Polgármestert választanak vasárnap a paléiak

Polgármestert választanak vasárnap a paléiak Polgármestert választanak vasárnap a Baranya megyei Paléban, a tisztségért két független jelölt indul.Koszorus Tímea körjegyző korábban elmondta: az időközi önkormányzati választást azért kellett kiírni, mert a település független polgármestere, Pintérné Magyar Mária - egészségi okokra hivatkozva - február elsején lemondott.A 112 lakosú község választói névjegyzékében 79-en szerepelnek, ennyien járulhatnak a szavazóurnához - tette hozzá.Az aljegyző tájékoztatása szerint a településvezetői tisztségért két független jelölt indul: Markóné Héder Tímea és Rumpli Éva. 

Felvonulással emlékeznek az elhurcolt pécsi zsidókra

Felvonulással emlékeznek az elhurcolt pécsi zsidókra A Pécsi Zsidó Hitközség és a római katolikus Sant'Egidio Közösség közös megemlékezést és felvonulást tart a Pécsről 1944. május 9-én elhurcolt zsidó polgárok emlékére. A megemlékezésre tizenegyedik alkalommal kerül sor; ezúttal is csatlakozásra hívják a pécsieket.  1944. május 9-én alakították ki Pécsett a MÁV-bérházban és a környező utcákban a zsidók számára azt a gettót, amelyből először a Lakics-laktanyába, majd július 4-én Auschwitz-Birkenauba hurcoltak el mintegy négyezer ártatlan férfit, nőt és gyermeket. A Szent Egyed Közösség különösen fontosnak tartja a...

A pénztáros is benne volt a buliban, mégis lebuktak

A pénztáros is benne volt a buliban, mégis lebuktak Bíróság elé állítási javaslattal zárták le a zsaruk egy pécsi párossal szembeni nyomozást, akik műszaki cikkeket és pékárut loptak egy áruházból.  A rendőrség tájékoztatása szerint azzal gyanúsítják a 24 éves pécsi B. Adriánt, valamint a 21 éves B. Bálintot, hogy az egyik pécsi áruházból április 19-én műszaki cikkeket és pékárut tulajdonítottak el.Egyikőjük pénztárosként dolgozott az üzletben, ő segített az üzletből kijuttatni az árucikkeket.Kihallgatásukkor a bűncselekmény elkövetését elismerték. A Pécsi Rendőrkapitányság az ügyben keletkezett iratokat a napokban bíróság elé...

Elindították a vízi sportok...

Elindították a vízi sportok szezonját Orfűn: modellvitorlások versenyeztek a Pécsi-tavon Az Orfűi Vitorlás Egyesület telepén és az előtte lévő vízterületen tartották szombaton a 49. vízisport-évad ünnepélyes...

Itt készülnek drága fotók...

Itt készülnek drága fotók vasárnap Pécsett és környékén Vasárnap reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...

Favágók majálisa Orfűn:...

Favágók majálisa Orfűn: fűrészeltek is egy jót Favágók majálisoztak szombaton Orfűn, ahol a régiós fakitermelő-bajnokságot is megrendezték.  Stílusosan múlatták az időt...

Csak centiken múlott, hogy...

Csak centiken múlott, hogy befért a „pécsi Nagyszabású Csontváry-kiállítás nyílt szombaton Csíkszeredában, a Csíki Székely Múzeumban. A képeket anyaországi múzeumokból...

Két kislányra is rátámadt a...

Két kislányra is rátámadt a pécsi szatír Előzetes letartóztatásba helyezte szombaton a Pécsi Járásbíróság azt a férfit, akit csütörtökön fogtak el a rendőrök. A gyanú...

A Budai városrészben és...

A Budai városrészben és Uránban is permetezik a fákat éjszakánként a hétvégén Majd' két hete kezdték a pécsi közterületeken lévő 949 vadgesztenyefa permetezését aknázómoly ellen. A permetezésekre az...

Fékezett, de későn, nekihajtott a vonatnak

Ittasan ült a volán mögé egy húszéves fiatalember, aki nem tudott időben megállni egy vasúti kereszteződésben. A vonattal való ütközést megúszta, a vádemelést nem.  Vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást a Komlói Rendőrkapitányság annak a férfinak az ügyében, aki március 27-én 8 órakor személygépkocsijával Vásárosdombón, a vasúti kereszteződésben a fényjelző készülék tilos jelzését későn észlelte, fékezett, de ennek ellenére a sínekre csúszott, és az ott elhaladó vonatnak ütközött.A balesetben a 20 éves gépjárművezető nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket...

