Újabb legendás kocsma zárt be Pécsett: a 100 Éves borozóra is lakatot tett a járvány

2020. december 29. kedd 11:55

Újabb legendás kocsma zárt be Pécsett: a 100 Éves borozóra is lakatot tett a járvány

A pécsi italboltok kedvelői számára szomorúra sikeredett a 2020-as évad vége. Nem feltétlenül csak azért, mert minden egység bezárt, a világjárvány következtében. Itt komolyabb veszteség érte az ivókat! Az ország számos pontján ismert 100 Éves borozó faajtaját ugyanis végleg behúzta maga mögött Maurer László bérlő. Többé az ő vezetése alatt ki sem nyit az egység a Kórház téren. A hely további sorsa egyelőre bizonytalan. Béke italaira, emlékünkben kegyelettel megőrizzük.

 

A XVIII. század közepén épült Magyar Korona fogadó a legrégebben, folyamatosan működő egység volt a baranyai megyeszékhelyen. Átmenetileg, néha be-be-zárták, aztán örökké kivirult. Semmi túlzás nincsen abban, hogy ma már ősz, valamikori egyetemisták, régen leszerelt katonák, öregedő, egykori, a közelben kezelt betegek is visszatértek az asztalok köré, pár pohár itókára. Nem is szólva a törzsközönségről!

Semmiképpen sem a világ legelegánsabb „érzelmi kombinátja" volt a hely, de a hangulata elvitathatatlannak számított, ahhoz kétség sem férhetett. Ám ennek most vége.

- Huszonhat éven keresztül voltam itt bérlő - nosztalgiázott némi szomorúsággal a szemében Maurer László, a város egyik legtisztességesebb vendéglátósa. - De az idei évnél rosszabbat soha, korábban nem éltünk át. A koronavírus már tavasszal is hatalmas érvágást jelentett számunkra. Az őszi, második hullám azonban minket is „elvitt". Nem tudtam meghosszabbítani a bérleti szerződést, annak költségeit már képtelen lettem volna kitermelni. Ezért hát a város tulajdonában lévő ingatlan rám eső részét vissza kellett adnom. Már nem fogadunk vendégeket, hiszen azt a szabályok nem teszik lehetővé. A jövő évben, január 11-én kell visszaszolgáltatnom mindent, ami jár.

Focisták törzshelye is volt

Külön könyvet lehetne arról írni, kik fordultak meg az évtizedek alatt a falak között. Mivel Maurer László az 1970-es évek egyik legjobb pécsi labdarúgója volt, ezért nem meglepetés, hogy valóságos futballtanya működött a házban. Az idősebb generáció tagjai gyakran találkoztak össze egymással a belváros közvetlen közelében. Aztán az utánuk következő korosztály tagjai is feltűntek a pult mentén, így vált aztán igazi „pletykafészekké" a borozó.

Addig még sok-sok munka vár, mert negyed évszázadnál hosszabb idő alatt rengeteg minden gyűlt itt össze. Ezt leginkább most tapasztalom meg, amikor szedelőzködnöm kell.

- Legyünk elfogultan érzelmesek, a Maurer név miatt sokan jártak ide, a Hungária úti kanyarba.

- Lehet, de hetven lettem, nem érdemes örökké a pult mögött állni. Még egy szezont mindenképpen szerettem volna maradni, ám az élet másképpen rendezte ezt a dolgot.

Felgyorsultak az események. Végső üzenetként, az utódomnak üzleti sikereket kívánok. Ha erre járok, mindig gondolni fogok arra az időszakra, amikor itt volt a munkahelyem, az életem komoly részévé vált a 100 Éves borozó.

Tegyük hozzá, a „100-as" számos csapást élt túl az évtizedek során. Elég, ha a két legutóbbit említjük. Az egyik a játékgépek kitiltása volt, a másik a dohányzás lehetőségének megszüntetése. De ezek csupán átmeneti visszaesést eredményeztek a forgalomban. A koronavírus ellenben végzetesnek bizonyult.

Búcsúzóul egy pár szót ejtsünk a név eredetéről. A II. nagy háború után a Magyar Korona fogadó nem volt éppen rendszerbarát, a szocializmus idején. Mivel senki sem tudta a nyitás pontos idejét, ezért a népi, illetve vállalati bölcsesség akasztotta rá a 100 Éves nevet. Ami most sírba szállt, de optimistán nézve, egyszer még fel is támadhat. Volt már rá példa.

 


 

Pucz Péter - Fotó: Dittrich Éva