Vajda László lesz a Zsolnay új vezérigazgatója (?)
2013. február 12. kedd 15:16
Több, egymástól független forrás is azt mondta kedden a Pécsi Újságnak, hogy a kilencvenes évek közepén a Zsolnayban kereskedelmi vezetőként dolgozó Vajda László a Manufaktúra szír-svájci befektetőjének a jelöltje a vezérigazgatói posztra.
Bachar Najari két hete azt mondta munkatársunknak adott interjújában, hogy "a Zsolnay hírnevére és régi szakembergárdájára alapozza terveit, ennek érdekében már sikerült megegyeznie a manufaktúra egyik korábbi vezetőjével, akinek a nevét azonban egyelőre nem árulja el, mondván, még nem kötöttek hivatalos megállapodást vele".
Mint korábban megírtuk, ünnepélyes keretek között kerül sor a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. többségi tulajdonrészének szerződésben rögzített átadására a pécsi önkormányzat és Bachar Najari befektető között. A szerződéskötést e héten pénteken 12.30-kor tartják a Zsolnay Kulturális Negyed Apostolos termében.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Autószerelőket, húsboltokat és...
- Az alagútban rekedt egy kamion,...
- A pécsi önkéntes mentők is segítik az...
- Majd' félmillióba fáj ez a Baranyában...
- Rangos elismerést vett át a Pécsi...
- A Pécsi Nemzeti Színház homlokzatán...
- A pécsi kutató, Jakab Ferenc szerint...
- Önkéntesek segíthetik a külföldi...
- Óriási DNS-t építettek a Boszorkány...

