Kirabolt egy nő egy másikat az utcán, elítélték
A Pécsi Járásbíróság kedden tartott előkészítő ülésen rablás és más bűncselekmények miatt 5 év börtönre ítélte. Társa, - aki a fenti bűncselekményeket bűnsegédként követte el - három és fél évet kapott. A bíróság által megállapított tényállás szerint az elsőrendű vádlott nő és a másodrendű vádlott férfi élettársak. 2019. február 23-án 4 óra 10 perc körüli időben egy pécsi utcában sétáltak, ahol meglátták a maguk előtt gyalogosan haladó sértett nőt, aki táskáját a vállán átvetve hordta. Az elsőrendű vádlott nő ekkor a saját táskáját a másodrendű férfinek átadta,...
Lopásra is kényszerítette egy rabló az áldozatát Pécsett
Pécsi Járásbíróság szerdán elrendelte egy pécsi férfi letartóztatását egy hónapra rablás gyanúja miatt. A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított vasárnap 16 óra 40 perc körül egy pécsi buszmegállóban egy férfitől cigarettát kért, majd miután az közölte vele, hogy nem tud adni, szidalmazni kezdte.Ezt követően letépte a pánttal rögzített pénztárcát a nyakából és abból 1.500 forintot vett ki, miközben a bal combján megrúgta. A sértett ettől elesett, a zsebéből kiesett a mobiltelefonja, amit a gyanúsított meglátott, magához vette és közölte a sértettel, hogy az...
Nagyon megmérte a bíróság a brutális baranyai rablókat
A Pécsi Törvényszék kedden társtettesként, jelentős értékre, felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás bűntettében bűnösnek mondott ki két férfit, s egyiküket életfogytig tartó fegyházra ítélte. Társa 13 évet kapott. Egyikük sem bocsátható feltételes szabadságra. A bíróság által megállapított tényállás szerint az ügy sértettje vállalkozó, tevékenységét részben a lakóhelyén is végzi, ott ügyfeleket fogad. Ebből következően lakóhelyéről, életviteléről és arról, hogy az ingatlanban nagyobb összegű készpénzt tart, többen is tudtak. A vádlottak és egy eddig ismeretlen...
Karóval jött, nem virággal:...
A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki megütötte vitapartnerét Hidason. Egy hidasi férfi...
Tűz volt a pécsi hőerőmű...
Szerdára virradóra tűz ütött ki Pécsett: egy gazdasági társaság telephelyén egy kétszázötven-háromszáz kockából álló...
Tíz embert csapott be...
A Pécsi Járási Ügyészség jelentős kárt okozó csalás bűntette miatt emelt vádat az ellen a pécsi férfi ellen, aki magát komoly...
Nagyon meleg a pite: jön a...
Nem vicc: a Budapest Pride szervezői Facebook-oldalukon jelentették be , "a pécsi LMBTQ+Napok és a 2019-es Budapest Pride...
Vakvezető kutyájával vette...
Vakvezető kutyájával a színpadon mondott beszédet Kopa Marcell, a PTE Bölcsészettudományi Karának hallgatója a...
Tizenöten sérültek meg az...
Baranya megye közútjain 13 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt az elmúlt héten. A...
Testvére igazolványával akart ingyen buszozni Pécsett
A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki más nevére szóló hatósági igazolvánnyal élt vissza Pécsett. Közokirat-hamisítás elkövetése miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 18 éves siklósi férfi ellen. A fiatalember még tavaly december 5-én 18 óra 25 perckor egy helyi járatú autóbuszon utazott Pécsett. Ingyenes utazási jogosultságának igazolása céljából felmutatott egy igazolványt a vele szemben intézkedő ellenőröknek, akik megállapították, hogy az más nevére szól. A rendőrök a férfit előállították a rendőrkapitányságra,...
Hatalmas tűz volt Borjádon, kétezer szénabála égett le
Kétezer szénabála égett két nyitott mezőgazdasági tárolóban hétfő késő délután Borjád külterületén. A mohácsi és a siklósi tűzoltók a Baranya megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával oltották el a tüzet. Kétezer darab lucerna szénabála kapott lángra hétfőn este hat óra körül. Az esethez kettes, kiemelt fokozatú riasztást kaptak a mohácsi és a siklósi tűzoltók. A kár értéke nagyjából 50 millió forint lehet.Senki nem sérült meg, de jelentős kár keletkezett.Képünk illusztráció.
