Új elektromos buszok érkeznek egy baranyai városba
2025. november 24. hétfő 15:14

A Zöld Busz Program folytatásaként hat településen, 20 darab környezetkímélő, tisztán elektromos meghajtású, Ikarus 120e típusú autóbusz érkezik a MÁV-csoport flottájába idén az Energiaügyi Minisztérium (EM) és a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. támogatásával - közölte a MÁV-csoport.
Hozzátették, hogy az első hét e-busz Keszthelyen, Komáromban, Hajdúszoboszlón, illetve Balatonfüreden már forgalomba állt, a következő hat jármű pedig Tatán korszerűsíti a helyi flottát, hamarosan pedig Komlón is zöldül a helyi buszállomány.
A teljes hosszban alacsonypadlós Ikarus 120e elektromos buszok 30 ülő és 55 álló utas egyidejű szállítására alkalmasak. Egy feltöltéssel akár 350 kilométert is képesek megtenni. A járművek kerekesszék, illetve babakocsi elhelyezésére kialakított hellyel, a felszállást segítő rámpával, elektronikus utastájékoztató rendszerrel, fedélzeti kamerarendszerrel, légkondicionálóval, valamint USB-töltőpontokkal is el vannak látva.
Az e-buszok üzemanyag-ellátását a Mobiliti VOLÁNBUSZ Kft. által telepített nagy teljesítményű töltőberendezés biztosítja Tatán.
Kiemelték, hogy a tatai fejlesztés mintegy nettó 950 millió forintból valósult meg, amelyből 928 millió forint a támogatás összértéke.
Felidézték, hogy a MÁV Személyszállítási Zrt.-be 2024-ben beolvadt Volánbusz és a Mobiliti VOLÁNBUSZ Kft. konzorciuma tavaly több mint 4,4 milliárd forintos támogatást nyert a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. pályázatán, így - az Energiaügyi Minisztérium és a HUMDA 100 százalékos támogatásával - Balatonfüredre 3, Hajdúszoboszlóra 1, Keszthelyre 1, Komáromba 2, Komlóra 7, Tatára pedig 6 darab, új, tisztán elektromos meghajtású autóbusz érkezik. Az autóbuszokhoz szükséges töltőinfrastruktúra kiépítésére 80 százalékos hozzájárulást nyert a pályázaton a közlekedési társaság konzorciumi partnere, a Mobiliti VOLÁNBUSZ Kft., amely az MVM Mobiliti Kft. és a Volánbusz közös vállalataként jött létre.
A HUMDA által koordinált Zöld Busz Programban a Volánbusz eddig 100 elektromos autóbuszt állított forgalomba a főváros vonzáskörzetében, valamint Székesfehérvár, Zalaegerszeg, Győr, Eger, Szolnok és Szeged helyi közlekedésében. A társaság e-buszokból álló flottája - a dízelüzemű járművek kiváltásával - jelenleg évente mintegy 5500 tonna szén-dioxidtól mentesíti az érintett települések levegőjét. Az újabb 20 darab elektromos busz beszerzésével az e-flotta 20 százalékkal bővül, ami évente további 850 tonna szén-dioxiddal alacsonyabb környezetterhelést jelent, valamint korszerűbb, kényelmesebb, csendesebb szolgáltatást biztosít a hat város lakosai és utasai számára - olvasható a MÁV-csoport közleményében.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A halálba menekült barátja elől a...
- Tíz évre ítéltek egy hajléktalant...
- Nincs rá pénz, idén nem rendezik meg...
- Rétisas fiókákat gyűrűztek az...
- Magyar Péter: a dokumentumokból...
- Keddtől ismét látogatható az...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Gulyás Gergely: döntést hozott a...

