Több hónapos áramszünet? - Pécsett is vannak, akik tartanak december 21-étől, a világvégétől
2012. december 20. csütörtök 16:59

Bár a legtöbben szkeptikusan és humorral kezelik a holnapra, december 21-ére beharangozott világvégét, amit egyébként a Pécsett szervezett világvége előtti, aznapi és utáni bulik is jeleznek, mégis vannak, akiket komolyan megijesztettek a főként a közösségi oldalakon terjedő információk. Hogy pontosan melyek ezek, annak próbáltunk utánajárni.
Azoknak a többsége, akikkel sikerült beszélnünk, nem tudott olyan ismerőséről, aki komolyan tartana bármiféle katasztrófától, ám az egyik nagy forgalmat bonyolító fodrászat munkatársai elmondták, egy hónappal ezelőttig, amikor is a médiában egyre nagyobb teret kaptak a hivatalos szervektől és tudósoktól származó cáfolatok, ügyfeleik között élénk beszédtéma volt december 21-e mondván, „mi lesz akkor, ha tényleg történik valami".
Az extrémebb történetekről is csak hallomásból értesültek az általunk megkérdezettek: ezek között főként olyanokról hallottak, amely a Facebook-on terjedő „orosz tudós" által jövendölt napkitöréssel vagy a Föld „null-síkba" érésével (jelentsen ez bármit is) voltak kapcsolatosak.
Maya-naptár, Nibiru, „null-sík"
Eszerint a kérdéses időpontban olyan nagy erejű napkitörés várható - idézték fel forrásaink - amely megváltoztatja a levegő sűrűségét, így a hang nem fog terjedni. Ezzel párhuzamosan akár több hónapos áramkimaradás várható, amely megbénítja a civilizációt - legalábbis a szóban forgó „orosz tudós" forrás-megjelölésű üzenet.
A munkatársunkhoz eljutott történetek szerint főként a nők fogékonyak a fenti elméletre, olyat is hallottunk, hogy valaki direkt emiatt vett ki magának szabadságot illetve kezdett bespájzolni alapvető élelmiszerekből.
Egy másik pécsi hölgy (aki szintén nem szerette volna, ha nevét közöljük) elmondta, bár nem készül semmi rendkívülire, de nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy akár a fenti híresztelésekből valami mégis valósággá válhat.
- Nem arról van szó, hogy világvége lesz, hanem sokkal inkább egy új kor kezdetéről - mondta. Hozzátette, ő kifejezetten nem maga miatt aggódik, hanem sokkal inkább gyermekei miatt, akikkel igyekeznek beszélni arról, ha mégis történik valami, akkor tudják az okát. Elmondásából kiderült, remélik, hogy a végén egy nagyot nevetnek az egészen, de hozzátette, "jobb félni, mint megijedni". Kérdésünkre, miszerint a tudomány képviselői rendszeresen cáfolják a világvégével kapcsolatos híreszteléseket, úgy válaszolt, véleménye szerint a média így szeretné elkerülni, hogy tömegpánik alakuljon ki.
Munkatársunk arra is rákérdezett, hogy a témához való többségi hozzáállás miatt nem tartanak-e attól, hogy nevetség tárgyává válnak. A hölgy úgy reagált, ismerőseik, barátaik megértően viszonyulnak hozzájuk, de szerinte amellett sem lehet szó nélkül elmenni, hogy az Egyesült Államokban több százezer ember készül arra, hogy valami mégis történhet 21-én.
B. G. - Képünk illusztráció
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késő este pótlóbuszok járnak Mohács...
- Pécsi kórházban látták utoljára a...
- Helyszínelés miatt állt le reggel a...
- Vajon a májussal a szokatlanul hűvös...
- Pécsi és mohácsi vállalkozások...
- Böde az élvonal történetétnek...
- Gázolt a vonat, késtek a járatok a...
- Vandál pusztítás a Barbakánnál:...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...