Javítják a burkolatot a 6-oson az Árkádnál, dugók várhatók
Burkolatjavítási munkákat végeznek Pécsett a 6-os főúton az Árkád bevásárlóközpont csomópontjának környezetében. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában zajló munkavégzés várhatóan csütörtökön és pénteken ideiglenes forgalomterelés mellett zajlik. A főúton végzett marási és aszfaltozási munkálatok érintik a Szigetvár, illetve Siklós irányába haladó 2x2 forgalmi sávot, ezért a torlódások elkerülése érdekében a szakemberek várhatóan késő délután, este és éjszaka dolgoznak majd. A munkálatok ideje alatt a közlekedők türelmét kéri a Magyar Közút Nonprofit...
Óriási méretű, ritkán...
Nyaranta egy nem mindennapi rovar okoz riadalmat városi parkjainkban, adta hírül a Duna-Dráva Nemzeti Park. Az óriás...
Pécsi Fidesz: Gyurcsány...
Közleményt adott ki a hétfőn délután a Fidesz pécsi elnöksége, amelyet az alábbiakban változtatás nélkül közlünk. ...
Ezeken a baranyai...
A héten a fővárosban és további 396 település belterületén, összesen 123 ezer hektáron folytatódik az országos...
Csúcskategóriás...
Még pontosabb MR-vizsgálatokat végez, még jobb hasi diagnosztikát kínál a legmodernebb technológiával ellátott,...
Szalámikat, kozmetikai...
A rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy nőt és egy férfit, akik pécsi üzletekből akartak lopni. A...
Még soha ennyi vörös kánya...
A baranyai fészkekben összesen 12 fiókát neveltek fel a szülőmadarak, ennyi még egyszer sem repült ki a kányák 1990. évi...
A szántóföldtől az asztalig: a hazai élelmiszereket állítják a Szentlőrinci Gazdanapok középpontjába
Augusztus első hétvégéjén rendezi meg a Szentlőrinci Gazdanapokat a Baranya Megyei Vállalkozói Központ (BMVK). A 26. szakvásár a legújabb gépeknek, termeléstechnológiáknak, fejlesztéseknek, gazdasági állatkiállításnak és számos, a közönséget vonzó szakmai és szórakoztató programnak is teret ad, középpontban a hazai élelmiszertermékekkel. Idén Székelyföld lesz a rendezvény díszvendége. Tavaly több mint négyszáz kiállító mutatta be termékeit a BMVK Alapítvány legnagyobb rendezvényén, a Szentlőrinci Gazdanapokon, a három napon át zajló eseményekre közel 25 ezren...
Piacokon, cukrászdákban, építkezéseken tűnnek fel a NAV revizorai
A NAV Baranya megyei revizorai ezen a héten Mohácson, Siklóson, Villányban és Pécsett ellenőrzik a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatottak bejelentését, az online pénztárgép használatát, valamint a forgalmazott áruk eredetét. Ahol a pénztárgép által továbbított adatok ezt indokolják, ott forgalomszámlálásra is sor kerülhet.A hivatal munkatársainak érkezésére számíthatnak a cukrászdák, a közterületen értékesítők, a piaci kiskereskedők, a vendéglátóhelyek, és az építőipari tevékenységet folytató adózók.A megye nagyobb rendezvényein fokozottan számíthatnak az adózók...
Károkat okozott a vihar Baranyában, van, ahol nincs áram
Vezetékeket is leszakítottak a kidőlt fák. Az ország déli vidékein is bőven adott munkát a tűzoltóknak a vihar. Sok riasztás érkezett a Somogy megye Baranyával határos vidékén fekvő Lakócsáról. Ott a kidőlt fák villanyoszlopokat és -vezetékeket is megrongáltak, ezért az áramszolgáltatás leállt. Szegeden több helyen dőltek ki fák, törtek le ágak. A Berlini körúton például a trolivezetéket is leszakította egy méretes ág. Csongrád megye más településein, például Algyőn, Apátfalván, Deszken és Földeákon is szükség volt tűzoltói beavatkozásra a viharkárok felszámolása...
A rovat további témái
- Itt adhatunk vért a héten Pécsett és a megyében
- A nyári szünetben is lelki segítséget nyújtanak az ingyenesen hívható telefonszámon
- Villámlások, jégeső veszélyére is figyelmeztetnek Baranyában
- Lopással zárták az éjszakai fürdést a baranyai strandon
- Baranyai mentős, Hovorka Béla lett a hét dolgozója, kisfia követné a pályán
- Baranyára is kiterjesztik a munkaerő-piaci reformprogramot
« Előző
12096 | 12123 | 12150 | 12177 | 12204 | 12231 | 12258 | 12285 | 12312 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A PTE jogi tanszékétől kérnek...
- Immár Bachar Najari a Zsolnay...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Már négy éve üres a kirakat: a...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Újabb pécsi, legendás helytől...
- Pécs belvárosában raboltak,...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Napsütéses, csodás tavaszi napunk...

