Tasnádi Péter közleménye a Széchenyivel kapcsolatban
2008. május 07. szerda 21:52
"Több sajtóorgánumban megjelentek a Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola átszervezésére vonatkozó információk. Ezek jelentős részben tartalmaztak téves értelmezéseket, vagy a városvezetés szándékaival nem egyező megnyilvánulásokat.
Mindezek tükrében az alábbiakat tesszük közzé:
1. A középiskolai rendszer átszervezése során - több szakértői anyag, javaslat és kamarai vélemény alapján - tiszta profilú intézményeket kívánunk létrehozni. Így került szóba a szakképzés és a gimnáziumok egymástól való elválasztása.
2. A Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskolából ezért felmenő rendszerben javasoljuk a szakképzés áttelepítését más intézményekbe - a 2009/2010-es tanévtől tehát megszűnne a szakközépiskolai beiskolázás. A jelenleg az iskolában tanulók áttelepítése nem áll szándékunkban.
3. A gimnáziumi képzés helyben maradása mellett több javaslat szólt arról, hogy a kifutó szakképző évfolyamok helyére milyen funkciók kerüljenek. Az Oktatási Bizottság állásfoglalása alapján a felnőttképzés odatelepítése az egyik lehetséges változat.
4. A középfokú intézmények átszervezésére vonatkozó Oktatási Bizottsági állásfoglalás törvény által előírt egy hónapos, még zajló vitája során felmerült egy olyan lehetőség is, amely szerint a Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola mellé a jelenleg a Mecsekaljai Oktatási Központ intézményegységeként működő TÁSI-ban szerveződő sporttagozatos gimnáziumi osztályok kerüljenek (közoktatási rendszerű sportiskola). Az intézmény működhetne szerződéses viszonyban a TÁSI-val, vagy - neve és épülete megtartásával - a Mecsekaljai Oktatási Központ autonóm intézményegységeként.
5. Nem felel meg a valóságnak az az állítás sem, miszerint az önkormányzat nem vette figyelembe az iskola tantestületének, szülői munkaközösségének véleményét. Egyrészt a vitaidőszak még nem zárult le, összegzése a következő napokban történik meg. Másrészt a szakképzés kifutó jellegű megszüntetésének javaslata éppen a szülői munkaközösség felvetése volt.
6. A városvezetés megérti a pécsi polgároknak az iskola értékeiért, hagyományaiért való aggódását. Az átszervezéseknél éppen ezért olyan módozatokat alakít ki, amely átörökíti azokat. Tudomásul kell venni azonban a kor kihívásait, és azt, hogy az integrált feladatellátás hatékonyabb és eredményesebb, mint a jelenlegi szétaprózott rendszer.
Pécs, 2008. május 7.
Tasnádi Péter
polgármester"
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Közeleg a Sétatér Fesztivál -...
- Gyalogos zarándoklat indul pénteken...
- Idén is lesznek magyar rendőrök az...
- Horvát búcsút tartottak Máriagyűdön...
- Jön a majd' egyhónapos vágányzár a...
- Ön is kaphat hamarosan egy szép...
- Öccsével együtt tűnt el Pécsről egy...
- Nyomozás indult a Dunába fulladt...
- A kormány szerint Brüsszel megtámadta...
- Csütörtökön is marad a kánikula, sőt,...