerződésben...

Él, s egyre jobban van a...

Él, s egyre jobban van a busójáráson önhibája miatt súlyosan megsérült fiatalember A Mohácsi Újság.hu pénteken délelőtt úgy értesült - szemben a korábban elterjedt hírekkel -, hogy javult annak a...

Alvó betegtársát lopta meg...

Alvó betegtársát lopta meg egy férfi Szigetváron A kórteremben kivette az egyik beteg zsebéből annak mobilját, majd elrejtette a kórházban.  A rendőrség tájékoztatása...

Szombaton adják át a Hang...

Szombaton adják át a Hang Gábor-díjat a Bóbitában A szombaton délután négy órakor kezdődő Hüvelyk Matyi premier után - a már hagyományossá vált - Hang Gábor-díj átadásra kerül...

Traffipax pénteken Pécsett...

Pénteken reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:06.30-07.30: 6-os főút pellérdi elágazó07.45-08.45:...

Sombereken készült a hónap...

Sombereken készült a hónap legjobb fotója Januárban a Mohácsi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság Véméndi Katasztrófavédelmi Őrs tűzoltói készítették a legjobb felvételt a...

Elfogadták Pécs...

Elfogadták Pécs költségvetését - több mint ötvenmilliárdból gazdálkodhat idén a város Pécs költségvetéséből 18, 5 milliárd forintot fordítanak fejlesztésekre, a város 51, 5 milliárdból gazdálkodhat idén. Sokkal...

Fábián Juli és Zoohacker koncertezik pénteken Pécsett

Fábián Juli és Zoohacker koncertezik pénteken Pécsett A Metronóm Jazz Klub soron következő eseményeként Fábián Juli és Zoohacker ad koncertet február 12-én, pénteken este a Zsolnay Negyedben.Juli és Palásti Kovács Zoltán, alias Zoohacker 2011 óta dolgoznak együtt, dalaik folyamatosan jelen vannak a hazai rádiók slágerlistáin. Dalaik világa nagyon változatos, a női témák mellett mesélnek többek közt a rossz kapcsolatok béklyójáról, a valódi út megtalálásának nehézségéről. A szerzőpáros az összes dalt saját gyerekének tekinti, így rengeteg energiát fektettek mind a tartalmi megérlelésükbe, mind abba a modern, mégis a klasszikus...

Bock-borok kóstolója pinceáron a Szent György Fogadóban!

Rendkívül kedvezményes áron ízlelhetik meg a Szent György Fogadó vendégei a méltán híres Bock-pincészet borait február 8-ától. A fehérborok ára 300 ft/dl, 1900/palack, a vörösborokért decinként 600, míg palackonként 3900 forintot kell fizetni. A cuvée-k ára 1000 ft/dl, és 7900 ft/palack. A választék:  Sauvignon Blanc 2015 A Pécsi Borvidék Trieb-dűlőjéből származó szőlőből, reduktív eljárással készített elegáns fehérbor. Színe tükrös, aranysárga, zöldes reflexekkel. Illatában körtés-birsalmás, mézes hatás jelzi, hogy már érettebb alapanyag került a szüretelőládákba. Íz világa...

Megvert az Anikó utcában egy férfi egy másikat

Megvert az Anikó utcában egy férfi egy másikat Szerdán Pécsett, az Anikó utcában egy szalántai férfi támadt rá egy pécsi fiatalemberre.  a rendőrség tájékoztatása szerint büntetőeljárás indult egy szalántai lakossal szemben, aki szerdán 10 óra körül az Anikó utcában tettleg bántalmazott egy 28 éves férfit. A sértett nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.A 23 éves bántalmazót a helyszínen elfogták, majd előállították. A férfi kihallgatásán elmondta, hogy tettét megbánta. Vele szemben garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Pécsi Rendőrkapitányság folytatja a nyomozást.

Negyven napot kaptunk, hogy...

Negyven napot kaptunk, hogy jól használjuk fel - megkezdődött a nagyböjt Hamvazószerdán megkezdődött a nagyböjti időszak. A farsangi mulatságok után csendesebb, lelkiekben elmélyültebb várakozási...

Újra Pécsett a...

Újra Pécsett a Csontváry-festmények: visszaszállították a képeket a fővárosból Megérkezett csütörtökön reggel a Csontváry-képeket szállító konvoj, a festmények már újra a pécsi Csontváry Múzeumban vannak....

Hamis húszezezressel...

Hamis húszezezressel próbált valaki fizetni a busójáráson A rendőrség a mohácsi busójárás alatt több, a tömegben elkeveredett gyereket is segített megtalálni. Valaki hamis húszezressel...

Az ÖPE szerint „utolsó...

Az ÖPE szerint „utolsó szalmaszál Pécs költségvetéséből 18 milliárdot fordítanak fejlesztésre, ami az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE)képviselői szerint...

Traffipax csütörtökön...

Traffipax csütörtökön Pécsett és környékén Csütörtökön reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...

Nem sikerült a "tűzugrás",...

Egy meggondolatlan, 28 éves villányi fiatalember súlyos égési sérüléseket szenvedett vasárnap: a mohácsi busójáráson elégetett máglya parazsába zuhant. Úgy gondolta, át tudja ugrani -...

Időszakos útlezárásokra kell készülni csütörtökön Pécsett

Két útszakaszt is lezárnak egy időre Pécsett csütörtökön, a 44-es buszok terelőútvonalon közlekednek - olvasható a BIOKOM Nonprofit Kft. szerda délutáni közleményében. Február 11-én, csütörtökön 9 órától 12 óra 30 percig Pécsett, a Janus Pannonius utca Szent István tér és Vörösmarty Mihály utca közötti útszakasza időszakosan, kisebb időintervallumokra teljes lezárásra kerül. Az érintett területen a parkolási szabályok erre az időszakra megváltoznak. A BIOKOM munkatársai kérik, hogy az ideiglenesen kihelyezett KRESZ táblák hatályára fokozottan ügyeljenek, mert eltérnek a...

Szalagkorlátnak ütközött egy teherkocsi Mecseknádasdnál

A 6-os főút 170-es kilométerénél több tonna cement zúdult le a teherautóról. Február 10-én 8 óra 45 perc körüli időben a 6-os számú főúton a mecseknádasdi szerpentin közelében egy Pécs irányába közlekedő teherautó a vizes úttesten vélhetően megcsúszott és rakománya az árokba borult. A balesetben személyi sérülés nem történt. A teherautó műszaki mentésének ideje alatt a rendőrök teljes szélességen lezárták az említett útszakaszt. A rendőrök 15 óra 10 perckor oldották fel a forgalomkorlátozást.    

Polgármestert választanak vasárnap Szemelyben

Polgármestert választanak vasárnap Szemelyben Polgármestert és helyi képviselőket is választanak vasárnap a Baranya megyei Szemelyben - közölte a helyi választási iroda vezetője szerdán az MTI megkeresésére. Szauer Tímea jegyző tájékoztatása szerint az időközi önkormányzati választást azért kellett kiírni, mert a képviselő-testület tavaly novemberben feloszlatta magát. Hozzátette, a 477 lakosú község választói névjegyzékében 396-an szerepelnek, ennyien járulhatnak szavazóurnához. A jegyző közölte, a településvezetői tisztségért hárman indulnak: Szemely korábbi független polgármestere, Dani Zoltán, a szintén független Kumli...