Tűzoltó lehet a megyében, aki megfelel a kívánalmaknak

Tűzoltó lehet a megyében, aki megfelel a kívánalmaknak A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság felvételt hirdet beosztott tűzoltói beosztás betöltésére. Május 27-ig várják a jelentkezőket.Jelentkezési feltételek:- 18. és 55. év közötti életkor,- magyar állampolgárság,- belföldi lakóhely,- büntetlen előélet,- érettségi, vagy felsőfokú állami iskolai végzettség,- egészségügyi, pszichikai, fizikai alkalmasság,- kifogástalan életvitel,- egyes alkotmányos jogok korlátozásának vállalása,- előnyben részesülnek a C kategóriájú vezetői engedéllyel rendelkezők.A szolgálati viszony létesítésére az előzőek szerinti alkalmazási...

Már nem csak vért, plazmát is adhatunk Pécsett: a volt Szlivenben menthetünk életeket

Már nem csak vért, plazmát is adhatunk Pécsett: a volt Szlivenben menthetünk életeket Megnyílt a plazmaközpont Pécsett, a volt Szliven áruház felső szintjén, ahol már az első héten mintegy százan jelentkeztek vérplazma adásra.  Már nem csak vért, hanem vérplazmát is adományozhatnak a jótékonykodók Pécsett. A volt Szliven áruház felső szintjét teljesen átalakították, ahol májustól fogadják az önkénteseket. A pécsi központ a Plazmaferezis programon keresztül valósult meg, amely 2005-ben indult Magyarországon, s eddig csak két budapesti, valamint egy debreceni centrumot számlálhatott.Sajnos plazmát nem lehet mesterségesen előállítani, ehhez egyedül egészséges...

Traffipax szombaton Pécsett...

Traffipax szombaton Pécsett és környékén Szombaton reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...

Korlátozzák a forgalmat a...

Korlátozzák a forgalmat a máriagyűdi zarándoklat alatt Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz szombaton 7 óra 30 perctől 18 óráig a Pécsről Máriagyűdre tartó gyalogos zarándoklat...

A szombat az apák napja...

A szombat az apák napja lesz a Kodály Központban A Pannon Filharmonikusok képzeletbeli utazásra invitálja az érdeklődőket az apák világába. Az anyák napját követő, májusi...

Rendőr- és tűzoltónapra...

Rendőr- és tűzoltónapra várják a családokat Pécsett szombaton tíz órától A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság és a Baranya Megye Katasztrófavédelmi Igazgatóság rendőr-és tűzoltónapot rendez Pécsett,...

Gyereknapot szerveznek a...

Gyereknapot szerveznek a beteg kislányért Pécsbányán Gyereknapot szervez a Pécsbányai Kulturális Egyesület, a Nők Összefogása Pécsbányáért és a Keleti Városrészi Óvoda Sétatér...

Ma kiderül, melyik bor...

Ma kiderül, melyik bor képviseli Pécset egy évig Pénteken választják meg a 2016-os Pécs Város Borát a Pécsi Galériában.Bárki megkóstolhatja és szavazhat is azokra a pécsi...

Hoppál Péter: a kulturális alapellátás az értékek harca

Hoppál Péter szerint a kulturális alapellátás missziója az értékek harca, amelyben "a szakmai műhelyeknek és az államnak össze kell kapaszkodniuk", hogy visszacsábítsák az embereket az értékes kultúrához. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kultúráért felelős államtitkára erről a Zenei nevelés Magyarországon az előadó-művészet közvetítésével a kulturális alapellátás keretében című konferencián beszélt pénteken Pécsett. A Magyar Szimfonikus Zenekarok szövetsége által szervezett eseményen a zene és színház kapcsolatáról, valamint a zenei nevelésről tanácskoznak a...

Komlón kapták el, mert korábban narkót tartott magánál

A 37 éves férfival szemben a Komlói Járásbíróság bocsátott ki elfogatóparancsot. A járőrök május 5-én 10 óra 43 perckor intézkedtek G. Tibor komlói férfival szemben. Az ellenőrzéskor megállapították, hogy a Komlói Járásbíróság kábítószer birtoklása miatt a 37 éves férfi körözését rendelte el. G. Tibort a rendőrök elfogták, előállították, majd a Komlói Járásbíróságnak átadták.

Hónap végével távozik posztjáról Barna Béla, a Pécs Holding Zrt. vezérigazgatója

Hónap végével távozik posztjáról Barna Béla, a Pécs Holding Zrt. vezérigazgatója A pécsi Polgármesteri Kabinetiroda közleménye a Pécs Holding Zrt. vezetői feladatainak ellátásáról: "Barna Béla, a Pécs Holding Zrt. vezérigazgatója csütörtökön megállapodott dr. Páva Zsolttal, Pécs polgármesterével arról, hogy 2016. május 31-i hatállyal közös megegyezéssel megszünteti munkaviszonyát a társaságnál. A munkaviszony megszüntetését a pécsi városi közgyűlés hagyja jóvá a későbbiekben. Barna Béla élt a polgármester által felkínált azon lehetőséggel, hogy a továbbiakban egyedi projektekben tanácsadóként dolgozhasson. A Pécs Holding megbízott vezérigazgatói teendőit...