Vihar: Gödrén egy pajtába csapott a villám
2008. április 22. kedd 08:12
A szóvivő a hétfő esti és éjszakai vihar jellemző káresetei között említette, hogy sok fa kidőlt, ágak szakadtak felső vezetékekre, közterületekre, gépkocsikra, valamint sok helyen kellett vizet pincékből és mélyebben fekvő területekről szivattyúzni, és megtisztítani az átereszeket.
Néhány helyen villámcsapás okozott tüzet, Vas megyében Szombathelyen lakóházba, a Baranya megyei Gödre településen pajtába, néhol fákba csapott a villám.
A szóvivőnek személyi sérülésről nem volt tudomása. A vihar okozta épületkárok kapcsán elmondta, hogy több helyen, így a fővárosban, Győrött és Sopronban cserepeket fújt le a szél a tetőről, ezek helyi és szórványos esetek voltak.
Az ilyen vihar nem szokatlan időjárási jelenség a kontinentális éghajlati zónában, tavasszal, kora nyáron, főként május-júniusban többször is előfordult már hasonló, és ilyenre mindig is számítani lehet.
A szóvivő elmondta, hogy a hétfő este a Somogy megyei Sántosnál balesetet szenvedett tűzoltóautóban ülő hat tűzoltó megfigyelés után elhagyta a kórházat, csak kisebb zúzódásokat szenvedtek.
A hétfői gödöllői balesetnek, amelyben egy autóbusz, egy vashulladékot szállító teherautó és egy autóbusz ütközött, a legfrissebb adatok szerint egy halálos áldozata és tizenhat sérültje van. A teherautó vezetője életét vesztette, a busz vezetője és egyik utasa, valamint a személygépkocsiban ülő két ember súlyosan megsérült, tizenketten könnyebb sérüléseket szenvedtek.
Barcs külterületén hétfő este 23 óra 44 perckor egy személyautó az útról az árokba hajtott és fának ütközött. Egy ember kirepült a járműből és életét vesztette, egy másik megsérült, őt a tűzoltók feszítővágóval szabadították ki az autóból.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csaknem ezer élelmiszer lett olcsóbb...
- Kiterjesztik a Véda kamerarendszert a...
- Egyre súlyosabb az aszály, továbbra...
- Egy picit enyhül pénteken a kánikula
- Kötő Veronika lett idén Év rendőre...
- Nem engedélyezik a Budapesti...
- Ahol meg-megáll az idő: a pécsi...
- Több baranyai busz menetrendje is...
- Jön a majd' egyhónapos vágányzár a...
- Gyalogos zarándoklat indul pénteken...