Más útvonalon halad a nemzeti park dzsungeltúrája
2016. augusztus 13. szombat 07:30

Az elmúlt napok folyamán a Dráva vízgyűjtő területén lezúdult nagyobb mennyiségű csapadék miatt a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság szombati "dzsungeltúrájának" kijelölt terepe nagy része víz alá került, ezért az útvonal módosul.
Az alternatív útvonal jóval kevesebb bozótos szakaszt érint, de a gumicsizma azért jól jöhet.
A Dráva mellékágai mellett úttalan utakon haladva olyan varázslatos ártéri helyeket ismerhetnek meg a résztvevők, ahol akár hónapokon át nem jár ember. A résztvevők megismerhetik az egyetlen, a Dráva töltésén belül elhelyezkedő települést, Révfalut is.
A drávasztárai kikötőből a határőr nyomsávon túrázhatunk a drávasztárai felső-mellékágig, majd annak partján kalandozhatunk úttalan utakon, bozótosban, helyenként csalánosban. Révfalunál a folyó látványában lehet gyönyörködni, majd a Korcsina-csatorna és a Tökleveles mellékág partján halad a csapat tovább. Az öreg tölgyes megtekintése után a túrázók visszaindulnak a drávasztárai kikötőbe, igény szerint földes vagy aszfaltos úton haladva.
A túra szombaton reggel kilenckor a drávasztárai kikötőből indul. A teljes hossz 12 kilométer, ami 5 órát vesz igénybe. A részvételi díj 500 forint.
A túra az eredeti útvonalon haladva ismételten megtartásra kerül augusztus 27-én 9 órakor.
Forrás: DDNP
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Köles Ferenc színész, a PTE...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Szupersztár lenne Fásy...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- Baranyai rendőrök vehettek át...

