Szent László-napi búcsút tartottak Püspökszentlászlón
2016. június 29. szerda 13:23

Június 26-án Szent László-napi búcsút tartottak Püspökszentlászlón. 9 órakor gyalogos zarándoklat indult az 1000 éves hosszúhetényi Szent Márton-templomtól Püspökszentlászlóra, ahol az ünnepi szabadtéri szentmise után megkoszorúzták a lovagkirály szobrát.
A Pécsi Egyházmegye 2013-ban nyert jelentős támogatást a Püspökszentlászlói Kastély - Turisztikai Látogatóközpont, Zarándokház és Mindszenty-emlékhely a Mecsekben című projektre, a munkálatok pedig 2015 őszén zárultak. Az épületegyüttes renoválását részben uniós, részben kormányzati forrásból finanszírozták, így méltóvá válhatott történelmi és kultúrtörténeti jelentőségéhez. A kastély és kápolna, valamint a hozzátartozó arborétum kedvelt célpontja a turistáknak és a zarándokoknak is, története egészen a 18. századig nyúlik vissza.
A beruházásnak köszönhetően idén már megújult környezet fogadta a Szent László-napra érkezett zarándokokat Püspökszentlászlón. Június 26-án, vasárnap ünnepi szentmisével és koszorúzással tisztelegtek a lovagkirály emléke előtt.
A Kárpát-medencében összesen 19 település viseli Szent László nevét. A települések először 1992 januárjában fogtak össze, amikor Vácszentlászló polgármesterének kezdeményezésére segélyakciót szerveztek a háború sújtotta szlavóniai Szentlászló Magyarországra menekült lakóinak a javára. Négy év múlva Vácszentlászlón megtartották a Kárpát-medencei Szentlászló-települések első találkozóját, amelyhez a többi, nagy királyunk nevét viselő település is csatlakozott; azóta felváltva tartják a találkozókat.
A püspökszentlászlói kastély és kápolna a Mecsek kiemelkedő jelentőségű emlék- és zarándokhelye. Az épületegyüttes a késő barokk korban épült, 1955-ben itt raboskodott Mindszenty József bíboros, később pedig Orsolya-rendi apácák otthonául szolgált. A tavaly őszi projektzáró rendezvényen Udvardy György pécsi megyéspüspök hangsúlyozta, hogy hálával gondol nemcsak az isteni gondviselésre, de a Püspökszentlászlón élt elődök munkájára és áldozatára is.
„A mélyen, az események mélyén ott van a nővérek áldozata, ott vannak az idekényszerített szerzetesközösségek, az imádság, és itt van Mindszenty bíboros szenvedése, áldozata és küzdelme is. Ebben az épületben benne van a magyar egyház történelme. Kicsiny formában, mégis a maga teljességében." - fogalmazott akkor beszédében a főpásztor.
A beruházásnak köszönhetően a kastély és a templom teljes épületét felújították, a kastélyban zarándokszállást és rendezvénytermet alakítottak ki, valamint emlékszobát Mindszenty József bíborosnak.
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- 11 milliárd forintnyi...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Több mint 80 ezren vizsgáznak magyar...
- Huszonhat határsértőt tartóztattak...
- Vallomás a szerek világáról: így lett...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...