Végre végeztek a felújítással, fél órával hamarabb juthatunk el vonattal a Balatonra

2018. június 25. hétfő 11:37

Végre végeztek a felújítással, fél órával hamarabb juthatunk el vonattal a Balatonra

A több szakaszban történt felújításnak köszönhetően több mint harminc perccel rövidült a menetidő Pécs és Fonyód között. Azért még így is két és fél órát kell vonatozni.

 

Nem túlzás, hogy biciklivel rövidebb idő alatt lehetett megtenni a Dombóvár-Kaposvár útvonalat, mint vonaton, de a szerelvények a somogyi megyeszékhelytől Fonyódig is csak lassan döcögtek hosszú éveken keresztül. Emiatt Pécsről a Balatonra közlekedő szerelvényeknek 2013-ban több mint három óra kellett, hogy legyűrjék a nagyjából 150 kilométeres távot.

Pár éve végre nekiálltak a pályafelújításoknak: előbb a Dombóvár-Kaposvár szakaszt tették rendbe, idén pedig végeztek a Kaposvár-Fonyód résszel is. Az idei nyáron végre elfelejthetik a vágányzárat és a buszos pótlást a városunkból a Balcsira utazók.

Ha a buszt választaná

Autóbusszal Pécsről Siófokra 2 óra 22 perc alatt lehet eljutni, de a közlekedési vállalat közvetlen járatot indít városunkból többek közt Balatonlellére és Keszthelyre is a reggeli órákban. Előbbi településre két és fél, utóbbi helyre pedig csaknem négy óra hosszat tart az utazás.

Ha vetünk egy pillantást a menetrendre, úgy tűnik, megérte átvészelni ezt az időszakot: a Pécs és Fonyód közötti utazás hossza harminc perccel csökkent. Persze, a két és fél óra továbbra sem számít éppen rövidnek, de a felújított vágányoknak köszönhetően várhatóan a késések száma is csökken majd.

A pécsi főpályaudvarról hétköznaponként reggel 7 óra 21 perckor indul közvetlen járat Fonyódon (itt átszállhatnak azok, akik Siófok felé utaznának tovább), Keszthelyen át Tapolcára. Vissza 16.46-kor jön a vonat, amely a fonyódi állomást 18.47-kor hagyja el.

Szombaton két közvetlen szerelvény is közlekedik Pécsről Fonyódra, a 7.21-es mellett 5.47-kor is indul egy vonat.

Időről időre felmerül az igény, hogy a szerelvényekhez légkondicionált kocsikat is csatoljanak, sokan hajlandóak lennének annak használatáért pótjegyet is váltani. Megkeresésünkre a Magyar Államvasutak (MÁV) Zrt. Kommunikációs Igazgatóságától azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a térségben rendelkezésre álló légkondicionált járműállományt elsősorban a Pécs-Budapest közötti InterCity járatokkal üzemeltetik. Hozzátették, a közeljövőben nem várható, hogy ilyen kocsik közlekednek városunkból a Balatonra, „azonban a járműfejlesztések és felújítások célja, hogy a szolgáltatási színvonalat ilyen téren is mielőbb javítani lehessen".

 

Képünk (archív) a pécsi főpályaudvaron készült.

Palotás P.