Más útvonalon halad a nemzeti park dzsungeltúrája
Az elmúlt napok folyamán a Dráva vízgyűjtő területén lezúdult nagyobb mennyiségű csapadék miatt a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság szombati "dzsungeltúrájának" kijelölt terepe nagy része víz alá került, ezért az útvonal módosul. Az alternatív útvonal jóval kevesebb bozótos szakaszt érint, de a gumicsizma azért jól jöhet. A Dráva mellékágai mellett úttalan utakon haladva olyan varázslatos ártéri helyeket ismerhetnek meg a résztvevők, ahol akár hónapokon át nem jár ember. A résztvevők megismerhetik az egyetlen, a Dráva töltésén belül elhelyezkedő települést,...
Nem csak egyszer volt Pécsett kutyavásár: az adóellenőrök is vevők az akciókra
Egyre nagyobb biznisz a kölyökkutya-kereskedelem, a pécsi vásárban akár akciósan is hozzájuthatunk egy-egy aranyos kis aprósághoz. A csomagtartókban és ládákban, olcsón árult állatoknak nehéz ellenállni, azonban nem árt körültekintőnek lenni velük kapcsolatban. Nem véletlen, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal revizorai is rendszeresen látogatják a vasárnapi vásárokat.Az állatokat a hőségben sem kímélik, így aki kiskutyára vágyik, a pécsi vásárban akár csomagtartóból, akár műanyag ládákból is válogathat, a magukat tenyésztőnek nevező kereskedőktől, vagy inkább szaporítóktól. Az...
Traffipax szombaton Pécsett és környékén
Szombaton reggel fél nyolc és este fél kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:07.30-08.30: Pécs, Makay István út08.45-09.45: Orfű, Kossuth L. utca10.00-11.00: Orfű, Dollár utca11.15-12.15: Orfű, Széchenyi tér13.15-14.15: 6-os főút 204 km szelvény14.30-15.30: Pécs, Pellérdi út15.45-16.45: Pécs, Abaligeti út17.00-18.00: Pécs, Szigeti út18.15-19.15: Pécs, dr. Veress Endre út19.30-20.30: Pécs, Megyeri út
Ifjú fuvolaművész zenél az...
Az OrgonaPont - Nyári orgonakoncertek sorozat fuvolával egészül ki pénteken este a Bazilikában.A "Harmóniában a...
Folyamatban van a Ledina...
Folyamatban van a pécsi önkormányzat által létrehozott Ledina Kerámia Kft. (LK) eladása, amelyhez korábban átszerződött a...
Benzingőz és fékcsikorgás:...
A ralisoké lesz a hétvégén Komló és környéke: a tesztekkel és a pályabejárással pénteken megkezdődik a Baranya Kupa. Az idén...
Térzene és sámli mozi az...
Az Uránvárosi Nyári Esték programsorozat pénteken este térzenével és sámli mozival folytatódik a Szilárd Leó parkban.Este hat órától a Mázai Bányász Fúvószenekar muzsikál Pecze Gábor...Nagyméretű képeket...
Táblaképnél nagyobb méretű festményekből nyílik kiállítás pénteken a Zsolnay Kulturális Negyed m21 Galériában.A SZÍNERŐ -...
Szentmisével ünnepelték a...
A Pécsi Egyházmegye Szent Lőrinc Gondozóotthona minden évben augusztus 10-én tartja a hagyományos Lőrinc-napi búcsút. Az idei...
25 milliárd érkezik az Ős-Dráva programra, jelentették be a gazdanapokon
Huszonöt milliárd forinttal támogatja a kormány az Ős-Dráva program megvalósítását - jelentette be Tiffán Zsolt, a projektért felelős miniszteri biztos, a térség fideszes országgyűlési képviselője pénteken a szentlőrinci gazdanapokon rendezett sajtótájékoztatón. Pohl Marietta, Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány ügyvezető igazgató Tiffán Zsolt, a térség országgyűlési képviselője, az Ős-Dráva Program miniszteri biztosa, dr. Mezei Dávid, a Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztésért Felelős Államtitkárságának agrár-vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős...
Szét kellett választani két autót Pécs-Délen
Csütörtökön délután két, személygépjárműveket érintő baleset is történt a megyében.Délután 18 óra körül érkezett a bejelentés a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletére, hogy Pécs-Délen a Tető út alatt két személygépjármű szorult össze a szűk kanyarhoz közel, amelyhez a Pécsi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság Pécs/1 és Pécs/Pálya szerei vonultak. A baleset során szerencsére senki nem sérült meg, így az egységek feladata az autók áramtalanítását követően csak azok szétválasztására, és a forgalmi akadály megszüntetésére korlátozódott.A csütörtökön délután fél hat körül...
