Azt állítják a cégnél, hogy befizette a helyiadó-tartozását a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.
2016. június 28. kedd 16:04

A hétfői határidőre átutalással fizette meg 96 millió forintos helyiadó-tartozását a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. - közölte az MTI érdeklődésére kedden Cséplő Petra, a cég igazgatóságának elnöke.
A helyiadó-tartozása miatt hétfő délután az összegre inkasszót nyújtott be a Zsolnay számlájára a pécsi önkormányzat - írta meg hétfőn a Pécsi Újság.hu. Cséplő Petra hangsúlyozta: a szóban forgó összeghez nem inkasszó alkalmazásával jutott hozzá a pécsi önkormányzat, hanem a Zsolnay átutalással fizetett, amely tranzakciót dokumentumokkal tudja igazolni. Az MTI kereste a pécsi önkormányzatot, ahol az ügyben nem kívántak nyilatkozni.
Bachar Najari, svájci-magyar üzletember 2013-ban a Zsolnay 74,5 százalékos tulajdonrészét szerezte meg 180 millió forintért, vállalva, hogy 2014 őszéig félmilliárd forint tőkejuttatást is nyújt a gyárnak. A város és az új tulajdonos kapcsolatának megromlása arra vezethető vissza, hogy a cég ezt határidőre nem hajtotta végre, és kötelezettségét egy ingatlan apportálásával teljesítette.
A kormány 2016 februárjában stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté nyilvánította a manufaktúrát a csődtörvény alapján, amin a cég fő tulajdonosi köre megdöbbent, mondván ehhez nem áll fenn jogalap. A cégnél április végén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) indított büntetőeljárást költségvetési csalás és más bűncselekmények gyanújával. A pécsi közgyűlés közben Ledina Kerámia Kft. néven céget hozott létre, hogy a Zsolnay - szerintük elkerülhetetlen - felszámolása esetén továbbvigyék a másfél évszázados gyár működését. Az új céghez a Zsolnay mintegy 130 korábbi alkalmazottja szerződött át június elején. Bachar Najari, a porcelánmanufaktúra főtulajdonosa szerint a megrendeléseket teljesíteni tudják a megmaradt gárdával is.
Június közepén sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: támadás indult a Zsolnay ellen, azért keltették rossz hírét a cégnek, mert az uniós támogatások, épület-felújítási projektek és a pirogránit üzletágban rejlő üzleti lehetőségek miatt azt meg akarja szerezni egy lobbicsoport. Az ügy legutóbbi fejleménye, hogy múlt hétfőn ideiglenes vagyonfelügyelőt rendelt ki a Zsolnayhoz a Zalaegerszegi Törvényszék; Börcsök Sándor ideiglenes vagyonfelügyelő korábban az MTI-nek azt mondta: folyamatban van a cég vagyoni helyzetének felmérése. Az ideiglenes vagyonfelügyelő ellenjegyzési joga a rendes gazdálkodás körét meghaladó ügyletek vonatkozásában áll fenn.
Képünk illusztráció.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több mint félezer helyre riasztották...
- Nem tudott belenyugodni a szakításba...
- Katasztrófa sújtotta területté...
- Szili Katalin: az unió nem foglakozik...
- Kemény ellenőrzésekre számíthatnak a...
- Ahol a pécsi munkásosztály még...
- Pécsi Arcok - Szilágyi Omer: a...
- Fehérre festik a síneket a pécsi...
- Nyolc előadással várja a publikumot a...
- Szeptembertől tovább emelkedik a...