Volt válogatott, megjárta a világbajnokságot is a pécsi fodrászkirály, Szél István

2018. április 14. szombat 09:05

Volt válogatott, megjárta a világbajnokságot is a pécsi fodrászkirály, Szél István

Hatvan éve vágja mind nők, mind férfiak haját Szél István, a pécsi fodrász. Ennyi idő alatt rengeteg tapasztalatot szerzett, s vicces sztorikból sincs hiány. Most lapunknak mesélte el, hogyan ismerkedett meg a szakmával és, hogy egy profi fodrász mi alapján javasol frizuraformát a vendégeinek. 

Az egész a továbbtanulással kezdődött.

- Gyakorlatilag úgy, ahogyan a többi gyermek három pályát jelöltem meg én is, a vendéglátó, a motorszerelő és a fodrász szakmát. Az összes közül a vendéglátás állt hozzám a legközelebb, azonban mivel arra még várnom kellett volna, csakúgy mint a motorszerelőre, a szüleim azt javasolták, menjek fodrásznak - emlékezett vissza Szél István.

Mint kiderült, jól tette, hogy hallgatott rájuk, mert egy percig sem nem bánta meg a döntését.

- Az elején azon kívül, hogy én is eljártam hajat vágatni, közöm sem volt a fodrászkodáshoz. Azonban nem kellett sok idő ahhoz, hogy érdekessé váljon számomra a dolog, hiszen élveztem, hogy félóránként különböző emberek érkeztek hozzám, akikkel különféle témákról beszélgethettem.

Szél István elmondása szerint az akkori főnökének is sokat köszönhet, hiszen fiatal tiniként mindig kapott újabb és újabb megbízásokat, amelyeket ha jól teljesített dicséretben részesült, így nőtt az önbizalma is.

- Mindenben a legújabbra törekedtem, azonban akkor ez nagyobb kihívás volt, hiszen a hetvenes években nem volt lehetőség olyan jó szerszámokkal és anyagokkal dolgozni, mint most.

A fiatal fodrászt egyfajta becsvágy hajtotta előre a szakmában, s szinte már sportszerűvé tette a fodrászatot.

- Amikor leszereltem a katonaságtól, Pécsen kezdtem el fodrászként dolgozni. Hamar felfedeztek, beneveztek versenyekre, ahol szép eredményeket értem el, ugyanis nyertem magyar bajnokságot és nemzetközi versenyt is. 1972-ben bekerültem a válogatottba, így részt vehettem az akkori barcelonai világbajnokságon, ahol a tizedik helyet értem el.

Névjegy

Szél István 1942. június 20-án született Szigetváron. Az általános iskola után szakmunkás végzettséget szerzett. 1965-ig Szigetváron dolgozott fodrászként, majd onnan Pécsre került, a megyeszékhelyen nyitotta meg első saját szalonját. Jelenleg is itt dolgozik és él, két gyermek édesapja.

Később a jó lehetőségek és a tapasztalatszerzés miatt kiment külföldre is dolgozni, ahol az eszközöket tekintve jóval előrébb járt a szakma, mint itthon.

- Kint nem volt képességbeli különbség a társaim és köztem, csupán ők olyan eszközökkel és anyagokkal dolgozhattak, amelyekről én előtte itthon szinte nem is hallottam.

1982-ben úgy döntött, önálló lesz, így megnyitotta saját üzletét Pécsen. A külföldi kapcsolatok révén kintről hozhatta be a legmodernebb berendezéseket, olyanokat, amilyenek állítása szerint addig senkinek nem voltak Magyarországon.

Fiatal, kezdő fodrászokkal is foglalkozott, s több mint ötven tanítványa volt, akik több mint kétszáz kupán nyertek különböző versenyeken.

Kérdésünkre azt is elárulta, hogy profi fodrászként mi alapján javasol egy adott frizurát a kuncsaftjainak.

- Az első kérdésem mindig az, mit szeretne. Ezután a vendég elmagyarázza, vagy az okostelefonján megmutatja az elképzelését, én utána tetőtől talpig megnézem őt, és eldöntöm, javaslom-e neki azt a frizurát, amit kigondolt.

Persze vicces sztorikból sincs hiány hatvan év fodrászkodás után, Szél István el is mesélte nekünk az egyik kedvencét.

- Férfi és női fodrász is vagyok, azonban a legtöbb vendégem hölgy. Korábban a férfiak készíttettek maguknak egy úgynevezett pótrészt, amellyel a kopaszodást lehetett takarni. Na, most ezt a tupírt csak ruhatisztító benzinnel lehetett tisztítani, amelyet megtanítottam a vendégeimnek, hogyan kell. Egyik nap csörög a telefonom, hív az egyik kuncsaft, hogy kellene neki egy új pótrész, ugyanis mindent úgy csinált, ahogyan elmondtam neki, rárakta egy babafejre a tupírt, kitisztította, és gondolt egyet, hogy amíg elpárolog a benzin, elszív egy szál cigit. De nem jól tette, hiszen ahogyan rágyújtott, a benzin belobbant és elégett a pótrész a baba fején - mesélte nevetve Szél István.

D. Zs. - Fotó: Dittrich Éva