Óvodából és több üzletből is lopott egy mohácsi
A Pécsi Járásbíróság augusztus 10-én GY. A. gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el egy hónapra 4 rendbeli lopás bűntette és 5 rendbeli lopás vétsége megalapozott gyanúja miatt.A nyomozás adatai szerint a mohácsi gyanúsított 2015. őszétől kezdve 2016. augusztusáig egy mohácsi óvoda folyosójáról gyermekruhákat, egy mohácsi lakóingatlanból elektromos berendezéseket, egyéb berendezési tárgyakat, illetve pécsi és mohácsi Tesco áruházakból és egyéb üzletekből laptopot, parfümöt, élelmiszereket és további árucikkeket tulajdonított el anyagi haszonszerzés céljából.A három évig...
Így is lehet: ilyen...
Már nem csak a földön, hanem a levegőből is pusztították a gyomot a BIOKOM munkatársai.A gaz, a gyom mindenhol képes...
Féláron adta el a...
Több alkalommal hozott ki tápot a sertéstelepről az ott dolgozó hegyszentmártoni férfi, majd féláron adta tovább...
Autóverseny miatt...
Autóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz augusztus 12-14. között.A járműforgalom elől az alábbi útvonalon teljes...
Traffipax pénteken Pécsett...
Pénteken reggel fél nyolc és este fél kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Szuvenír Pécsről: bárki...
Nem akármilyen szuvenírt árulnak az alig egy hónapja nyitott Pécs Pontban, ugyanis bárki hazavihet egy darabkát a már félig...
Hazai és határon túli...
Isten hozott, kedves vendég! címmel rendezik meg hétvégén a 20. Nemzetközi Horvát Fesztivált Pécs belvárosában.A hazai és a...
Pécsi termelőktől is vásárolhatunk vegyszermentes zöldségeket az interneten – házhoz viszik
Ma már aligha okoz nehézséget, hogy egészséges, vegyszerektől mentes zöldségekhez és gyümölcsökhöz jussunk hozzá Pécsett. A helyi piacok mellett a napokban újabb szereplő lépett színre: a Zöldségkosár az interneten kínálja a termékeket. Szeged, Budapest, Kecskemét és Makó után néhány hete már Pécsett is működik a Zöldségkosár. A kezdeményezés a nevét arról kapta, hogy honlapjukon szemezgetve - akárcsak az igazi piacon - friss termékekkel tölthetik fel kosarukat a vásárlók. - Előre összeállított kosaraink is vannak, ám természetesen a heti kínálatból egyedi választás alapján is...
A hét végéig fokozatosan melegszik az idő
A hétvégén ismét egyre több napsütésre lehet számítani és melegszik is az idő, kezdetben még csak 20, vasárnap viszont már akár 30 Celsius-fok körüli maximumok is lehetnek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat MTI-hez csütörtökön eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből. Péntek reggelre az ország legnagyobb részén kiderül az ég. Egy-egy kisebb zápor is legfeljebb a nyugati határnál fordulhat elő. A legalacsonyabb hőmérséklet az Alföldön általában 10 és 14, másutt 6 és 10 fok között alakul, de a szélcsendes területeken ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb...
Hétvégén az akusztikus zenéé a főszerep Abaligeten
Augusztus 12-14. között ismét a festői szépségű Abaliget ad otthont a Bluegrass Zenei Egyesület (HuBMA) 14 éve hagyományos nemzetközi fesztiváljának.A fesztiválon a műfaj neves nemzetközi és hazai előadói lépnek színpadra, valamint pénteken és szombaton zenei workshopra is sor kerül. A több, mint húsz koncertet felvonultató esemény és a workshop látogatása egyaránt ingyenes.A pénteken kezdődő ingyenes fesztivál programjának fellépői között a bluegrass hazai és külföldi képviselői mellett jeles akusztikus zenei fellépőket hallhatnak a látogatók. A bluegrass Amerikában, az Appalache...
A rovat további témái
- Földi és légi szúnyoggyérítés lesz jövő héten Pécsett
- A magasból pusztítják a gyomot a BIOKOM dolgozói
- Kutyát lopott egy szigetvári férfi, másnap lebukott
- Apa és fia kalákában csalt ki kamu munkákkal pénzt, vádat emeltek ellenük
- Lehűl az idő csütörtökön, csak 20 fokos lesz a levegő
- A Gányi-Lakatos Quartet zenél a Pirogránit udvarban
« Előző
22302 | 22329 | 22356 | 22383 | 22410 | 22437 | 22464 | 22491 | 22518 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szupersztár lenne Fásy...
- Köles Ferenc színész, a PTE...
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Ragadozók tízezreit telepítették...

