Újból látogatható a megújult Tettyei Mésztufa-barlang

2018. március 30. péntek 07:30

Az elmúlt időszakban jelentős megújuláson esett át a Tettyei Mésztufa-barlang. 2017 májusára készült el a korszerű, energiatakarékos barlangi világítás, 2018 első negyedévében pedig látványos, új kiállítás épült a barlangban. A barlang 2018. március 24-től várja látogatóit. 

A Tettyei Mésztufa-barlangban 1906-ban nyílt meg az akkor „Pokol kapujaként" emlegetett turistalátványosság, akkor mint egy sárkánybarlang, a látogatók ijesztgetését, megtréfálását szolgálta.

Ezt a látványosságot a 1920-as években felszámolták, és a barlang nyílásait lezárták. Évtizedekig feledésbe merült a barlang, majd 2008 tavaszán újból megnyílt a nagyközönség előtt, immár nem az ijesztgetést, hanem az ismeretterjesztést szem előtt tartva. A barlangban akkor létrehozott kiállítás a megnyitás után eltelt évtized alatt részben elavult, illetve tönkrement, ezért 2018-ban egy új kiállítás
épült, amely a mai kor elvárásainak megfelelve áttekinthető, egyedülálló élményeket adva, hanghatásokkal, filmbejátszásokkal vonzza a látogatókat.

A megújult kiállítás gerincét a múltból a jelen felé haladó „időutazás" adja. Az első részt főként a természettudományos megközelítés jellemzi, amely látványos animációkkal, grafikákkal, installációkkal mutatja be az alsó-triásztól napjainkig terjedő időszakot. Ezáltal a látogatók megismerik a barlang és közvetlen környezete keletkezéséhez vezető folyamatokat, illetve a barlang természeti adottságait, betekintést nyernek a mésztufa keletkezésének folyamatába.

A kiállítás második felének középpontjában a történelmi és kultúrtörténeti vonatkozások állnak. A látogatók megtudhatják, hogy milyen fontos szerepe volt és van a víznek, amely létrehozta a barlangot, ellátta a várost ivóvízzel, meghajtotta a Tettye-völgybe települt malmok kerekeit. Az időutazás végén levetített filmmel a közelmúltba, majd a jelenbe érünk. Felvázoljuk a lehetséges jövőt, melynek fontos eleme a környezettudatosság, illetve az épített környezetünkkel kapcsolatos felelős
magatartás. Cím: Pécs, Tettye utca • Honlap: www.barlangpecs.hu • E-mail: [email protected]

A fejlesztések a Széchenyi 2020 program keretében, a „Mecseki barlangok világításának környezetbarát átalakítása, bauxittárók biztonságos és denevérbarát lezárása" elnevezésű projekt részeként valósultak meg.


 

Forrás: DDNP