Szili Katalin bekeményít: büntetné a közösség elleni uszítást
2012. december 10. hétfő 19:16
Három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendővé tenné Szili Katalin azokat, akik nagy nyilvánosság előtt a magyar nemzetet vagy valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoportot, illetve a lakosság egyes csoportjait megsérti, ellenük gyűlöletre izgat, uszít, vagy olyan magatartást tanúsít, amely alkalmas bennük félelem keltésére.
A volt házelnök, jelenleg a Szociális Unió elnöke, független parlamenti képviselő mindezzel a jelenleg hatályos Büntető törvénykönyvet (Btk.) egészítené ki arra hivatkozva, hogy a közelmúltban egyre több olyan radikális és nagyobb nyilvánosságot elérő beszéd hangzott el, amely egyes közösségekben félelmet keltett.
Szili Katalin hangsúlyozza, az Alkotmánybíróság állásfoglalásai alapján a szólás- és véleménynyilvánítás szabadsága csak addig terjedhet, míg az mások emberi méltósághoz, közösségi identitás megőrzéséhez fűződő alapvető jogait nem sérti.
A politikus szerint azonban a hatályos büntetőjogi tényállás nem alkalmas a közösség ellen irányuló valamennyi sértő megnyilvánulás szankcionálására. Jelenleg ugyanis a közösség elleni izgatás fordulat csak a vonatkozó rendelkezés címében szerepel, a tényállásban pedig kizárólag az uszítás olvasható, ami nem szinonimája az előbbinek.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Egy falu kerül ma a NAV baranyai...
- Részeg siheder rendezett ámokfutást...
- Több mint tizennyolcezren...
- Meghosszabbították a nemzeti petíció...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Az alagútban rekedt egy kamion,...
- A pécsi önkéntes mentők is segítik az...
- A Pécsi Nemzeti Színház homlokzatán...

