Új belváros születhet a vásárcsarnok mellett: megújul az "OBI-telek"
2010. január 30. szombat 19:38

Korábban a telekre barkácsáruházat kívántak felhúzni, ám az elképzelésből nem lett semmi, végül aztán közvetítőkön keresztül már eladásra kínálták fel az ingatlant.
Lapunk információi szerint azonban továbbra sem tettek le arról a befektetők, hogy a belvárosban, az úgynevezett OBI-telken végrehajtsák a fejlesztést, s a város is a közös gondolkodás és a fejlesztés mellett áll. Forrásaink szerint abban az esetben, ha mód nyílik a kelet-nyugati, illetve a déli-északi tengely mentén a kötött pályás közlekedés megvalósítására, akkor a közlekedési csomópontot, azaz a buszpályaudvart sem feltétlenül kell elmozdítani jelenlegi helyéről.
Úgy tudjuk, hogy a vásárcsarnok mindenképpen maradna ott, ahol most is van - ehhez a városvezetés ragaszkodik -, ugyanakkor a közvetlen szomszédságában található magánprojekttel (egy több emeletes üzlet- és irodaházzal) együttesen kívánják a fejlesztését megvalósítani - hozzáigazítva a terveket Pécs hosszú távra szóló városarculatához. Az elképzelésekről szóló első skiccek már elkészültek, a részletek kidolgozása azonban még számos egyeztetést kíván.
A nagyszabású beruházás elindítására tehát várni kell, ám a befektetők nem véletlenül húzzák az időt: ha a 2010-es esztendő sokat emlegetett kulturális és az ezzel együtt várt léptékváltása mellett egy-két év múlva a gazdasági világválság negatív hatásai is csökkenek, úgy gondolják érdemes lesz elindítani a fejlesztéseket.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- 85 ezer gyermek szünidei...
- Minden fontos információ elérhető a...
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- Tizedszer rendezik meg a Bőköz...
- Kapu Tibor szerint az űrben is...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Horvátország leghosszabb hídján is...
- Aki átfestette Lenin portréját
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...