Vizsgaidőszakban költöztetnék őket?
2008. május 07. szerda 21:39

A PTE vezetése Uránvárosból a belvárosba költözteti rektori hivatalát, ám az új központ helyén jelenleg egy kétszázhatvan diáknak otthon adó kollégium működik.
A hallgatóknak menniük kell. Az universitas tervei szerint már július elsejével ki kellene költözniük a 48-as téren található Szent Mór Kollégiumból - az itt lakó százötven orvostanhallgató számára viszont ekkor még tart a vizsgaidőszak, sokan pedig nyári gyakorlatukat is Pécsett tudják le.
Hajdú Tamás, a kollégiumi diákbizottság elnöke szerint ezért elfogadhatatlan számukra a nyári költözés, ráadásul augusztus végén is lesz még egy vizsgaidőszakuk a medikusoknak. Hozzátette, egy hónappal ezelőtt a rektorátustól azt kérték, hogy két hónap haladékot kapjanak, eddig viszont nem kaptak választ levelükre.
Leszögezte, ha tényleg júliusban kell elhagyniuk a szállót, csak erőszakkal költöztethetik ki őket.
Hajdú Tamás a szerinte nonszensz költözési időponton kívül azt sem érti, a milliárdos adósságállománnyal küszködő egyetem miért egy új rektori hivatal kialakításával van elfoglalva, arról nem is beszélve, teszi hozzá, hogy ugyan a tervezett kollégiumi felújításokkal magasabb színvonalú szállókat hoznak majd létre, azokban viszont kevesebb férőhely lesz.
Az elnök szerint az is gondot jelent, hogy a kollégiumi díjak (a jelenleg a Szent Mórban is fizetett) nyolcezerről például a felújított Boszorkány úti szállóban huszonöt ezer forintra emelkednek - ezt az összeget viszont már nem lesz érdemes megfizetni, jobban megéri albérletbe költözniük.
Győrffy Zoltán, a PTE sajtószóvivője szerint nem eszik olyan forrón a kását: ő legalábbis bízik abban, hogy találnak megoldást a problémára, s bár, mint mondja, az említett levél a vezetéshez még nem jutott el, akár a hallgatók által felvetett szeptemberi költözés lehetőségét is érdemes megvizsgálniuk.
Hozzátette, az egyetem tavaly egy több éves kollégiumi fejlesztési programba kezdett, melynek során sorban újítják fel, s modernizálják a szállókat. A rektori hivatal elköltöztetése is része ennek a projektnek, s helyén a Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karnak alakítanak ki újabb oktatási részleget.
Győrffy megjegyezte: mivel a program ütemezése igencsak szoros, egy két hónapos késlekedés miatt felborulhat a korábban már kialakított dominóelv, ezért más kollégiumok felújítási munkálatai is csúszhatnak.
A diákbizottsági elnök szavaira reagálva hozzáfűzte, a program 2011-es befejezése után a maihoz képest valóban kevesebb lesz a férőhely, ám a hallgatói létszám folyamatos csökkenését látva, arányaiban a jelenlegihez hasonló lesz a kollégiumi ellátottság Pécsett.
Kép és szöveg: B. M.
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Közeleg a Sétatér Fesztivál -...
- Több baranyai busz menetrendje is...
- Gyalogos zarándoklat indul pénteken...
- Idén is lesznek magyar rendőrök az...
- Horvát búcsút tartottak Máriagyűdön...
- Jön a majd' egyhónapos vágányzár a...
- Ön is kaphat hamarosan egy szép...
- Öccsével együtt tűnt el Pécsről egy...
- A kormány szerint Brüsszel megtámadta...
- Nyomozás indult a Dunába fulladt...