Uzsorabűncselekmény miatt indult eljárás Pécsett
2012. március 21. szerda 15:18
Uzsorabűncselekmény gyanújával indított a Pécsi Rendőrkapitányság eljárást a tegnapi napon egy pécsi férfi feljelentése alapján.
A feljelentő elmondása szerint szintén pécsi ismerősétől a tavalyi évben 150 000 Ft készpénzt kért kölcsön, megegyezve abban, hogy az év végéig 300 000 Ft-ot fizet neki vissza. A kölcsönkért összeget a határidőre megfizetni nem tudta, elmondása szerint időközben 150 000 Ft-ot visszafizetett, de az ismerőse időközben 800 000 Ft-ot követelt már tőle.
Mivel a sértett további pénzt nem tudott fizetni, elmondása szerint az ismerőse meg is fenyegette azzal, hogy keze-lába össze lesz törve. Ezt követően a tegnapi napon a 41 éves férfi segítségért fordult a rendőrségre.
A nyomozók a feljelentést követően beazonosították és felkutatták a személyt, akit gyanúsítottként hallgattak ki uzsorabűncselekmény és zsarolás bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A 38 éves férfit őrizetbe vették és előzetes letartóztatását kezdeményezte a rendőrség.
EQM - BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Negyven év után vonul nyugdíjba a...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Lesz végre wifi a pécsi IC-n, de...
- Vasúti nagykörút: Hargitai János...
- Orbán Viktor: Brüsszelben azon...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Több mint tizennyolcezren...
- Tovább csökkent az influenzával...
- Maradnak a felhők, de picit...

