Újra Pécsett a Csontváry-festmények: visszaszállították a képeket a fővárosból
2016. február 11. csütörtök 09:57

Megérkezett csütörtökön reggel a Csontváry-képeket szállító konvoj, a festmények már újra a pécsi Csontváry Múzeumban vannak. A harminchét képet pénteken L. Simon László államtitkár adja át hivatalosan is a városnak.
2015. július 5. és 2016. január 31. között Budapesten, a volt Honvéd Főparancsnokság épületében „állomásozott" a Pécsről kölcsönzött 37 Csonváry-festmény. A magányos cédrus - Csontváry géniusza címmel megrendezett fővárosi tárlatot több mint 115 ezren látták.
A kiállítás bezárása utáni napon a Várgondnokság elkezdet a tárlat lebontását, illetve a képek visszaadását a kölcsönzőknek. A Pécsről érkezett festményekkel kapcsolatban már akkor jelezték, a vásznakat február második hetében indítják útnak a baranyai megyeszékhelyre.
Ez így is történt, csütörtökön reggel pedig meg is érkeztek. Az útvonalat, amelyen a festményeket szállító konvoj haladt Pécsett, részben lezárták, s délutánig megtiltották a parkolást a Csontváry Múzeum előtt. A festményeket délelőtt elkezdték kipakolni a járművekből, várhatóan délutánra be is fejeződik a művelet.
Az első, s egyben a legnagyobb méretű képet délelőtt tizenegy órakor két daru segítségével emelték be a múzeum épületébe.
A vásznakat személyesen L. Simon László fogja átadni a városnak pénteken, közölte korábban a Miniszterelnökség.
M. B. Fotó - Kálmándy Ferenc
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Ébresztő úttörőzenekarral, majálisok,...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Befektetési trendek 2026-ra: mely...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...

