Valódi esély van a 2024-es budapesti olimpiára
2016. április 30. szombat 18:34

A Sziget fesztivál igazgatója szerint valódi esélye van annak, hogy Budapest rendezze meg a 2024-es olimpiai játékokat.
Gerendai Károly erről a Fidelitas szombaton Pécsett megtartott tavaszi kulturális konferenciáján beszélt, amelynek délutáni szekcióján a fesztiválok magyar országimázsban betöltött szerepéről folyt kerekasztal-beszélgetés. Az Olimpiai Védnökök Testületének tagja azzal érvelt, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Agenda 2020 elnevezésű reformprogramjának értelmében "a gigantikus világjátékok rendezése helyett a költséghatékonyság került előtérbe", ami nagymértékben megnövelte Budapest lehetőségeit. Hozzátette, a 2024-es világjátékok szervezésére pályázó versenytársak - Párizs, Róma és Los Angeles - mind olyan nagyvárosok, amelyek korábban már rendeztek olimpiát.
Az olimpia megrendezésének kihívásairól kifejtette, mintegy 42 ezer küldött és naponta mintegy ötvenezer néző turista érkezne a játékokra, számukra kell a rendező városnak szállást biztosítani. Gerendai Károly jelezte, jelenleg Budapesten 28 ezer szálláshely áll rendelkezésre, a magyar szakemberek ennek megoldásán dolgoznak, a lehetőségek között említette a vidéki nagyvárosok, illetve a szomszédos fővárosok szálláshelyeinek igénybevételét.
A Sziget fesztivál igazgatója fontosnak nevezte, hogy amennyiben Budapest nyeri a játékok rendezésének jogát, azzal egy időben megfelelő mennyiségű és színvonalú kulturális rendezvénnyel is várja a főváros a látogatókat.
A konferencián szóba került a "magyar kultúra exportképességének" témája, amelyről Gerendai Károly úgy vélekedett, hogy Magyarország jól áll az ide érkező kultúrafogyasztó külföldiek tekintetében, ugyanakkor jelenleg szerinte alig vannak olyan magyar "kulturális termékek", amelyek a világ más pontjain is versenyképesek lennének. Gerendai Károly vélekedése szerint sokat kell tenni e trend megfordításáért, mert a magyar kultúrának akkor lesz igazi jelentősége világban".
Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Zrt. ügyvezetője a kerekasztal-beszélgetésen szólt arról, hogy a Budapesti Tavaszi Fesztiválon a klasszikus értelemben vett világsztárok vonulnak fel, akik mellé csak magas színvonalú magyar produkciókat, művészeket szabad állítani.
A budapesti fesztiválok igényes külföldi vendégeinek érdeklődését csak így lehet fenntartani - szögezte le. Bán Teodóra hangsúlyozta, hogy a magyar művészeket, tudósokat a világ minden táján elismerik.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó...
- Fidesz-frakció: Gyurcsány...
- Új alkotásokkal gazdagodik a...
- Ma ismét féláron fagyizhatunk számos...
- Gulyás Gergely: háztartási cikkekre,...
- Itt a vége: Gyurcsány Ferenc...
- Hasba szúrta élettársát egy nő egy...
- Harminchárom rab készül idén...
- Idén is várja új hallgatóit a Pécsi...
- Egy kurd fodrász Pécsett: nemcsak a...