Vonyó József és szélsőjobboldal - könyvbemutató Pécsett
2013. február 12. kedd 14:36

Vonyó József történész, egykori önkormányzati képviselő három könyvének bemutatóját tartják a Művészetek és Irodalom Házában február 12-én 18 órakor.
Vonyó József címzetes egyetemi tanár több mint két évtizede kutatja a magyarországi szélsőjobboldali mozgalmak történetét, különös tekintettel Gömbös Gyula politikai pályájára, s az általa vezetett mozgalmakra, pártokra. A Janus Pannonius majd a Pécsi Tudományegyetem oktatójaként Magyarország 20. századi történetét tárgyaló kurzusokat tartott. Jelentős részük a két világháború közötti, illetve a pártállam időszakának politikai intézményrendszerét vizsgálta. Az MTA Pécsi Akadémiai Bizottsága város- és helytörténeti munkabizottságának elnöke, a Pécs története című nagymonográfia előkészítését szolgáló kutatómunka szervezője, a Tanulmányok Pécs történetéből és a Források Pécs történetéből című kiadványok sorozatszerkesztője.
A rendezvényen a következő három kötetet mutatják be:
- Jobboldali radikálisok Magyarországon 1919-1944. Tanulmányok
- Egy monolit rendszer árnyalatai. Tanulmányok Magyarország 1945 utáni történetéről
- Városok, üzemek, intézmények. Tervek, tapasztalatok, tanulmányok
Jelen három könyve a fenti témakörökben született tanulmányainak összegző jellegű gyűjteménye. A könyvbemutató résztvevői: A szerző, Pilkhoffer Mónika, Gyarmati György, Harsányi Iván, Ujvári Jenő.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Autószerelőket, húsboltokat és...
- A pécsi önkéntes mentők is segítik az...
- Az alagútban rekedt egy kamion,...
- Majd' félmillióba fáj ez a Baranyában...
- Rangos elismerést vett át a Pécsi...
- A pécsi kutató, Jakab Ferenc szerint...
- A Pécsi Nemzeti Színház homlokzatán...
- Önkéntesek segíthetik a külföldi...
- Óriási DNS-t építettek a Boszorkány...

